Ráadásul igencsak manipulatívan tágították ki az új tagokat delegáló szervezetek körét is. A Magyar Művészeti Akadémiát, köztestületként, már eleve meg kellett hívni, de voltak más szervezetek is, amelyekről szintén pontosan lehetett tudni, hová kötődnek, kiket támogatnak. Lényegében mindent előre lejátszottak. A Szépirodalmi(!) és Ismeretterjesztő Kollégiumba egyetlen személy jutott be az irodalmárok terepéről, Mezey Katalin, az Írószövetség elnökségi tagja, a Magyar Művészeti Akadémia egyik vezetője. A többi írószervezet – a Szépírók Társasága, a József Attila Kör, a Fiatal Írók Szövetsége – vezetői akkor L. Simon László NKA-elnökhöz fordultak, kérve, hogy őket is képviselhesse valaki. Büszke vagyok rá, hogy rám esett a választásuk, noha egyik szervezetnek sem vagyok a tagja, az Írószövetségnek viszont 30 éve tagja vagyok. Így konszenzusos jelöltként, miniszteri delegáltként kerültem be. Az NKA Bizottság összetétele is hasonló, a mi kollégiumunk bizottsági felelősei Kalász Márton, az Írószövetség egykori elnöke és Sunyovszky Szilvia (Fekete György MMA-elnök felesége- a szerk). Ez a felállás januárban kiegészült Kovács István költővel, az Írószövetség választmányi tagjával. Az ő személye ellen igazán nem lehet amúgy senkinek kifogása, de általában sem a személyekkel van baj, hanem az arányokkal.
Ha már kezdettől fogva reménytelennek látta az értelmes munkát, miért csak most állt fel?
 |
Reményi József Tamás
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
Már a legelső ülés után, amikor minden más írószervezet súlyos hátrányba került az Írószövetséggel szemben, felajánlottam jelölőimnek a megbízásomat, de tartóztatott a belém vetett bizalmuk, úgyhogy folytattam, amíg végképp bele nem fásultam. A kollégiumban vitára nem is igen volt mód: az alkotói ösztöndíjak és a rendezvények felől döntő szavazási procedúrában az első, szűkítő körben elvetett pályázatok – ehhez csupán fel nem tartott kezek kellenek – többé már nem kerülhettek elő, a maradékot kozmetikázhattuk a tájékozódásában és ízlésében hozzám egyedül közel álló Boka Lászlóval.
Korábban évekig rész vettem az – azóta likvidált - Magyar Könyv Alapítvány kuratóriumának jóízű munkájában Osztovits Leventével vagy Monostori Imrével. És húsz éven át Sziveri-díjat adhattam át Fogarassy Miklós vagy Thomka Beáta társaságában, Artisjus-díjat Szilágyi Ákos és Margócsy István oldalán, újabban Békés Pál-díjat Závada Pállal… Szóval ahhoz szoktam, hogy minden vészen át és minden vész mögött folyhat szakmai diskurzus. A feltételekbe kódolt biztos vereség ismeretlen volt. Mostanra viszont az is fölsejlett, hogy az írószervezetek számára a „kiút” valamiféle paktumpolitika lehet, a sokféle alkalmi civil kezdeményezés – a Margó Fesztivál és a többiek - rovására, amelyek a paktumból óhatatlanul kimaradnak. Ez az eljárás gyilkolja a szakmán belüli szolidaritást, félő, hogy a behódolás régi hagyományait követve majd mindenki csak arra fog hajtani, hogy a saját túlélését a másikat lenyomva biztosítsa. A folyamatos zárolások, alkalomadtán elvonások gyakorlata is nehezítette a munkát, az NKA idei tervezett költségvetése különösen alacsony.
A Szépirodalmi és Ismeretterjesztő Kollégium elnöke Szakály Sándor. A vele kapcsolatos botránynak van köze a döntéséhez?
Szakálynak a Veritas Intézet vezetőjeként tett, emlékezetes kijelentése indokolta volna a bizalmi kérdésnek legalábbis a felvetését egy kulturális vállalkozások, társadalmi elképzelések finanszírozásáról döntő testületben és talán az őt delegáló szervezeteknél is. Civil kurázsink és felelősségérzetünk állapotát jelzi, hogy ilyen kérdések mégsem merültek fel.
Ki érkezett az Ön helyére a kollégiumba?
Iancu Laura, költő, aki Mezey Katalinhoz hasonlóan az Írószövetség elnökségi tagja, úgyhogy az eddig is feltűnő aránytalanság finoman szólva nem mérséklődött. Mivel én miniszteri delegáltként is a Szépírók és a két fiatal írószervezet bizalmát élvező kollégiumi tag voltam, a minisztériumnak illett volna az ő véleményüket is megkérdezni, mielőtt döntést hoznak. Az érintett szervezetek elnökeitől úgy tudom, hogy egyikőjüket sem kérdezték meg semmiről, őket tehát immár senki sem képviseli a szépirodalom közpénzosztó kollégiumában. A helyzet így teljesen világos és egyértelmű.
Hozzáteszem, hogy mindez egy folyamat végpontja. A humánértelmiség azért tehető ilyen könnyen félre, mert mindkét oldalon túl sok mindenhez asszisztált az eltelt évtizedek során, nem kontrollálta ki-ki a hozzá közelebb álló politikai erőket. Jól érzékelhető volt ez az identitászavar 2010 után, amikor baloldali barátaim úgy gondolták: most jött el az ideje újra a politikai költészetnek. Előbb miért nem? Nekünk Mohács kell? A jobboldali értelmiséget pedig fűtötte a revansvágy, és nem vette észre, nem akarta észrevenni, hogy az új rezsim totálisan, őket is beleértve értelmiségellenes. Most meg már, miután odalett a hitelesség, jól látszik, hogy hiábavaló kiabálni. Mindezt helyretenni az utánunk jövők dolga lesz.
