galéria megtekintése

Leszavazták az ORÖ elnökét, de nem mond le

0 komment


Czene Gábor

Újra adónyomozók jártak az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Dohány utcai székházában, ahol közben – a lassan már megszokott botrányos jelenetek kíséretében – kudarcba fulladt a testület rendkívüli közgyűlése. A közgyűlést az elnök hívta össze, egyebek mellett azért, hogy módosítsák a költségvetést.  Bár Hegedüs István elnököt leszavazták, ő nem lát rá okot, hogy lemondjon.

A közgyűlési meghívót csak előző nap küldték ki, de az ORÖ képviselői gyaníthatóan már korábban értesültek az időpontról: hiánytalan létszámban, mind a 47-en megjelentek. Nem jött el viszont Farkas Flórián fideszes parlamenti képviselő, az ORÖ volt elnöke, akinek pedig miniszterelnöki biztosként bérelt helye van az elnöki pulpituson.

A roma testület mostanság egyik botrányból a másikba bukdácsol. A közelmúltban a kormány több, milliárdos nagyságrendű programból is kihagyta az ORÖ-t. A parlamentben Rétvári Bence államtitkár bejelentette, hogy a Híd a munka világába projekttel kapcsolatban az országos önkormányzatnak vissza kell fizetnie 228 millió forintot.

Az ORÖ rendkívül közgyűlésének csak nem akarózott elkezdődni. Hegedüs István zárt ajtók mögött tanácskozott, próbált minél több képviselőt maga mögé állítani. A folyosón terjedő hírek szerint az elnök nem ellenszolgáltatás nélkül képzelte el az új támogatók megszerzését. „Nyíltan megy az emberkereskedelem" – jegyezte meg egy roma politikus. „Az lenne a legtisztább, ha mindenki fogná a putyerkáját, és eltakarodna a francba!" – háborgott egy másik képviselő, akinek láthatóan fogytán volt a türelme a vacakolás miatt. (Mi is utólag kerestünk rá a interneten: a putyerka a börtönszlengben „lopott tárgyat, árut" jelent.)

 

Hegedüs István végül „technikai okokkal" indokolta az egyórás csúszást.

Már a jegyzőkönyv vezetőjének megválasztása sem ment simán.

A szavazást többször megismételték, de folyton más eredmény jött ki. „Egy kis fegyelmet kérek azoktól is, akiknek ez nem tetszik!" – próbálta túlkiabálni az elnök a hangzavart. A képviselők aztán arról szavaztak, hogy a jegyzőkönyvvezető kilétéről legyen név szerinti szavazás.

Hegedüs István (középen) azt állítja, nem az  típus, aki megfutamodik
Hegedüs István (középen) azt állítja, nem az típus, aki megfutamodik
Koncz György / Népszabadság

A napirendi pontokat azonban Hegedüsnek már nem sikerült átvinnie, a szükséges 24 helyett csak 22-en szavazták meg az előterjesztést. Az ordítozó képviselők, ha lehet, még nagyobb fokozatra kapcsoltak. „Menjetek a pi...ba!" – üvöltötte egy asszony. A többség úgy döntött, hogy a közgyűlés véget ért, és kivonult a teremből. Hegedüs tíz perc szünetet rendelt el, majd berekesztette az ülést.

Még a rendkívüli közgyűlés előtt Makai István, a Roma Polgári Tömörülés így jellemezte az ORÖ-n belüli viszonyokat: Hegedüs István – attól tartva, hogy vele akarják elvitetni a pénzügyi balhét – szembefordult addigi szövetségesével, Farkas Flóriánnal. A két tábor nem bír egymással, de a Farkast és Hegedüst egyaránt elutasító ellenzék sem elég erős ahhoz, hogy fölénybe kerüljön. Állóháború zajlik.

A helyszínen kiderült, hogy a képlet ennél is bonyolultabb. Az ellenzék sem egységes ugyanis. Egy részük előbb Hegedüst akarja leváltani, mondván, hogy utána következhet a háttérben ügyködő Farkas Flórián eltávolítása. A másik stratégia szerint nem kell variálni: ha bukik az egyik, magával rántja a másikat is.

A napirencdi pontokat sem szavazták meg
A napirencdi pontokat sem szavazták meg
Koncz György / Népszabadság

Az eltérő stratégiát követő ellenzékiek között akadtak olyanok, akik időlegesen Hegedüs István csapatához csatlakoztak, a többiek Farkas Flórián kivonuló híveivel tartottak.

„Most már tényleg nem tudom, mi történik" – panaszolták többen is.A félbeszakadt közgyűlés után Hegedüs István újságírók előtt közölte, hogy nem mond le posztjáról, mert nem az a típus, aki megfutamodik.

Bízik abban, hogy a kormánnyal közösen az ORÖ hamarosan eredményeket tud felmutatni. Érdeklődésünkre, hogy mire alapozza az optimizmusát, hisz itt vagyunk egy kudarcos közgyűlés után, Hegedüs közölte: nem gondolja, hogy kudarcról lehetne beszélni.

Miközben a nagyteremben a közgyűlési hajcihő zajlott, az épületben iratkötegekkel megpakolt emberek mászkáltak. Kérdésünkre, hogy újabb iratlefoglalásokat tartanak-e az ORÖ székházában, az adóhatóságnál megerősítették: „Valóban a NAV pénzügyi nyomozói hajtanak végre nyomozati cselekményeket."

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.