galéria megtekintése

Széles koalícióra készülnek

1 komment


Poór Csaba

Stabil többsége lehet az új ukrán parlamentben a Nyugat-barát erőknek a vasárnapi, előrehozott parlamenti választások után. A voksolás azonban több meglepetést is hozott, a vártnál jobban szerepelt például az előző kormánypárt egyik utódszervezete, az Ellenzéki Blokk.

Gyors kormányányalakításban reménykedik az ukrán elnök a vasárnapi parlamenti választások után. Petro Porosenko azt mondta, hogy tíz napon belül a miniszterelnök és a parlamenti vezetők személyéről, valamint a koalícióról is meg kell állapodni. Az ugyanis már a voksolás részeredményeiből kiderült, hogy Kijevben koalíciós kabinet alakul, és hétfőn meg is kezdődtek róla az első egyeztetések. Az sem kétséges, hogy megmarad Porosenko és a jelenlegi kormányfő, Arszenyij Jacenyuk belső ellentétekkel és vetélkedéssel is terhelt hatalmi tandemje. A képviselők felét adó listás szavazatok alapján az ő pártjaik vezetik a választási rangsort, méghozzá fej fej mellett: a voksok háromnegyedének összesítése után az elnököt támogató pártszövetség, a Petro Porosenko Blokkja 21,5 százalékkal a második helyen állt, alig lemaradva a vártnál sokkal jobb, 21,9 százalékos eredményével első a Népfront mögött.

Porosenko egy vasárnapi sajtótájékoztatón. A tandem marad
Porosenko egy vasárnapi sajtótájékoztatón. A tandem marad
Valentyn Ogirenko / Reuters

Meglepetés a lvivi (lembergi) polgármester, Andrij Szadovij vezette Szamopomics (Önsegítés) nevű párt 11 százaléka és a harmadik helyezése. Nem sok esélyt jósoltak a februárban megbuktatott, Moszkva-barát államfő, Viktor Janukovics elnöksége alatti fő hatalmi erő, a Régiók Pártjának romjain létrejött Ellenzéki Blokknak sem, így az általa bezsebelt csaknem tíz százalék nagy sikernek számít.

Kevésbé lehet elégedett viszont a Radikális Párt és Julija Timosenko volt kormányfő pártja, a Jacenyuk, valamint Olekszandr Turcsinov házelnök kiválásával meggyengült Batykivscsina (Haza): a felmérések az élmezőnybe várták őket, az eddigi adatok szerint viszont 6-8 százalékkal a parlamenti pártok listájának utolsó két helyén állnak.

 

– A parlamenti erőknek – a Radikális Párt és az Ellenzéki Blokk kivételével – esélyük van arra, hogy a kormánykoalíció részeseivé váljanak – vélekedett a Népszabadságnak Mihail Pogrebinszkij, a Kijevi Politika- és Konfliktuskutató Központ igazgatója. Szerinte kétséges lehet Timosenkóék csatlakozása is, ám Porosenko biztosan megállapodásra törekszik velük, mert minél szélesebb pártszövetséget szeretne, hogy ellensúlyozni tudja Jacenyuk ambícióit. Arra nem vállalkozott a politológus, hogy megjósolja, mennyire lehet stabil egy ilyen kormány. Azt mindenesetre kifejtette, hogy semlegesíteni kell a szélsőséges nézeteket, mert a szakadár kelet-ukrajnai térséggel és Oroszországgal kötött kompromisszum nélkül nem tud felszínen maradni a kabinet.

A nacionalista Szvoboda a hétfő esti állapotok szerint a parlamentbe jutáshoz szükséges ötszázalékos szavazatküszöbön billegett, nem kerül be – legalábbis listáról – a törvényhozók közé a szélsőségesen nacionalista szervezet, a Jobboldali Szektor (PSZ), és a független Ukrajna történetében először kommunista frakció nélkül alakul meg a verhovna rada, miután ez a párt csak a voksok nem egészen 4 százalékát kapta. Az egyéni körzetek azonban még változtathatnak a képen. Porosenko blokkja például a várakozások szerint további legalább hatvan, a Népfront pedig mintegy 15 mandátumot szerezhet az eredetileg 450 tagú, de a Krím kiválása és a kelet-ukrajnai választási bojkott miatt most kisebb létszámmal létrejövő parlamentben.

Képviselővé választották a PSZ vezérét Dmitro Jarost is, és papíron független egyéni jelöltekként indulva ott lehet az új összetételű törvényhozásban Régiók Pártjának néhány képviselője is.

Szavazás a Kijev melletti Havronscsinában. Kevesen mentek el
Szavazás a Kijev melletti Havronscsinában. Kevesen mentek el
Gleb Garanich / Reuters

A kelet-ukrajnai Donyeck és Luganszk megyében csak a kormányerők felügyelete alatt álló régiókban rendezték meg a szavazást. Így ezeken a területeken volt a legalacsonyabb – a hivatalos adatok szerint 32 százalék körüli – a részvételi arány, amely több más kelet- és dél-ukrajnai térségben, valamint a Kárpátalján sem érte el az ötven százalékot. Nyugat-Ukrajnában aktívak voltak a választók, Lviv környékén például 70 százalékuk szavazott, az egész országban viszont csak az arra jogosultak 52,4 százaléka vett részt a választásokon.

Bár a különböző körzetekből több szabálytalanságról, sőt, csalások gyanújáról is érkeztek jelentések, az EBESZ megfigyelői összességében demokratikusnak minősítették a voksolást, amelyre viszonylag visszafogottan reagáltak Moszkvában is. A parlament vezető képviselői bírálták ugyan a voksolást, de Szergej Lavrov külügyminiszter úgy vélekedett, hogy Oroszország el fogja ismerni annak eredményét.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.