– A Rio, szeretlek! klasszikus szkeccsfilm. Tudta, hogy a többi rendező mivel készül? Egyeztetniük kellett a sztorikat?
– Nem igazán. Minden rendező ment a saját feje után. Egy szabály volt: mindenkinek Rióban kellett forgatni, de senki nem használhatta ugyanazt a helyszínt kétszer. Amikor beültem a kész filmre, az izgatott a legjobban, hogy a többi rendező „mit kezdett magával”.
– Pályafutását indie animátorként kezdte, szkeccseivel bejárta a világot, a Gone Nuttyt Oscarra jelölték,majd egyszer csak a világ egyik első animációs filmrendezőjeként tartottuk számon a Jégkorszak és a Rio mozik miatt.
– Első animációs filmjeimet középiskolásként készítettem el, és ezeken keresztül, autodidakta módon tanultam meg, hogyan lehet, illetve érdemes elmesélni egy sztorit. Ez a szabadság kitartott még az egyetemen is. A diplomázás után a kreativitásomat az üzleti világgal kellett összeegyeztetni: amíg a reklámiparban dolgoztam, csak álmodoztam a filmkészítésről. Aztán 1998-ban a cégünk kapcsolatba került a Twentieth Century Foxszal és pillanatok alatt megszületett a Jégkorszak ötlete. Elképesztő öröm volt pH-értékek után ismét karaktereket alkotni, történetet mesélni, és szinte sokkolt, hogy most már azért kapom a fizetésem, hogy kiélhessem az alkotói szabadságomat. Ez maga volt a mennyország. A Rio, szeretlek! pedig azért is különleges volt, mert visszahozta a diákéveimet. Amikor a profit még szóba sem került.
– Animációs rendezőként a karakterteremtés a legfontosabb, amikor egy animált figura életre kell egy emberi lény érzéseivel és problémáival. Mesélne az alkotófolyamatról?
– Amerikai filmes vagyok, nem tudok kiugrani a bőrömből: először is találd ki és írd meg a történetet, melyet el akarsz mesélni. Ezek után jöhetnek a figurák és a személyiségeik megalkotása: azzal, hogy megrajzolod és kitalálod a tulajdonságait, megtanulsz a fejükkel gondolkodni. Olyan, mintha csak családtaggá válnának, számolnod kell velük, éjjel-nappal. Ezek után a történetet sokszor már nem is te alakítod, hanem megy magától.
– Az animációs mozik esetében gondosan választják ki a figurák hangját adó színészt. Mivel Magyarország szinkronos terület, ebből mi nem sokat érzékelünk.
– Nem hiszem, hogy ezzel sokat veszített volna a magyar néző. Művészileg inspirálónak találom a szinkront. Azzal, hogy az egyik karakterünk magyarul beszél, immár kicsit más lett, a helyi kultúra egy darabját is magáévá tette. Ezért lehetséges, hogy számos animációs mozi jobb eredményeket ér el szinkronos országokban, mint az Egyesült Államokban. Nemrég láttam a Riót olaszul, és ritka jót röhögtem rajta. Sőt, az olasz közönség is – így talán gondolhatom azt, hogy a nyelvi korlátokon is sikerült túllépnünk.
Névjegy:
CARLOS SALDANHA brazil születésű animációs rendező, ugyanakkor Hollywood egyik legsikeresebb és legkeresettebb filmese.
Független szkeccsekkel kezdte a pályafutását, a 2002-ben készült Gone Nutty című művét Oscar-díjra jelölték. Dolgozott a reklámiparban, majd a Blue Sky Studios animátoraként a Twentieth Centrury Foxnak kezdett el egész estés animációs mozikat fejleszteni. Olyan bombasikerek rendezőjeként vált ismertté, mint a Jégkorszak és a Rio animációs franchise-ok. A Rio, szeretlek! az első élő szereplős produkciója.
