galéria megtekintése

Páratlan pályázat

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 24. számában
jelent meg.


Hajba Ferenc
Népszabadság

Harmincöt plusz 5 címmel adta be igazgatói pályázatát Kiss János Kossuth-díjas táncművész, a Győri Balett vezetője. Nem akadt kihívója, ezért sír az egyik szeme. A másik meg azért nevet, mert – ahogy mondja – az együttest megkímélték a kalandorok.

– Csak azt ne kérdezze, miben sántikálok.

– Jó, hogy most már legalább sántikálni tud.

– Három hét fekvőgipsz után valóban. Táncosként elkerültek a komolyabb sérülések, most meg pórul jártam. A győri Női Kézilabda Európa-bajnokság megnyitójának megrendezésére kértek föl. A próbán ráléptem a bírói emelvényre, hogy jobban lássak. Elestem, elszakadt az Achilles-inam.

 

– Miközben itthon gyógyulgat, a társulata Olaszországban szerepel, annak a Velekei Lászlónak a vezetésével, akit öt év múlva utódjának szán a pályázatában. Mennyire gyakori, hogy valaki ennyivel korábban megnevezi majdani utódját?

– Öt év nem nagy idő egy átlagember életében, egy táncoséban azonban az. Eldöntöttem, hogy ez lesz az utolsó igazgatói pályázatom, ha bizalmat szavaznak, bevezetem Lacit az igazgatói munkába, mert minden szempontból alkalmasnak gondolom a feladatra.

A sikernél nincs mulandóbb dolog
A sikernél nincs mulandóbb dolog
Bertleff András

– Bizonyára bizalmat kap, hiszen egyedül pályázott.

– Remélem, nem csak azért. Szeretem a versenyhelyzetet, egész életemben meg kellett küzdenem a sikerekért. Ezért aztán az egyik szemem sír, nem számítottam rá, hogy miközben más színházak igazgatói posztjáért gyakran hatan-heten vetélkednek, addig én egyedül maradtam. Örülök viszont annak, hogy a társulatot megkímélik a kalandorok.

– Milyen a pályázata? Levezető, biztonságos, kockázatmentes?

– Nem az, sok újdonságot tartalmaz a vezetési struktúrában éppúgy, mint a művészi munkában. Régóta tudom, hogy a sikernél nincs mulandóbb dolog a világon. Ezért van szükség a folyamatos megújulásra. Kidolgoztunk egy nagyon alapos táncszínház-pedagógai programot is, a fiatalokat szeretnénk megismertetni a táncművészet izgalmával, azt akarjuk, hogy legalább műélvezőként sajátítsák el a tánc nyelvét. Lesznek kifejezetten nekik szóló előadásaink, olyanok is, ahová csak hölgyeket engedünk be. Később aztán majd megnézhetik a férfiak is.

– A Győri Balett társulata sokat jár külföldre. A mostani turné után is tele van már a naptárjuk?

– Igen. Hívnak bennünket többek között Izraelbe, aztán Mexikóba is megyünk. Visszavárják az együttest Németországba, Svájcba, Ausztriába és Olaszországba is. Jó érzés, hogy van ebben a huzatos országban egy fontos város, Győr, s ennek a társulatára kíváncsi a világ. Ez azért is lényeges, hogy soha ne legyen hajlandóságunk a provinciális gondolkodásra, ne elégedjünk meg a hazai sikerekkel, bár nyilván azok a legfontosabbak nekünk. Emlékszem, még mielőtt megalakult volna a Győri Balett, Fejes Endre író azt mondta nekünk valahol a Mátyás király úton: ha lementek vidékre, akkor az alkoholizmus és a nyomor vár rátok. Ne fogadjátok el, ne bújjatok át a léc alatt. Mindig emeljétek néhány millimétert, akkor is, ha ezt a közönség észre sem veszi. Magatoknak tartoztok ennyivel.

– Harmincöt éve tagja a társulatnak. Fiatalon lett igazgató, művészeti vezető. Nem kísértette meg a gondolat, hogy minden jobb szerepet önmagára osszon?

– A művész ki akar tárulkozni, meggyőződése, hogy neki szólót kell táncolni, szólót kell énekelni, ha prózai színész, akkor pedig rajta kívül senki sem lehet jobb Hamlet. Amikor igazgató lettem, rádöbbentem, hogy erre most lehetőségem volna. Szerencsére nem vagyok kényszeralkotó, így kikerültem ezeket a csapdákat. Azt szeretném, ha majd az utódaim is kikerülnék.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.