A Voltra már nehezen visz rá a lélek a munka meg minden egyéb mellett, de a Szigetet most is olyan izgatottan vártam, mint 16 éve.
Kata komolyan felkészül: jó előre programot gyárt magának, bejelöli, miről nem akar lemaradni. – Fontosak számomra a fellépők, ugyanakkor a szórakozás, a régi emlékek felidézése, a találkozások a ritkán látott haverokkal – és egy kis szabadság.
Tamás a zene miatt jár hosszú évek óta fesztiválozni. – Mára nekem is csak a Sziget maradt – mondja –, amire minden évben kimegyek annak ellenére, hogy egyre kevésbé bírom a tömeget, a port, az idiótákat, akik egy ugrálóvárnak nézik az egész fesztivált. Sorolhatnám a többi szigetes negatívumot a botrányosan szóló A38 sátortól a kizárólag kézműves csilipasztát áruló stand (tényleg létezik!) létjogosultságáig, de a Sziget az a hely, ahol egy hétig egy kicsit úgy érzem magam, mintha tényleg egy európai országban élnénk. Igen, rohadtul patetikus, de ez van.
Zsoltot ezzel szemben hidegen hagyják a zenei programok: – Elég későn, 27 évesen kezdtem a fesztiválozást, akkor voltam először a Volton, azóta pedig még kétszer, idén először sátrazva, azelőtt lakókocsival. Felőlem zenélhet bármilyen világsztár, alapvetően a barátaim, a társaság miatt mentem.
S ahol társaság van, ott sztori is bőven akad: 2014-ben például Zsolt szó szerint orrvérzésig bulizott. – Két helyszín között a fák alatt, majdnem teljes sötétségben haverokkal beszélgetve iszogattunk, amikor is én kicsit kilépve a körből hirtelen kaptam egy orrba verést. Fel se fogtam, mi történt, azonnal érkezett a következő. Ekkor az arcomhoz kapva érzékeltem, a hogy ömlik belőlem a vér, próbáltam revánsot venni, de már nem volt kin: a támadóm, ahogy jött, úgy el is tűnt. Máig nem értem, pontosan mi és miért történt. Rosszkor voltam rossz helyen.
Az eset meglepő tanulsága: bekötözött orral könnyebb csajozni.
Gábriel szereti a zenét, s alapvetően a fesztiválokat is, ám a legnagyobbakról nem csupán pozitív dolgok jutnak eszébe: – Drága belépő, drog, részeg fiatalok, húszperces sor a vécénél. Sajnos ezek azért velejárói annak a pozitív élménynek, amit mondjuk egy kedvenc zenekarom, énekesem koncertje nyújt. Szerintem egyébként ezek a rendezvények alapvetően a külföldieknek szólnak, már csak az árak miatt is.
|
| Fotó: Veres Viktor / Népszabadság |
Péter két évtizede jár rendszeresen a Szigetre. – Nekem a fesztiválozás a szabadságról és a lelazulásról szól, ami akár egész évre tartósítható a mindennapokra. A Sziget húsz év után is alap, mindegyik emlékezetes valamiért, de jó látni, hogy a nemzetközi Sziget-szerelmekből barátság is lett, meg hogy az ember harminckilenc évesen is képes hajnalig táncolni és egész éjjel flörtölni a szabad ég alatt. Mindezt minőségi élőzenére. Megfizethetetlen élmény!
Más nem egészen így érti a megfizethetetlent:
– Egyszerűen irtózom a tömegrendezvényektől – magyarázza Nikoletta. – Kosz, bűz, izzadt testek, sörszagú alakok a privát szférámban, kényelmetlenség, mocskos vécé – már ha van –, kaja és ital csilliárdokért. És ezért még hagyjam ott a fizetésem egy jelentős százalékát belépő gyanánt? Kösz, de nem.
