Ezek a művelődéstörténetileg is becses bejegyzések segítették némely vitatott esetekben az orosz féllel folytatott kultúrdiplomáciai tárgyalásokat, amelyekbe a kismartoni kastéllyal rendelkező Esterházy Privatstiftung (magánalapítvány) mellett az osztrák állam is besegített. Nagyköveti szinten is folytak a bő évtizedes egyeztetések, amelyek a tavalyi év utolsó harmadában zárultak le végleg, közel ezer példány visszaszolgáltatásával.
Az elhurcolt könyvek első hulláma – pár száz példány – már a 2000-es évek első felében visszatért Kismartonra. Vagyis, mivel mintegy kétezer kötetet vittek el '45-ben, majdnem bizonyos, hogy az állomány egy része továbbra is Oroszországban van, ezekről a könyvekről nem sikerült az orosz tárgyalók számára minden kétséget kizáróan igazolni, hogy az Esterházy-könyvtár részei voltak, és mivel a tárgyalások véget értek, ez a helyzet már nem is fog megváltozni.
 |
| Florian Bayer szerint az orosz hadifogságban jól bántak a könyvekkel |
Evidensen perdöntő bizonyíték volt a könyvekben szereplő pecsétjelzet, vagy ha – mint mondtuk – a beírásokból sikerült azonosítani egy-egy példány származási helyét. Az azonosítási munkában részt vevő magyar filológus, Zvara Edina beszámolója szerint egy 12 kötetes Luther-életműsorozat utolsó darabjáról is kialakult némi tulajdonjogi vita, mivel hiányzott belőle a pecsétjelzet.
A könyvtár állományából a kutatók szerint képet kaphatunk a családtagok tájékozódásáról, amelyet egyszerre jellemzett a tágas európai horizont és a lokális figyelem is. Számos magyar nyelvű munka mellett visszajött Moszkvából Kádi György jezsuita szerzetes első teljes magyar nyelvű katolikus Biblia-fordításának egy kötete is.
Zvara Edina szerint természetesen szó sincs valamiféle vallási tolerancia megnyilvánulásáról, a könyveket a családtagok kincsnek, vagyontárgynak tekintették, ezért bővítették protestáns kiadványokkal is a gyűjteményüket, bár aligha olvasták el őket.
A sok évtizedes szovjet-orosz hadifogságban jól bántak a könyvekkel – meséli lapunknak Kismartonban Florian Bayer, az Esterházy hercegi gyűjtemények vezetője –, gondosan tárolták és kezelték őket, sok rászoruló példányt szakszerűen restauráltak, érthető, ha annak ellenére sajnálták őket visszaadni a két érintett moszkvai közgyűjtemény könyvtárosai, hogy belátták, nem ők a jogos tulajdonosaik.
Az orosz évtizedek mindenféle nyomokat hagytak a könyveken, némelyik ottani tartózkodása során is gazdagodott bepecsételésekkel, amelyeknek alighanem szintén van már némi történeti patinája, igazolják a mondás igazságát, hogy a könyveknek is megvan a maguk sorsa.
Ennek felismerése és az orosz szakértők felkészültsége, az állományra vonatkozó ismereteik nélkülözhetetlensége együttesen indokolta, hogy a kapcsolat az osztrák és az orosz fél között a tárgyalások lezárulta után se szakadjon meg, hogy folyamatos kulturális együttműködéssé változzon.
A megállapodás részeként a könyvek régi-új gazdái vállalták, hogy befejezik a teljes állomány digitalizálását, vagyis ha a könyvek a maguk fizikai valójában nem is állnak majd Moszkvában rendelkezésre, a tartalmuk ott is hozzáférhető, kutatható lesz.
De decemberben maguk a könyvek is visszanéznek egy rövid, baráti látogatásra, hogy kiállítási tárgyként szerepelhessenek egy az Esterházy-kincstár történetét bemutató, átfogó tárlaton a Kremlben. Vagyis a szokásos háborús rablásból indult „kapcsolatból" végül, a dolgok jelenlegi állása szerint intenzív és mély nemzetközi kulturális együttműködés lesz.
Miközben a magyar kormányzat a fertődi kastély berendezéséhez át tervezi mozgatni a magyar műkincsállomány tekintélyes részét, a határ másik oldalán, a kismartoni Eszterházán nem kisebb jelentőségű esemény készül: hamarosan látogatható lesz az Esterházy-kastélynak az a terme, amelyben a könyvtár sikeresen hazahozott darabjai lesznek.
