Korábban ehhez jóval fájdalmasabb megoldásokra volt szükség: Tímea már mutatja is gyűjteménye büszkeségeit, a kézzel készített fűzőket. „Ez itt 1780-ból való, a behúzói még fából készültek. Ennek köszönhetően igen erős: egy 90 centis derekat 60 centisre tudtak befűzni vele. Ennek azonban ára volt: a fa gyakran elpattant, és beleállt a viselő testébe. A tervezők később áttértek a halcsontra, műanyagra, szilikonra. Ma már egy leheletvékony csipkeruha alá is képesek szabad szemmel láthatatlan fűzőt beépíteni."
|
Szeleczky Zita Rozika-ruhája 1940-ből
Mesél? jelmezek |
Tímea legújabb, Mesélő jelmezek című, gazdagon illusztrált kötetét április 7-én mutatják be a Centrál Színházban. „Szcenikai sorozatunk albumaiban egyenként mutatjuk be a jelentős tervezőket – Márk Tivadart, Vágó Nellyt, Nagyajtay Terézt és Vogel Ericet –, ám szerettem volna, ha nem csupán a tervek, skiccek válnak hozzáférhetővé, de a kész jelmezeket is láthatja a közönség." Márpedig az anyag lenyűgöző: Yves Saint-Laurent ruhák, Bécsben tervezett viseletek, a híres szalonok színésznők számára gyártott kis feketéi.
„Vannak állandó és időszakos tárlataink, különféle rendezvényeink, a kiállítás, divatbemutató azonban múló dolog. Ráadásul a jelmez ilyen keretek között néha nem tud annyira közel kerülni a látogatóhoz, hiszen leszakítjuk a színházi pillanatról, berakjuk egy vitrinbe, és így már nem azt jelenti, amit számomra. Emiatt inkább albumokban mutatjuk be ezt a rengeteg kincset." Tímea nem túloz: az egyik raktárban magunk is megcsodálhatunk ritkaságszámba menő fejdíszeket az operajátszás kezdeti időszakából, kiegészítőket Medgyaszay Vilma kabaréjából, de van itt minden Halassy Mariska selyem-, gyöngyös ruhájától Blaha Lujza kézzel festett, aranyfonállal hímzett rózsás főkötőjéig. A gyűjtemény legrégebbi műtárgya a soproni jezsuita iskola 106 darabos kollekciója az 1800-as évekből. Makay Margit fellépőcipője láttán úgy érzem magam, mint a gonosz nővérek a Hamupipőkében: elképzelni sem tudom, hogyan férhetett bele bárki lába a döbbenetesen keskeny lábbelibe.
Karády, Muráti, Blaha, Honthy – cikázik a szemünk a katonás rendben tartott dobozokra írt vezetéknevek között. „Valaha a színésznőt aszerint szerződtették, hogy mekkora volt a kellékes utazóládája – magyarázza Tímea, s közben meg is mutat egy hatalmas darabot. – Ez itt Vitéz Tolnay Andor direktor és Medgyesi Juci színésznő utazószínházának utazóbőröndje egyedi fafogasokkal, mély fiókokkal a ruhadaraboknak, titkos, dupla fedelű fiókkal a szerződéseknek.
A története is kalandos:
telefont kaptam egy átépítés előtt álló szentendrei házból, hogy fura dolgok kerülnek elő a pincéből. Köztük volt ez a láda is, de olyan siralmas állapotban, hogy hosszú ideig azt sem tudtuk, micsoda kincsre bukkantunk.
Hiába tisztogattam le, nem látszott a réz- és bőrbetét, sem a monogram. Földessy Péter, a Nemzeti Múzeum főrestaurátora tíz hónapig dolgozott rajta: amikor szétbontotta, közel 200 kalap, ernyő, kiegészítő került elő belőle." Ezt persze az teszi lehetővé, hogy a kiegészítők igen cselesen csak akkorák, amennyi a színpadon látszik belőlük: teljes ing helyett például ingelő és gallér, egy fodros csuklódísz. Az alapruhát a kiegészítők varázsolták mindig másmilyenné.
