galéria megtekintése

Több ezer polgár őrült meg az újlipótvárosi falunapért

4 komment


Kelen Károly

Falunapnak indult, ma kulturális fesztivál az újlipótvárosi utcai rendezvény, amely még mindig az értelmes beszélgetések helye.

„Újlipótváros most az én honom. Itt vannak az én embereim. Nem mind, de a zöm itt van. Van olyan is, aki másutt van. Még olyan is, aki Budán van. De ők majd idejönnek. Mert itt jó."

 Hét év alatt ez lett Budapest egyik legnagyobb civil kulturális rendezvénye, a lokálpatrióták lelkesedésének köszönhetően
Hét év alatt ez lett Budapest egyik legnagyobb civil kulturális rendezvénye, a lokálpatrióták lelkesedésének köszönhetően
Teknős Miklós / Népszabadság

Miért ne dicsekednénk azzal, hogy nagyszerű kollégánkkal, Bächer Ivánnal kezdődik idén is a Pozsonyi Piknik programfüzete? Ő írta a fentieket a másik kollégánk, Teknős Miklós fotóival körített kötetében. És mi meg büszkék vagyunk rá, hogy a kilátogatók nagy többsége őérte is jött ide, amíg élt, és őrá is emlékezve jön el megint.

 

Úgy telepednek le a padjára a kőrisfája mellett a Pozsonyi út 5-től kicsit északra, hogy tudják, melyik helyen itta a sörét író- és olvasóbarátai­val, elegyedett szóba, vitatkozott a maga szuggesztív módján bárkivel, akinek érvei felkeltették az érdeklődését.

Mintha ennek a világra és a jóra nyitott figyelemnek a megtestesítője lett volna ez a rendezvény, ami valóban beszélgetős-érdeklődő pikniknek indult 2009-ben.

– Akkor még mindenki hozta magával a sörpadokhoz, amit tudott: süteményt, pogácsát, piskótát – meséli Rédei Éva, a Láng Téka könyvesbolt vezetője. – Amikor kitaláltam, nem számíthattam rá, hogy az egész környék megőrül majd érte, és ez kell nekünk ide! felkiáltással már elsőre is ötezren jönnek el. Csak egy kis polgári miliőt szerettünk volna teremteni, egy helyet, ahol a szomszédok kicsit figyelnek egymásra.

Pozsonyi Piknik
Szeptember 4., Újlipótváros

Rédei Éva három éve kiszállt a szervezésből, belátta, hogy túlnőtt rajta. A boltból – amely most is nívós programokat kínál majd vasárnap – már nem is lehet látni majd, hol van az utolsó asztal vagy színpad.

Teknős Miklós és Bächer Iván a Pozsonyi úton dedikáltak
Teknős Miklós és Bächer Iván a Pozsonyi úton dedikáltak
Mediaworks

Azt azért reméljük, hogy keresik és megtalálják majd lapunk asztalát is, ahol kollégáinkkal futballról, kultúráról, égi tüneményekről, tudományról, újságírásról, azaz az égvilágon mindenről beszélgethet, aki szereti értelmes szavak között tölteni az idejét.

Színpadi mutatványok

Szeptember 4-én reggel 10-től este tízig a Rakpart színpadon többek között a Maladype, az RS9 Színház, a Játékszín, a József Attila Színház, a Vígszínház, a Dumaszínház, a Thália művészei adnak elő darabrészleteket. A Radnóti színpadon például a Pesti Magyar Színház, a Hadart Művészeti Társulás, a Budapesti Operettszínház, a Turay Ida Színház, a Szent Efrém kórus, a Spinoza Színház, az Örkény Színház és a Pinceszínház produkciója szerepel majd.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.