Van azonban, ami nem pénzkérdés: hogy egy fesztiválon mindenkivel megesnek néha olyan dolgok, amelyeket röhögve mesél majd az unokáinak. – A kedvenc fesztiválsztorim arról a frissen összejött párról szól, amelyik a bensőséges pillanatokat megosztotta pár száz vadidegennel – idézi fel nevetve Péter. – A szerelmeseknek ugyanis a fesztivál egy olyan pontját sikerült megtalálniuk, ahol egy reflektor segítette őket abban, hogy tisztán lássák egymás tekintetét. Egy darabig érdeklődéssel néztük, mi lesz a végkifejlet, aztán jól nevelt ifjúként inkább az aktuális barátnőm mellé bújtam a sátorban. A romantikát könnyű átfordítani vígjátékká: miután a pár levezette a felgyülemlett szexuális energiákat és a sátrak között botladozva a felek elindultak hazafelé, a lány megkérdezte: ugye, majd felhívsz? Hát persze, érkezett a válasz, mire a környező sátrak lakóiból egyszerre tört ki a röhögés.
Régen minden jobb volt
A magyar fesztiválélet a kilencvenes évek második felében kezdett megélénkülni, noha már korábban is volt néhány emlékezetes rendezvény, például a varsói Karotta mintájára létrehozott Hungaro Carrot 1988 tavaszán a Petőfi Csarnokban vagy a Nap-Nap Fesztivál a budapesti Pál-völgyi-barlangrendszer katlanjában 1990–1993 között. Bihari Balázs, a Majdnem Híres Rocksuli társalapítója szerint a korai években hiánygazdálkodás folyt: alulról jövő kezdeményezésekkel próbálták előteremteni a költségeket. Sokáig ezért szóba sem jöhettek a drága külföldi fellépők. „A fordulópontot az 1996-os Sziget jelentette – magyarázza Bihari –, akkor sikerült először nemzetközileg is ismert neveket felsorakoztatni. Ez nagyon komoly fegyverténynek számított, bebizonyította, hogy Kelet-Közép-Európa is képes alkalmas viszonyokat teremteni egy nagyobb volumenű fesztivál számára.”
A szakember azt mondja: a zeneipar nagyon rosszul reagált a digitális tartalmak térnyerésére, az illegális letöltésekre, amelyek miatt drasztikusan zuhantak a lemezeladások. A piac kénytelen volt teljesen átalakulni: a bevételkiesést az előadók fellépésekből pótolták. Ebből a szempontból jött jól a zeneiparnak az épp felfutóban lévő fesztiválkultúra: az ügynökségek az egekbe verték az árakat, aminek következtében nem volt más választása annak, aki rentábilis fesztivált akart szervezni: szponzorokat kellett szerezni.
|
| Fotó: Koncz György / Népszabadság |
Bihari szerint érdemes helyükön kezelni azok panaszait, akik folyton a fellépők miatt nyafognak. – Tény, hogy korábban sokszor hozták el a Guano Apest, a Prodigyt és a Faithlesst, de ők Európában máshol is ugyanúgy headlinerek voltak.
Újabban a névsorolvasás egyértelműen a francia és a holland turisták kiszolgálására, az EDM (az elektronikus tánczene leginkább mainstream ága) térhódítására épül. Kérdés persze, elvárható-e egy piaci alapon szerveződő fesztiváltól, hogy az igazán vájtfülűekhez és a tömeghez is szóljon. Erre alkalmasabbak a kisebb, bizonyos zenei stílusok köré szerveződő fesztiválok. Érdekes, hogy míg a magyar piacon sok-sok éve fejlődik a Rockmaraton, Ozorát pedig semmilyen probléma nem tudta tönkretenni, addig például az interneten nagyon aktív hiphopszcénának nem tudott saját fesztiválja kialakulni. Berger Szabolcs a basszusalapú elektronikus zenei műfajokra épülő Bass Camp Orfű főszervezőinek egyike. Azt mondja: a nagy fesztiválokon mindössze néhány előadó képviseli az általuk preferált stílusokat, s azok sem a megfelelő körítéssel tudnak fellépni: a szcénához köthető urbánus művészeti formák szinte alig jelenhetnek meg. De ez tulajdonképpen érthető.
