galéria megtekintése

Robbie Williams nem tudott olyat énekelni, amit ne ismert volna mindenki

1 komment


Csákvári Géza

Robbie „Fucking” Williams vagyok, nemzetközi szupersztár – prezentálta magát korunk egyik legnagyobb slágergyárosa, aki szokásához híven lenyűgöző produkcióval indította útjára az idei Sziget fesztivált.

A rendezvény egyetlen igazi A-kategóriás sztárjának bemutatkozását persze nem kell komolyan venni, elvégre nem volt olyan nóta, amelyet ne énekelt volna vele a csaknem százezer jelen lévő ember, elvégre ez a turné épp a best of the best előadásáról szólt. Egyszóval maga a Kánaán egy rajongónak, de minimum baráti élmény olyanoknak is, akik csak sokat hallgatnak rádiót vagy tévében zenecsatornákat – a brit dalszerző-énekes tényleg megkerülhetetlen.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

Mi mással kezdett volna tehát Williams, mint a Let Me Entertain You-val. Amikor felcsendült a fülbemászó refrén, félelmetes energiák szaladtak végig az Óbudai-szigeten, „valami” megmozdult. A második dal, a Rock Dj, bár áthatóan, de szimplán koncertélmény volt már. Jöttek a sokat hallott slágerek egymás után, el lehetett gondolkozni azon, hogy ki mikor, melyik szerepében kedveli a legjobban a showmant – e sorok írója például, amikor swinget vagy rockosabb nótákat énekel, de az elképesztő mennyiségben jelen lévő női rajongók érthetően a balladákat könnyezték meg.

 

Mindenesetre a teljes produkció keretes szerkezetű volt, a ráadás előtti utolsó szám, a Kids visszahozta a Let Me-féle „földrengést”. Ugyan nem volt jelen a „kötelező” partner Kylie Minogue, a duettbe két vokalista lányhölgy is beszállt, újfent bizonyítva, hogy elég sokan vannak, akik baromi jól tudnak énekelni és sosem kerülnek igazából valódi reflektorfénybe. Mert, akárhogy is nézzük, a vokalisták nevét nem jegyezzük meg soha. Bármennyire is lenyűgözőek az adott pillanatban.

Ugyanakkor, mintha maga Robbie Williams is csodálkozna a saját sikerén – vagy csak ez is a műsor része? Ahogy az egyik átállás alatt mesélte, játszott rövid ideig egy fiúbandában, majd sokszor narkózisban, majd elvonón, míg csak egyszer arra ébredt, hogy sztár. Tegyük hozzá bármiféle pejoratív jelentés nélkül: ma már öregedő szár.

Mindazonáltal azt azért ne feledjük: minden csavar a szórakoztatás jegyében került a gépezetbe az este során, és ezt senki sem felejtette el a bő másfél órás show alatt. Elképesztő mennyiségű munka, alázat, fegyelem és könnyedség volt a színpadon.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

A profizmus bűvkörében ad absurdum még az is megkérdőjelezhető, hogy a szigetes buli szerencsés asszonya, bizonyos Krisztina, aki kúl lazasággal vette az akadályokat, civil – elvégre Grotowski óta bevált trükk a beépített ember. Miután az első sorból felnyújtott egy Robbie életrajzot, rezzenéstelen arccal viselte a finom alázást, hogy miképp merészelt egy nemhivatalos kiadvánnyal nyomulni. Vissza is hajította első körben, hogy nem dedikálja, de a „népharagot” követően mégis aláírta. A She's the One nótát pedig Krisztinának ajánlotta, sőt, még a refrénbe is beépítette. Aztán Krisztinát a színpadra is felhívta... Mint a mesékben.

Persze, értjük az (ön)iróniát, Williams az utolsó mozdulatáig profi abban, amit csinál, és még mindezt görcsök nélkül, sármosan teszi. Erőssége, hogy a különböző műfajokat és olykor más előadók nótáit képes úgy beolvasztani a saját univerzumába, mintha csak ő találta volna ki azokat az alapoktól.

Szinte teljesen elhisszük neki a We Will Rock You-t vagy az I Love Rock'n'Rollt, de a ráadásban előadott Bohemian Rhapsody a digitálisan jelen lévő Freddie Mercuryval duettben még megható is. Ezután tényleg csak az Angelsszel tudott búcsúzni a saját örökzöldjeitől. A show-t záró My Way szomorkás rekedtséggel hangszerelt előadása alatt mintha csak egy pillanatra maszkok nélkül maradt volna a nagy showman. Higgyünk neki?

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.