Rossz hírek, fényes jövő

Ez azonban fölöttébb képmutató lenne, mivel igen visszafogott esély mutatkozik arra, hogy bármelyikünk memóriájában élénken élne a testület megszervezésének emléke. Arról már nem is szólva, hogy az ünnepi diadaljelentés amúgy is csak olyan álságosságot szolgálna, mint a „halottról jót vagy semmit” kitétel, amit nyilván egy adócsaló talált ki, aztán örökre megtanultuk.

Tehát azon túl, hogy örülünk, mert még van Esterházy Péter, és már megjelenik Totth Benedek, Dunajcsik Mátyás újrafordítja Oscar Wilde-ot, s tán még a Heves megye 174 legjobb szarvasvesevelő receptje című kiadványt is kinyomtatnák, azért van ok bőven a borongásra.

Mivel akad probléma is szépen. Elsősorban az, hogy mostanában csak rossz hírek érkeznek a magyar könyvpiacról. Egyelőre persze nincs okunk apokaliptikus vízió felskiccelésére, mert vannak szerzők, vannak olvasók, vannak színvonalas termékek, és vannak boltok, amelyben a fogyasztók hozzáférnek a kiadványokhoz. Csakhogy a lapokból arról értesülünk, hogy az Ulpius-ház könyvkiadó tönkrement. A Népszabadságban azt olvasom, végrehajtók munkálkodnak az Alexandra-birodalomnál. És akkor folytathatjuk azzal, hogy az írók minimális összeghez jutnak az eladott példányok után. Egyébként meg kibogozhatatlanul összefonódott a kiadás és a terjesztés.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

Igaz, az, hogy a rendszer torz, lehetne önmagában a szektor gondja. Már ha a melltartógyártásról tereferélnénk. De itt könyvekről beszélünk. Így pedig megkerülhetetlen az állam szerepének elemzése. Már ha illik még e körben a kultúráról beszélni a tolódásos védekezés helyett. Ha ez még belefér, akkor csöndben megjegyzem: van abban valami elkeserítő, hogy remekművek alkotói lényegében másodállásban írnak, miközben az MTVA közpénzen gyártat horoszkópot. Amúgy nem akartam felszállni az államvonatra, de Németh Szilárd kalauz feltuszkolt az első osztályra. Ha ugyanis az áram árát lehet csökkenteni állami akarattal, akkor ez minimum annyit jelent: elérhető a könyvrezsicsökkentés is. Azaz csak a politikai szándék hiányzik.

Most viszont, hogy akaratunkon kívül elrugaszkodtunk a demagógia ugródeszkájáról, nyugodtan elemezhetjük a könyvárakat is, amelyek sok mindenhez illeszkednek, csak a magyar valósághoz nem. Persze arról legkevésbé sem a piaci szereplők tehetnek, hogy az átlagkeresetek olyan alacsonyak idehaza, hogy luxustermékké vált a könyv. Ami nélkül nincs kultúra. Ami nélkül viszont nincs tudás. Ami nélkül viszont nincs társadalom. Ördögi a kör, mert minél elérhetetlenebb a könyv, annál nagyobb a kulturális tőke megoszlásának differenciájából adódó egyenlőtlenség.

Amikor 5000 forint a kötet, a tanárházaspárnak el kell gondolkodnia, megengedheti-e magának a vásárlást. És ez a kisebb gond, a nagyobb ugyanis az: a legcsekélyebb remény sincs a fordulatra.

Pedig közben itt van már előttünk megannyi új kérdés. Megváltoztatják-e a felhasználói (értsd: olvasói) szokásokat az új eszközök? A nyomtatott könyvnek hasonló kihívást jelentenek-e az e-bookok, mint a printlapoknak az online portálok? Ha sokkal olcsóbb lenne az e-könyv, akkor az állam e-olvasók vásárlásával és kiosztásával jelentősen javíthatná-e a hozzáférés esélyeit a hátrányos helyzetűek számára? Amennyire bátor a könyves közeg a szöveggel kapcsolatos újításokkal, nem annyira gyáva-e minden egyéb tekintetben? Megannyi dilemma, amelyekre lehet, hogy van válasz, de akkor nem hallható. Annyit látni, hogy vannak sztárszerzők, könyvpaloták, pezsgő miniverzumok. Meg annyit, hogy vannak menekülő cégtulajdonosok, fuldokló irodalmi műhelyek, virágzónak látszó, majd elhaló bestsellergyárak.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Ám megijedni nem kell, amíg olyanok sétálnak mellettünk itt a Millenárison, akik hamarosan tankönyvekben lesznek majd önálló fejezetek.

És hát tán ezért van, hogy ha érne spoilerezni, akkor ennek a szövegnek az utolsó mondata Péterfy Gergely Kitömött barbár című regényének első mondata lenne. Ám a szabályom miatt nem lehet, így jobb híján a címre reflektálok azzal, hogy a Neoton Família vonatkozó számából közlöm: „kétszázhúsz felett észre sem veszed, és elhagyod a valóságot”. Mert ennek legalább annyi haszna van, ha már használható könyvipari konklúzióra nem tellett, hogy leszögezhetem: legközelebb inkább már ér spoilerezni.