– Amikor mi tizenévesek voltunk, internet híján csak alapos kutakodással tudtunk rátalálni az igazán jó zenékre. Akkor még érvényesült a Tilos Rádió népnevelő hatása, ma sokkal egyszerűbb egy trending videóra kattintani a YouTube-on, mint utánajárni, milyen műfajok és előadók vannak még. Egy nagy fesztivál esetében értékes, de nem rentábilis előadókat hívni tudatos áldozatvállalás. Van egy limitált területem, el kell döntenem, hogy mire használom: építek egy kisebb látogatottságú színpadot vagy telepakolom lángossütőkkel.
Berger szerint néhány fesztivál vállalja a nehezebb utat, s ez egy idő után valódi vonzerővé válhat: a Bánki-tó fellépőinek nagy része láttán egy profitorientált szervező kifutna a világból, a rendezvény mégis remekül működik. Berger úgy látja: azt, aki megválogatja, mit hallgat, nem tudják elszippantani a nagy fesztiválok, azok felől viszont van átjárás az underground irányába.
Ha egy fesztiválban potenciált látnak a szervezők, gyakran elengedik a „sallangot”, és elkezdenek a széles körben népszerű műfajokra, előadókra koncentrálni. Ehhez még több pénz és szponzor szükséges. Bihari Balázs szerint azonban óvatosan kell bánni a profilváltással, mert a közönség nem minden esetben elég rugalmas: míg a Balaton Soundnak bejött, a Hegyalja Fesztivál főként ebbe bukott bele.
A kártya nem játék
Hat éve tesztelték először a Szigeten a Metapay nevű készpénzmentes fizetési módot, amelynek lényege, hogy egy előre feltölthető plasztikkártyával vásárolhatunk. A márka azóta megszűnt, ez azonban nem azt jelenti, hogy a módszer beleállt volna a földbe – épp ellenkezőleg. Tizenkét magyar és hat külföldi fesztivál pénzforgalmának jelentős része bonyolódik Festipay rendszerrel. Rőfös-Horváth Zsolt, a cég kereskedelmi igazgatója lapunknak elmondta: Magyarország élen járt a készpénzmentes fizetési rendszerek bevezetésében, és az elmúlt években Európában is megjelentek a vetélytársak. A Sziget Iroda fesztiváljain a bulizók fizethetnek paypassos – érintős – bankkártyával, karkötővel, okosórával vagy Festipayjel. Ez utóbbinak két verziója létezik: van az úgynevezett zárt rendszerű kártya, amely csak az adott rendezvényen használható: az első napon kiváltják, feltöltik, hazafelé pedig visszaváltják, visszakapva róla az esetleg fel nem használt összeget.
A másik egy újdonság, az idei Szigeten debütál: ötezer szemfüles juthat hozzá ahhoz a limitált kiadású Festipay kártyához, amelyen a nagyszínpad látható madártávlatból. Ez nem csupán egy hétre szól: a bank- és folyószámla-független, tehát előre feltöltős MasterCard kártya a kiváltástól számított két éven át felhasználható valamennyi szigetes fesztiválon, s azon kívül is minden olyan helyen, ahol MasterCard bankkártyát elfogadnak. A készpénzforgalom kizárása nem jelenti azt, hogy nem adhatunk borravalót: a Festipay rendszerének ügyféloldali felületén magunk állíthatjuk be, hány százalékot adnánk a minket
kiszolgálóknak.
A K & H Bank nem reprezentatív felmérése szerint a fiatalok átlagosan napi 7–11 ezer forint költőpénzt tartanak szükségesnek a nyári fesztiválokon a belépőjegy árán felül. Többségük (57 százalék) a hivatalos fesztiválkártyát használja fizetéskor, a többiek saját, paypassos bankkártyájukat. A felmérés szerint a többség csak egy-két napot tölt egy fesztiválon, csupán 10 százalék bulizik az elejétől a végéig.