„Jászai Mari leírja naplójában – említi Tímea –: hónapokig éhezett, zsíros kenyéren élt, hogy megvehessen egy-egy viseletet. Veretes csizmát így is egyetlen egyet tudott csupán, emiatt számos előadáshoz ezt a piros lábbelit viselte." A múzeum 1952-ben jött létre Gobbi Hilda szervezésében. A legendás színésznő hírnevét kihasználva segítette a jó ügyet, például felhívást tett közzé a rádióban, hogy a Bajor Gizi Színészmúzeum számára szeretne ereklyéket felkutatni. Így került hozzájuk Fedák Sári különleges fellépője, amelynek hazaútja mára legendássá lett. A fekete bársony, fűzős, uszályos ruhára 25 kiló gyöngyöt varrtak kézzel, emiatt hagyományos módon, bőröndben nem szállítható.
„Fedák Sári Bécsben varratta a ruhát – ez óriási dolognak számított akkoriban, hiszen a színésznők megszállottan figyeltek fellépőik egyediségére. A Bécsben varrt darabok féltve őrzött kincsnek számítottak, gyakran a főpróbára sem vették fel, nehogy a premier előtt valaki lemásolhassa őket. Éppen ezért Fedák maga hozta Bécsből a bársony fellépőt. Hajóval közlekedett, de arra nem volt felkészülve, hogy a part és hajó közti rámpát nem a színésznők vonulására tervezték. A ruha beakadt két deszka közé. A korabeli lapok leírásai szerint kimaradt egy hajójárat, mert tízen térdeltek Fedák Sári körül, hogy az uszály beszorult gyöngyeit megmentsék, s a művésznő időben megérkezzen Budapestre a következő hajóval."
A fent említett Törőcsik-estélyinek is különös története van. A Körhinta főszereplője csak hosszas huzavona árán jutott ki az 1956-os cannes-i filmfesztiválra, amikor azonban megkapta az engedélyt, kiderült, hogy nem tud megfelelni a rendezvény szigorú előírásainak az estélyi ruhát illetően. A Rotschild Szalon felajánlotta, hogy megvarrja a ruhát, a költségeket pedig a fesztivál szervezői állták: légies, selyem-tüll-szatén ruhát álmodtak meg a színésznőnek. Az estélyi hosszas hányattatás után került egy budapesti gyűjtőhöz, aki ragaszkodott hozzá, hogy közgyűjteménybe, pontosabban Tímea óvó felügyelete alá kerüljön.
|
Turnai Tímea Nagy Fruzsina Gangos kompozíció című, 2007-es kreációjával
Földi Imre / Népszabadság |
Van, amikor hosszú évek alatt gyűlik össze egy kollekció, máskor nagy szerencsével jutnak értékes darabokhoz. Régebben remek beszerzőhely volt a lomtalanítás, de találtak műtárgyat turkálókban, színházi raktárakban, tervezők hagyatékában is. Ma már gyakori, hogy a leszármazottaknak fogalmuk sincs, hogy híres színészek vagy tervezők voltak a dédszüleik. Ha egy művész felajánlja tárgyait a múzeumnak, Tímea 24 órán belül digitalizáltatja azokat, s az adományozó DVD-n megkapja az anyagot, hogy bármikor tudjon vele dolgozni. Az intézmény emellett nemzetközileg hozzáférhető adatbázist épít. „A cél, hogy bekerüljön a köztudatba: a ruha, a díszlet, a látványterv számos esetben válik önálló műalkotássá. És persze, hogy ezek a csodálatos műtárgyak megmeneküljenek az enyészettől."
Mi tagadás: Tímea valóban megszállott. Ha egy kiállításhoz arra volt szükség, vitte a saját előszobatükrét – hónapokig nem volt rendes tükör a lakásukban. Máskor a lánya függönyeit kunyerálta el a nemes cél érdekében, s műtárgyügyben gyakorlatilag bármikor riasztható. A magyarázat szerinte pofonegyszerű: legyen szó muzeológusnőről vagy egy hároméves kislányról, a ruha az mindent felülír. Ő pedig gondosan katalogizálja a csodát.
