A sorrend nem mindenkinek kedvezett. A felvidéki Laboda Róbertnek a tét nélkül nagymagyarkodók elleni elementáris kirohanása („hány karlendítés egy emberélet, nagymagyar?”), ami saját magát és a közönséget is magával ragadta, és rögtön a döntőbe is juttatta, kifogta a szelet az utána következő Csider István Zoltánnak (lapunk munkatársának) vitorlájából, akinek a zárthangokról írt, önmagában hasonlóan jó verse így nem tudott érvényesülni.
A verseknek sem tematikai, sem formai megkötése nem volt, de a tapasztalat azt mutatta, hogy a vallomásos jelleget szellemes szójátékokba és rímekbe csomagoló, gyakran miniperformanszba forduló darabok a legütősebbek.
A témák széles skálán mozogtak a politikus naplójától a kővel töltött guminőhöz szóló ódán át a magányos meteor panaszaiig – meglepően gyakran említve a Himnuszt –, ahogy a fellépők is igen változatos képet mutattak. A Woody Allen-i testalkatú Mészáros Péternek elég volt kislattyognia a színpadra a magas, izmos Simon Márton után, és jelentőségteljesen lejjebb vennie a mikrofont, hogy derültséget keltsen.
Furcsa dramaturgiai véletlenként Süveg Márk neve utolsóként került elő a sapkából, ő maga pedig egyáltalán nem is. Csupán a hangja hallatszott, amint valahonnan a színpadon kívülről adja elő művét, mintegy a közönség kollektív lelkiismereteként. A rendhagyó megoldás nem maradt eredménytelen, az előadó ment tovább a döntőbe.
A második fordulóra a közönség is érezhetően kezdett fáradni a 26 produkció feldolgozásában. Ekkor már éjfélre járt az idő. Pontegyenlőség miatt nem öt, hanem hat induló kvalifikálta magát a döntőbe. A sorsolás értelmében pedig az előző kört záró Süveg Márk nyitotta a finálét.
Az óra ketyegésére felfűzött politikai ébresztőjét (Kérsz narancsos tiktakot?) Bárány Bence követte. Ő előzőleg Terikének osztotta az ukázt a pártirodán, most a gyerekvállalás gyakorlati kérdésein merengett („a gyerekméret nagy lett, / és császározzuk anyut is, mert amúgy nem fér ki a tablet”). Simon Márk, aki saját bevallása szerint „olyan jó fej vagyok, mint egy hintából kiesni” a tudakozót kérdezte, hogy mi a slam. Kemény Zsófi „minden valami” felütésű habkönnyű kis felelgetős szójátékával váltogatta a nézőpontot („a miniszter elnök, az állam titkár, a nép harag, ja, nem, a nép stadion”). Laboda Róbert saját szerelmi potenciálját tekintette át („a legjobb nemi aktusom még mindig a palóc dialektusom”), és bár előző teljesítményét nem sikerült megismételnie, így is besöpörte a harmadik helyet.
Horváth Kristóf, vagyis Színész Bob egy egyszerű kis trükkel, a közönség játékba hozásával – jobb vagy bal karjának intésére a férfiaknak, illetve a nőknek kellett a „szabad” szót mondani – végigvitte a szövegét egy randitól a népdalokon át a morális kérdésekig. Megnézték, mit szabad („Drótkordonba gabalyodott vak rasszisztát kigubancolni?”) A mindkét szekcióban nagyon erős és a közönség hangos tetszését is elnyerő Horváth megérdemelten vitte el a bajnoki címet. Színész Bob győzelme pedig egyértelmű megkönnyebbülés volt Süveg Márknak is, aki második helyezettként felszabadultan ünnepelt a többiekkel a színpadon.
Idén augusztusban Horváth Kristóf volt a Nol Presszó vendége, a beszélgetést itt nézhetik meg.
Szabályos verseny
Az est huszonhat indulója két részletben, egy szünettel lépett fel, majd a legmagasabb pontszámot kapó végül hat versenyző egy második fordulóban mérte össze tudását, és az így kialakult, összesített pontszám alapján hirdettek győztest. Öttagú zsűri – három profi és két, a közönségből helyben kiválasztott civil – pontozta a produkciókat, most először tizedesjegy pontossággal. A slammerek egységesen három perc 15 másodpercet kaptak, az időtúllépés pontlevonással járt. A színpad fölé lógatott síkidomokra a Kiégett Izzók csoport vetített. Az egyik kör közepén egy óra mutatta a felhasznált időt, ami attól a pillanattól kezdett számolni, hogy a slammer beleszólt a mikrofonba.