Tetkó helyett karszalag
Nyilván akad, aki sznobériából viseli még októberben is a VIP-fesztiválkarszalagot meg még öt-tíz másikat, de sok fiatal szerint ez életérzést sugall, hangulatot, együvé tartozást, és jó emlékeket idéz. Azt mondják, könnyebb ezzel csajozni vagy pasizni. (Rossz emléke csak filmes szakírónknak van, aki olló híján volt képtelen napokon át megszabadulni egy ilyen szalagtól egy külföldi filmfesztiválon.)
Van, aki tetoválás helyett viseli a kifejezetten külföldi rockfesztiválok belépőit. Akkor dobja csak ki, ha lemállik a kezéről vagy ha elunja, de ez utóbbihoz minimum három év kell. Ő több helyen látott már olyan rockert, aki a levágott szalagokat farmer- vagy bőrkabátjának elejére varrta, úgy sorakoztak egymás alatt a csíkok, mint a katonai kitüntetések.
Egy 18 éves lány minden hazai fesztiválra eljár, és egész évben csuklótól könyékig magán hordja a szalagokat. Párizsban már leszólították, hogy meséljen a színes „karkötőkről”. Gondja csak az iskolai tornaórán volt, ahol azzal a feltétellel hagyhatta fent őket, ha lecelluxozza a készletet. Ezzel akarta kivédeni a tanárnő, hogy beakadjanak valamibe sportolás közben. Korábban egy egyszerű papírszalaggal vagy műanyag patenttal letudták a belépőket a fesztiválok, aztán biztonsági okokból áttértek a szőtt vagy nyomott textilre, satuszerű fogóval összenyomott alumíniumzárral.
A Sziget Kulturális Menedzseriroda fesztiválszalagjai az aktuális kreatív koncepció részei. Házon belül döntik el ügynökségük tervei nyomán, hogy évről évre hogyan is nézzenek ki. Minden fesztiváljuk saját karakterrel bír, ez megmutatkozik a kreatív koncepciókon is – például robotok szerepelnek a Volt Fesztivál anyagain. Tandem volt az idei dizájnelem az Ördögkatlanban, ahol tavaly tértek át a textilszalagra és az azt lezáró fémcsatra. Akkor döntöttek így, mikor elindult a papírszalagok hamisítása. Mivel az Ördögkatlan nem nagy költségvetésű fesztivál, ez nagy bevételkiesést jelentett nekik – mondta Kiss Mónika, az egyik főszervező.
A szürke fémcsat helyett egyedi kéket használtak az idén. Textilszínkódjuk is volt a belépőknek: a fellépőké, a vendégeké, a VIP-é és a stábé a fehér, a zöld a helyieké, a fekete a bérleteseké, és minden napra más színűt vehettek a napijegyet vásárlók. Arra a kérdésre, hogy mit csináljanak a fémallergiások a szalagot lezáró alumíniumgyűrűvel, mindkét helyről azt a választ kaptuk: a fém nem érintkezik a bőrfelülettel, csak a textillel. A Sziget szervezőitől megtudtuk: ha egy látogató jelzi allergiáját a karszalag átvételekor, figyelnek arra, hogy megfelelő védőkötés kerüljön a belépő alá, így garantáltan nem érintkezik közvetlenül a bőrrel. Nemrég arról írt a Telegraph, hogy laboratóriumi tesztek szerint sokáig fenntartott karszalagok több mint 10 ezer baktériumsejtet tartalmaznak, ami egy normál ruhán megfigyelhető mennyiség hússzorosa. (Szemere Katalin)
Rőfös-Horváth Zsolt azt mondja: a fejlesztések fókuszában most az áll, hogy megkönnyítsék a felhasználók számára a kártyákon maradt pénz visszaigénylését. Ennek többféle módját tesztelik világszerte: akad olyan kártya, amely előzetes regisztrációt követően automatikusan visszautalja a megmaradt pénzt a tulajdonos bankszámlájára. Egy másik alkalmazás a feltöltést is megoldja automatikusan: ha a fesztiválkártyán egy adott értékhatár alá csökken a pénzünk, automatikusan érkezik 50 euró a bankszámlánkról. Ez praktikusnak tűnhet, ám kontrollálatlan pénzköltéshez vezethet. Egyes fesztiválok applikációin keresztül egy művelettel visszaigényelhetjük a pénzünket, máshol viszont végig kell állni a hosszú sort, hogy ne vesszen el a pénzünk.
