A világ egyik legjobb galériája Budapesten van

– Lehetett róluk beszélni a rendszerváltás előtt?

– Passuth Krisztina írt róluk, járt kint Párizsban, csak ő sem jutott a művek közelébe. Ezeket fel kellett kutatni, a hagyatékot feldolgozni.

– Hogyan került személyes kapcsolatba a művészekkel?

– Csernus Tiborral úgy, hogy bent voltam a munkahelyemen, a Párizsi Magyar Intézetben, és a konzul kérdezte, hogy ismerem-e azt a férfit. „Híres magyar festő. Meg sem szárad a képein a festék, már el is adta őket” – mondta. Azért kiderült később, hogy nem így van, de ez volt a fáma. Ekkor ismerkedtem meg Csernussal. Volt két-három év, amikor hetente többször is fent voltam nála. A Bateau Lavoire emeletén lakott. Rozsda Endre meg a földszinten, néha hozzá is beköszöntem. Csernusnak segítettem kiállításokat szervezni Rómában, Budapesten. Aztán egyszer láttam egy hiperrealista borítót és rajta a feliratot: Étienne Sandorfi. Megütötte a szemem a magyar név. Két hónapig kerestem, hogy ki az. Előbb a nővéréhez jutottam el a telefonkönyvön keresztül, s végül ő maga hívott fel, hogy hallja, keresem, találkozzunk. Ő igazi sztárfestő volt, Csernussal ellentétben. Jó barát, fontos művész, aki az új galériámhoz elsőként szerződött.

– Volt bennük honvágy?

– Csernus állandóan sztorizott a régi pesti dolgokról. Sándorfi ötéves korában ment el Magyarországról, de magyarul nagyon jól beszélt, érdekes, kicsit régies szójárással. Ő haza is szeretett volna telepedni, lakást keresett, hogy itthon dolgozzon, de sajnos közbeszólt a halála. Reigl Juditot viszont nem érdekelte Magyarország. Nyolcvanévesen, elfeledve élt, igaz, egy fontos galériával volt szerződése, de az ritkán állította ki. Két évig ostromoltam, míg végre fogadott. A volt kereskedője mosolygott az első művészeti vásárokon, hogy milyen magas árakat akarok kérni a képeiért, húsz-harmincezer eurót. Most körülbelül a tízszeresét adják ugyanazért. Bejuttattam a Guggenheim Múzeumba, kiállításokat rendeztem neki, könyveket, katalógusokat adtam ki.

A Kálmán Makláry Fine Arts Európa legjobb 55 galériája közé került, tulajdonosa imádja Budapestet, nem tervezi elvinni innen az üzletet Teknős Miklós

– Miért nem Csernussal történt ez?

– Nem volt benne a fősodorban. Figurális képeket csinált. Vérbeli festőzseni volt, párbeszédben állt a régi mesterekkel, de a trendeknek ellene ment. Ráadásul afférja akadt a galériásával, aki emiatt bojkottálta. Ez visszavetette a karrierjét. Reigl viszont Párizsban az ötvenes években olyat alkotott, amit nagyon kevesen, és ami teljesen szinkronban volt az akkor New Yorkból világhírűvé váló absztrakt expresszionizmussal, Pollockkal, Rothkóval, Motherwellel.

– Mielőtt Párizsba került, tudta, hogy a párizsi magyar művészeti jelenlét ennyire erős volt a háború után is?

– Alig volt fogalmam róla.

– Ez a terület egy kincsesbánya.

– Van egy csomó művész, aki felfedezésre vár. Például a komáromi születésű Szóbel Géza, aki fiatalon meghalt, szétszóródtak a képei, és mostanában főleg szlovákok vásárolják. Olyan színtű lehetne, mint a románoknak Victor Brauner.

– És ki lesz az új magyar felfedezettje?

– Francois Fiedlerrel foglalkozom. Óriási tehetség volt, a Pollock-vonalat vitte ő is Franciaországban. Reigl és Hantai előtt érkezett Párizsba, és az ötvenes évektől az egyik legfontosabb francia galériás, Aimé Maeght képviselte, ahogy Braque-ot, Mirót, Caldert, Giacomettit is és egyetlen magyarként Fiedlert, aki az egyedüli üzleti kudarca is állítólag.

– Miért nem rendez aukciót?

– Egyszer tartottunk, még Erdész Lászlóval közösen, a Néprajzi Múzeumban. El kellett döntenem, galériát csinálok vagy aukciósházat. Egy aukciósház nem teremt értéket. Bevesznek műalkotásokat, és eladják bizonyos százaléknyi közvetítői díjért. Van persze kivétel, például Kieselbach Tamás, aki ennél sokkal többre vállalkozik.

– Önnek mi a küldetése?

– Talán az, hogy néhány művész munkásságában én legyek a legjobb szakértő a világon. A franciaországi magyarok vonalán elég jó lettem.

– A Makláry Fine Arts ezért került be a világ legjobb ötvenöt galériája közé?

– Egy galériát az általa képviselt művészek minősége, azon művészek közgyűjteményekben való jelenléte, a kiadott tudományos és esztétikai kiadványok alapján mérlegelnek. Ezekben jól állunk nagyon.

– Mit jelent ez az elismerés?

– Akik már kapcsolatban állnak velünk, tudják, hogy jó tanácsokat kapnak. Az újabb érdeklődőknek pedig fogódzkodó a művészet és a befektetés világában.