Huszonöt év alatt 25 ezer programot tartottak, 50 ezer fellépőt láthatott a közönség, 60 hektoliter vért adtak a látogatók. 2007-ben volt a csúcs: 260 ezer ember járt a Művészetek Völgyében. A következő két évben majdnem megszűnt, de most újra életre kelt.
Huszonöt éves lett, és útban Kapolcs felé elsősorban azon gondolkodom, hogy miért is nem jöttem többször. Ez a harmadik vagy negyedik alkalom, és szinte eltörpül a negyedszázados történet mellett, ami fesztiválidőben mérve már igazi férfikor. A biztos közép, amikor már nem leng ki sem ide, sem oda, magabiztosan megy az útján. Láttam a mélypontján, amikor minden évben egyre bizonytalanabbá vált a léte, kihagytam a legendás időket, most viszont már látszik: a völgy nemhogy megbékélt az évenkénti áradattal, de profi módon hozzáidomult, miközben völgyesekké tett mindenkit, aki csak megfordult itt. Pesti street food és balatoni csillagok, meg a bizonyosság, hogy akár éjfélkor is megszólalhat Johnny Cash valamelyik udvarban. Igen, ez a Művészetek Völgye.
Rutinos völgyes már tudja, hol kell inni a sört, hol a legjobb a kolbász, és hol sütik át rendesen a kürtőskalácsot, mert ez a nagyon nem mindegy. Jön a csigabusz, és hömpölyög a tömeg, csak kicsit morgolódnak a kapolcsi hídon, hogy sokan nem fértek be a Design Terminálba a Wellhello koncertjére, de odébb már vigasztalódnak is a halászfaluban némi jó falattal. Éjfél körül jár, s már túl vagyunk a Momentán Társulat előadásán, amely a Palya-udvart lakja már egy ideje, mert Bea elfoglaltsága nem engedi meg, hogy egész udvart szervezzen és vezessen. De most viszonozzák a szívességet, és az énekes élete köré improvizálnak jeleneteket, a gyerekneveléstől az idegesítő interjúkig a kereskedelmi tévék reggeli műsoraiban, ahol mindig mást kérdeznek, mint amiben megegyeztek.
 |
| Van már buli éjfél után, de azért ez nem egy rockfesztivál Reviczky Zsolt / Népszabadság |