Rőfös-Horváth Zsolt arra hívja fel a figyelmet: minden fesztiválozónak elemi érdeke, hogy kiváltáskor regisztrálja kártyáját a Festipay hivatalos applikációjában. Ezzel nem csupán nyomon követheti költéseit, de le is tudja tiltani elhagyott vagy ellopott kártyáját. A nem regisztrált kártyákkal sajnos nem tudnak mit tenni: ha valaki megtalálja, minden gond nélkül fel is használhatja őket, hiszen nem tudni, kihez tartoznak.
Jó számok, nem csak a színpadon
Gerendai Károly főszervező a múlt évi 441 ezres közönség után idén látogatottsági rekordot, 450-460 ezer embert vár a Szigetre, ami –
a dolgozókat leszámítva – 80 ezer ember naponta. A Volt idén 148 000 látogatót vonzott Sopronba – ez különösen annak tükrében jelentős, hogy 2009-ben még csak 79 000 ember bulizott ugyanitt. A Balaton Soundról még csak 2015-ös adatot találtunk: 145 ezren süttették magukat a parton. A K & H Bank felmérése szerint a fiatalok 24 százaléka járt már legalább egyszer a Szigeten, a fővárosiak közül majdnem 50 százalék. E tekintetben a Balaton Sound a második (14 százalék), a Voltot a megkérdezettek 13 százaléka látogatta meg.
Nem folkpláza
A régen minden jobb volt szlogent egyszer sem hallottuk a Baranya megyei Ördögkatlan Fesztiválon. Egyrészt azért, mert ez a rendezvény nincs egy évtizedes sem, másrészt megmaradt ugyanolyan lazának, mint a kezdetekben volt.
Bár a fesztiválozók nagy része 20-30 éves, a náluk idősebbek is úgy látják, ez a hely nem lett úgynevezett folkpláza, ahol lépten-nyomon rájuk akarnának sózni valamit – kékfestő lebernyeget vagy házilag csuporba tuszkolt virágmézet akár.
A kulturális programok színvonalasak, egyáltalán nem szervezési szempont, hogy a fellépő celeb legyen vagy a tévéből ismert, mondja egy idősebb úr. Sztárnak érezhetik magukat itt azok is, akik egy populárisabb fesztiválon csak a kísérő programokban vehetnek részt. Mintha itt kíváncsibbak lennének a fesztiválozók: beülnek olyanra is, amiről azt sem tudják, mire számíthatnak – mondja a harmincas évei közepén járó nő. Ő azt is hangsúlyozza: imádja, hogy az előadás után nem rohannak el a fellépők. Beszélgethet kedvenc színészével, akár szelfizhet is, mondjuk, Udvaros Dorottyával vagy László Zsolttal.
A fesztiváludvarban automatikusan kialakul a kapcsolat az emberek között. Nem kell több hozzá, mint pár szalmazsák és farönk, a fesztiválozók leülnek egymás mellé, és beszélgetni kezdenek. Sokan megegyeznek abban: az árakon kevésbé érezhető a kereskedelmi szemlélet, mint más fesztiválokon.
Van, akinek az a szempont, hogy jóval olcsóbbak az ételek, mint másutt, és a borvidéken minőségi borokat árulnak 250 forint/dl körüli áron, ami a nagy fesztiválokhoz képest ingyen van. Kevesen mennek csak azért, hogy tajtrészegre igyák magukat, persze akadnak ilyenek is. Egy harmincas lány családiasabbnak, barátságosabbnak tartja az Ördögkatlant, mint a többi rendezvényt, s a helybeliek is hálásak, hogy öt napra házhoz viszik az értékes kultúrát. Ilyennek kéne lennie az országnak, a világnak, teszi hozzá egy középkorú hölgy. A kényszerű sorban álláson, a bankautomata hiányán kívül kevés dologra panaszkodtak a résztvevők. (Szemere Katalin)
