0,7 Celsius-fokon múlik a jövő

Ahhoz, hogy az éghajlatváltozás ne váljon visszafordíthatatlanná, el kell szakadni a fosszilis energiára alapuló gazdaságtól – ebben a világpolitika formálói ma már többé-kevésbé megegyeztek, az alternatívákban azonban nincs egyetértés, és természetesen a vállalások is sokfélék. A legnagyobb kibocsátók közül az USA 26-28 százalékos csökkentésre is kész a 2005-ös szinthez képest, India, Brazília és Oroszország is hajlandónak mutatkozik érdemi korlátozásra, Kína viszont csak abba menne bele, hogy 2025-től már nem emelkedik, hanem csökken a saját kibocsátása (bár ez is nagy szó ahhoz képest, hogy eddig minden korlátozást elutasított).

Az utolsó pillanatig tartó éles viták várhatóak arról, hogy mi számít csökkentésnek, és ki finanszírozza az immár a legszegényebbeknél is elodázhatatlan klímavédelmi beruházásokat. Az utóbbi célra egy 100 milliárd dolláros alapot próbálnak összerakni – Magyarország is beszállt egymilliárd forinttal –, arról viszont nagyon nehéz lesz közös nevezőre jutni, hogy az atomerőművek létesítése megfelelő megoldás-e (annak ismeretében, hogy a sokkal kisebb karbonlábnyomú megújulók ma már kétszer annyi energiát termelnek, mint a világ összes nukleáris létesítménye együttvéve), és hogy az erdők és energiaültetvények telepítése és eltüzelése enyhíti vagy inkább súlyosbítja-e a klímaproblémát.

Párizs ködbe burkolózva – vajon jobbak-e a kilátások? Philippe Wojazer / Reuters

Az amúgy is feszült légkörű, erős gazdasági ellenszélben zajló egyezkedésre sötét árnyékot vetnek a terrormerényletek, amelyek miatt a konferencia és az ahhoz kapcsolódó eseménysorozat az utolsó pillanatban radikálisan átalakult. A világra szóló klímacsúcsból zárt ajtók mögötti politikai találkozó lesz, a legtöbb csatlakozó civil és tudományos rendezvény elmarad. A hatóságok lefújták ugyan a nagy párizsi klímamenetet, ám kisebb, rendőri beavatkozással is járó demonstráció így is volt, a Köztársaság terére kirakott több száz pár cipővel is tüntettek a környezetvédők, és a művészek sorra mondják le részvételüket a ClimArt kulturális fesztiválon. Pedig az ígéretek szerint a párizsi konferencia lett volna az eddigi legnyitottabb, leginkább társadalmasított találkozó a hasonló csúcsok történetében, ahol a nagyvállalatok képviselői mellett például a nemzetközi zöldszervezetek is közel kerülhettek volna a tárgyalóasztalhoz. Erre most semmi esély, azt pedig legfeljebb csak megtippelni lehet, hogy a rendkívüli körülmények koncentrált munkára sarkallják-e a résztvevőket, vagy inkább akadályozzák a világ megmentését.

Magyar ígéretek

Az EU egésze által vállalt, 1990-hez képest 40 százalékos kibocsátás-csökkentést el tudjuk fogadni, a 20 százalékos megújuló-részarány helyett 14,6 százalékot vállalnánk, az energiahatékonyság-növelésből pedig szintén csak annyit, hogy se a magyar energiarendszerhez, se a lakossági energiafelhasználás szerkezetéhez ne kelljen hozzányúlni – röviden ez a magyar kormány által Párizsban képviselendő irány.

A lényeg, hogy az atomerőmű-bővítésre és a minimális zöldenergiára épülő forgatókönyv ne kerüljön veszélybe, az energiahatékonyság terén pedig ne érvényesüljenek komoly kényszerek. A kormány nem kíván változtatni az eddigi, leginkább az orosz gázt és atomot preferáló energiapolitikán; a parlamentben a múlt héten ismertetett koncepció szerint „a megújuló energia túl drága, a pénzügyi eszközeink pedig limitáltak” – kivéve persze, ha atomerőmű-építésről van szó.