Putyin ámokfutása ihlette a föld alatti világot

Glukhovsky tízéves korától metrózott, amit Moszkvában élve mindmáig megtehet. Régóta tudja, hogy a föld alatt óvóhelyek bújnak meg, fantá­ziált: hová menekülnének az emberek, ha bekövetkezne a nuk­leáris rémálom? Hová vezetnek a föld alatti járatok és alagutak? Hogyan költöztetné magát át az orosz társadalom az új körülmények közé?

Az író szerint a gyökerek visszavezetnek a Szovjetunió bukásához. A kommunista rendszer vallás volt, azután megváltozott minden, és

a hazugság demokráciája átvette a vezető szerepet a „lebénult" ország felett.

A Metró 2035 nem csak folytatás, állítja, inkább önálló mű. Ebben foglalja össze azokat a változásokat, melyeket egykori újságíróként dokumentált. Szerinte a leg­drasztikusabb események az utóbbi két évben történtek, amikor Putyin elnök szinte már csak azzal foglalkozott, hogy hogyan erősítse meg pozícióját, miközben az ország gazdaságilag az összeomlás felé tart.

Sikerült az összes régi szovjet démont újraéleszteni:

a sovinizmusét és a nacionalizmusát, újfent felfedezni a nyugatot mint ősellenséget. És olyan érthetetlen „kalandokba" bocsátkozni, mint az ukrán vagy a szíriai konfliktus. Miért van szükség új ellenségekre?

Dmitry Glukhovsky Földi Imre

„Ismét felszínre tört az emberek állatiassága. Muszáj ezekre reflektálnom, megpróbálni megérteni és megértetni a folyamatokat" – húzza alá Dmitry Glukhovsky.

A migránsproblémára is utalva arról beszél, hogy sokan úgy vélik, hogy Európa elpuhult. Szerinte az a baj, hogy elfelejtik: ennek a kontinensnek a legvéresebb a múltja. És ha az iskolák nem tanítják meg a történelmet, akkor ez a művészek feladata.

Glukhovsky tudja: sokan a Metró 2033 szerzőjeként tartják nyilván. Nem baj, ahogy fogalmaz, annál többen elolvassák a 2035-öt. A magyar kiadás az elsők közé tartozik. Az első a lengyel verzió volt, és a fiatalok megértették a társadalomkritikát. Mert a Metró 2035 elsősorban felnőtteknek szól. „Tolsztojt sem érettük tizenöt évesen. Fel kellett hozzá nőni" – mondja.