Mi sül ki abból, ha egy templomi orgonistából lett show-man, egy izlandi írónő és egy világhírű zongoraművész leül a humorról beszélgetni? Haydn, káposzta és Sosztakovics – a komolyzene azért annyira nem komoly dolog, hogy ne lehessen nevetni rajta.
„Humor az, ha csak azért is nevetünk” – hangzik Európa egyik legrangosabb svájci komolyzenei rendezvénysorozatának, a luzerni fesztiválnak az idei jelmondata. Mintha a művészek így reflektálnának a világ történéseire: csak azért is nevetnek – és nevettetnek. A nemzetközi fesztivál egyik legizgalmasabb programjának ígérkezett az a panelbeszélgetés, amelynek egyik meghívottja az őszi luzerni zongorafesztivál nyitóhangversenyét is adó Sir Schiff András zongoraművész volt. Várakozásaim beigazolódtak: a decens svájci közönség pukkadozott a röhögéstől.
Harald Schmidt, a német showman – akiről kevesen tudják, hogy tíz éven át egy katolikus templom orgonistája volt – jó stand-upos módjára nevettet, Steinunn Sigurdardóttir írónő az izlandi humor lélektanát ecseteli igen viccesen, a halk szavú, pókerarcú Schiff pedig a zeneszerzők és a közönség humorérzékét elemzi.
„A humor számomra elengedhetetlen” – mondja a zongoraművész, akit 2014-ben ütött lovaggá II. Erzsébet, és már oda is telepszik a színpadra helyezett pianínóhoz, hogy kedvenc zenei vicceit bemutassa. Haydn XVI:50-es Hoboken-jegyzékszámú C-dúr zongoraszonátájával kezdi, amely komikus, egy ujjal pötyögéssel indul, amit Schiff alaposan ki is karikíroz. Halk kuncogás.
