Puhulni és ízesedni

LOTHRINGER ÉVA: A több évtizedes szétszóratás alatt is tartotta magát az a nézet, hogy állam nem oszlathat föl rendet, ilyet csak az alapító tehet.

A hatalom ugyan betilthat szervezeteket, de Isten nem betiltható.

Életem egy pontján megszólalt bennem a hivatás hangja. A lelkiségünk, több más forrás mellett, Szent Benedek tanításából táplálkozik. Slachta Margit testvér 1923-ban alapította, és pápai jogú közösség vagyunk.

MAGAZIN: A neveltetés dönti el, hogy 24 évesen belépjen?

LOTHRINGER ÉVA: Nem feltétlenül. Tudok esetről, hogy valaki mélyen hívő katolikus családban nőtt föl, de amikor aztán pap vagy szerzetes akart lenni, az egész család leblokkolt, nem értette meg a döntés mélységeit.

Nekem nem voltak rendkívüli élményeim, nem láttam „fényeket”, nem Gábriel arkangyal hozta a pecsétes papírt (ahogy tréfásan mondani szoktuk). Tudtam, hogy Isten hív erre.

Magam egyébként tősgyökeres pesti vagyok, talpig bölcsészcsalád sarja, néptanító, népiskolai igazgató is volt az elődeim között.

MAGAZIN: Akkor cövekelt le a gasztronómia mellett, amikor divattá vált.

KÁRAI DÁVID: Másképp viszonyulunk az étkezéshez és a gasztronómiához, mint évtizedekkel ezelőtt. Kezdünk visszatalálni a gyökerekhez,

az étel elkészítése és közös elfogyasztása újra örömforrás lett.

Ma valóban felfokozott az érdeklődés, meg is fogadtam, hogy nem írom le az Ízhuszár blogban többször a gasztroforradalom kifejezést.

LOTHRINGER ÉVA: Megkérdezném, hogy aki ma főz, az vajon táplál, vagy inkább alkot?

KÁRAI DÁVID:

Az alkotás magában kevés.

Fontos, hogy az ember ne tegyen olyat a tányérra, ami nem tartozik az ételhez. Az étkezés lényege a táplálkozás, ettől sem lehet eltekinteni.

Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság

MAGAZIN: Jézus a táplálást tekinthette feladatának, amikor a kenyeret megsokasította. Miközben minőségjavítási fáradozásai is sikeresek voltak: a vizet borrá változtatta.

LOTHRINGER ÉVA:

Nincs rá forrásunk, hogy petrezselyemmel díszítette volna a felszolgált ételeket... Az volt a célja, hogy mindenki enni tudjon, aki éhes.

MAGAZIN: Vannak-e szigorú táplálkozási szabályok a rendben?

LOTHRINGER ÉVA:

A keresztény szerzetes valódi ember. Nem ufó, nem különleges ügynök, nem valami extrém idegen. Az étkezés és a táplálkozás emberségünk és az élet része.

Az enni jó-vinni jó – Coffee to go világában is szeretnénk visszahozni az étkezés régi szokását, aminek célja – miként már Szent Benedeknél is 1500 éve –a közösségteremtés.

MAGAZIN: Mit szeret főzni?

LOTHRINGER ÉVA: Húskedvelő vagyok, de gyakran készítek főzelékeket is. A rendtársaim azt mondják, „anyukás” ételeket kapnak tőlem. A testünk szolgálatra való, amit így is gondozni kell. Avilai Szent Teréz azt mondta:

ha böjt, böjt, ha fácán, fácán...

Más a diéta, és más a böjt. A diéta a testi szükségletünk miatti táplálkozási korlát. A keresztény böjt sose öncélú, mindig szakrális jellege van.

KÁRAI DÁVID: A húsmentesség nincs ellenemre. Elfogadom, de mindig az izgat, a vegánban is, aki semmilyen állati eredetű táplálékot nem vesz magához, hogy ezt az illető miért vállalta.

MAGAZIN: Mi a tuti fűszer, amire esküszik?

KÁRAI DÁVID: Egyszer készítettem egy viszonylag egyszerű ételt, a barátaim azt mondták, biztos van benne kardamom. Ez például talált, mert szeretem használni. Kedvelem a keleti konyhák fűszereit is. A sáfrányt vagy a római köményt, a friss zöld fűszereket, az édes–sós párosítást. De nincs az, hogy a keleti vagy a mexikói ízek mellett tenném le a voksom.

MAGAZIN: Mindent be lehet nálunk szerezni?

KÁRAI DÁVID: Nagyjából igen, de a minőség változó. Az interneten szinte bármit el lehet érni, a házhoz szállítás is megoldott.

Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság

MAGAZIN: NoSalty: só nélkül.

KÁRAI DÁVID: Az oldal egy blogból nőtt ki, egy pécsi háziasszony kezdte írni, ő választotta a nevet. Fő bázisunk a közösségi receptmegosztás. Nem korlátozzuk a regisztrált felhasználókat, de

csak fotóval ellátott receptek kerülhetnek ki, ami ma már nem olyan nagy dolog.

MAGAZIN: Megnézi egy szakács, hogy ami írva van, meg lehet-e enni?

KÁRAI DÁVID: Receptszerkesztő ellenőrzi, hogy a hozzávalók és az elkészítés módjának leírása alapján az étel valóban elkészíthető-e.

MAGAZIN: Ki jöhet a Szociális Testvérek Társaságába?

LOTHRINGER ÉVA: Alapvetően az, akire illik a biblikus mondás: „Ti vagytok a Föld sója”. Szociális testvér lehet az a katolikus vallású, egyházilag rendezett állapotú, 20 és 40 év közötti nő, aki úgy gondolja, hogy hozzánk vezet az útja. Nincs leírva, de az érettségi ajánlott. Gyakran emlegetnek bennünket úgy, hogy jól képzett szakmaisággal dolgozunk. A szerzetesképzésnek megvan a maga folyamata, jelöltség, két év noviciátus, bennlakás és képzés. Aztán jöhet az első fogadalom: ekkor kezd „puhulni és ízesedni” a testvér. Az örök fogadalmat sok év múlva lehet letenni. Közben a testvérnek nálunk van egyházi vagy világi állása.Mint nekem is, aki csak világi helyeken dolgoztam eddig.

MAGAZIN: Hol és mit?

LOTHRINGER ÉVA: Slachta Margit azt a célt tűzte ki, hogy misszióba kell menni a saját társadalmunkba. Magyartanár voltam sok éven át középiskolában, részt vettem egy iskolakísérletben, tankönyvet is írtam. Tanítottam aztán a dolgozók esti gimnáziumában: a megfáradt embereket este kilenckor Antigonéra tanítani, ez igazi szociális testvéri feladatnak bizonyult. Tíz éven át a Kossuth rádió munkatársa voltam. Jelenleg családokkal foglalkozom, képzéseket tartok szerte az országban.

MAGAZIN: Mit fog csinálni húsz év múlva?

KÁRAI DÁVID: Próbálkoztam andragógiával, de eredetileg közgazdász vagyok.

Szakácsnak nem merném magam nevezni, noha szívesen megtanulnám a szakmát.

Már egy hétig sem tudnám ugyanazokat az ételeket főzni.