galéria megtekintése

Józsefváros megkegyelmez a hajléktalanoknak

0 komment


Rab László

Stílust és programot vált a Józsefváros kilakoltatási ügyekben. Több lesz a jövőben az egyeztetés és az emberséges megoldás.

A kerület a lakhatási válsággal kapcsolatos ügyekről egyeztetett A Város Mindenkié csoport (AVM) aktivistáival. Sára Botond alpolgármester arra tett ígéretet, hogy márciusról május elsejéig kitolják a kilakoltatási moratóriumot, amely szeptembertől újra életbe léphet.

Fotó: Földi D. Attila / Népszabadság

– Az elmúlt években azt tapasztaltuk, hogy a kerületi lakáspolitika nem a szegény bérlők lakhatási helyzetének megoldását célozza – mondta a szerdai sajtótájékoztatón Pósfai Zsuzsanna aktivista. Arra utalt, hogy Józsefvárosban másfél év alatt 305 kilakoltatási eljárás indult. Előtte hat év alatt közel 200 családot raktak ki az utcára. Nehéz volt az együttműködés, nem lehetett részletfizetést kapni, bürokratikusan álltak hozzá a bajba jutott családok helyzetének rendezéséhez. Tavaly gyermekes családoknak is el kellett hagyniuk az otthonukat, emlékezetes a Lendvai család története, az agytumorral kezelt asszony, férje és két gyermekük egy darabig külön-külön húzták meg magukat ismerősöknél, amíg nem tudtak albérletbe menni.

 

Az AVM képviselői most azt tapasztalták: a kerület változtat a szemléleten azzal, hogy több lehetőséget teremt az adósságok rendezésére és a kilakoltatások elkerülésére. – Bízunk a jótékony változásokban – mondta Pósfai Zsuzsanna, és hozzátette, a megegyezés nemcsak azt tartalmazza, hogy szeptembertől májusig nem lesz kilakoltatás, hanem azt is, hogy a jövedelmi helyzethez igazítják a részletfizetést. Sára Botond részéről elhangzott az a fontos ígéret is, hogy nem lesz a kerületben elhelyezés nélküli kilakoltatás.

Az önkormányzat abban is segíteni akarja az adósokat, hogy elmenjenek dolgozni, ne torlódjon fel a tartozásuk. Elhatározták a krízislakások számának növelését. Az AVM nem szeretné, hogy a kilakoltatottak tömegszállásokon kössenek ki, a hajléktalanokért küzdő szervezet azt szorgalmazza, hogy több szociális bérlakást alakítsanak ki, a kerületben lévő üres lakások száma ezt lehetővé tenné. – Az önkormányzat a jövőben több rászoruló méltányossági lakáskérelmét fogadja be – javasolta az aktivista, aki szerint az új szemlélethez olyan lakásfenntartási és támogatási programra lesz szükség, amivel meg lehet akadályozni a lakásvesztést.

Fotó: Földi D. Attila / Népszabadság

A megbeszélésen szóba került az Orczy-negyed rehabilitációja is. Berkics Zoltán AVM-aktivista több olyan kilakoltatás előtt álló családról számolt be, melynek ügye bírósági szakba jutott. – Állítólag olyan lehetőségek is lesznek, hogy a tartozó család megkaphatja albérletként a lakást, csak le kell ülnie egyeztetni – mondta. Az Orczy-negyedet a 2018-as választásokig látványosan rendbe akarja tenni az önkormányzat, az aktivista megjegyezte: szeretnék, ha nem az ott élő szegények lennének a rehabilitáció vesztesei.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.