De a tiltakozáson kívül, úgy gondoltuk, kezdenünk is kell valamit. Például megteremteni a körülményeket, hogy tovább tudjunk dolgozni. Így jutottunk arra, hogy csinálunk egy nagy független művészeti eseményt, amibe a szcéna nagy része be tud szállni.”
„Persze nagyon fontos volt, hogy a szakma kisebb-nagyobb zökkenőkkel addigra már végigbeszélte a saját helyzetét – teszi hozzá Nagy Gergely –, a tranzit akciónapokon, a Jurányiban tartott fórumokon valamiképp újradefiniálta magát. Az OFF pedig tulajdonképpen jó pillanatban jött, hogy a helyzetre pozitív választ adjunk.”
„Az, hogy deklaráltuk, állami pénzt nem akarunk felhasználni, nem jelenti, hogy a kultúra lemondhat az állami pénzről – teszi hozzá Somogyi Hajni. – Nem gondoljuk ugyanis, hogy az államnak nem feladata ennek a területnek a támogatása. De ahhoz, hogy elkezdődjön a szemléletváltás, mélyvíz-helyzetet kellett magunknak produkálni. Meg kellett mutatni, hogy tudunk úszni, és nem vagyunk kiszolgáltatottak.”
Felvetjük, hogy ma már azért vannak kortárs művészetbe fektető cégek, és szép számmal működnek kereskedelmi galériák, tehát lehet támogatókat találni. Csakhogy a szervezők szerint más a befektetői célú vásárlás, ami a vállalatokra jellemző, és más egy-egy új projekt támogatása. Az OFF esetében is kevesebb volt a vállalati támogató, inkább vagyonos magánemberek és nemzetközi alapítványok segítettek, a Norvég Civil Támogatási Alap, az Erste Bank, a Nyílt Társadalom Alapítvány. „Az üzletembereknek általában tetszett, hogy látták ebben a dologban az energiát, az akarást, és szimpatikus volt, hogy kijöttünk a panaszkodás kultúrájából – mondja Tijana. – Például a kortárs magyar művészet olyan jeles gyűjtői, mint Pados Gábor vagy a Spengler Katalin–Somlói Zsolt házaspár bevonták a műgyűjtők egy szélesebb körét, és mindegyikük megértette, hogy nem elég a kortárs művészetet vásárolni, hanem dolguk lehet azzal is, hogy ezek a művek miként jönnek létre. Ez elég nagy lépés.”
A galériák közül első körben azokat keresték meg, amelyeknek volt olyan ambíciójuk, hogy a kereskedelmen túl a szcéna megmaradását is támogassák, vagy azokat, amelyek részt vesznek a kortárs művészet szakmai feldolgozásában. Köztük például a Pados Gábor tulajdonában lévő acb-t, amely az újpesti MEO-ban látható Bookmarks című válogatás létrehozója a Vintage és Kisterem mellett, de még említhetnénk a Viltin galériát is.
Az OFF-on huszonöt ország művészei vesznek részt, de megfigyelhető, hogy dominánsan Közép-Kelet-Európából. Somogyi Hajnalka szerint ennek oka az, hogy van egyfajta régiós diskurzus és érzékenység egymás iránt, hasonlóak bizonyos kultúrpolitikai, finanszírozási helyzetek, sokat tudunk egymásról. Nem biztos például, hogy egy amerikai ezeket értené. Viszont a kitekintés fontos, így több beszélgetés és program is szól például a New York-i független képzőművészeti kultúráról.
|
Mentés másként: betonportrék a Latarka Galériában
Hegyháti Réka / Népszabadság |
Egyébként mind a hazai, mind a nemzetközi visszhang jó. A külföldiek kiemelik, hogy nagyon kevesen jutottak el ilyen széles alapon való összefogásig, mondja Tijana, aki szerint helyesek voltak a régiós kollégák, amikor odajöttek és elpanaszolták, náluk ezt nem lehetne megcsinálni, mert akkora a széthúzás...
Az OFF hosszabb távú célja semmiképp nem az, hogy ne álljon szóba az állammal, de ahhoz, hogy a szakma párbeszédes helyzetbe kerüljön a döntéshozókkal, szükséges volt az állam nélkül kiharcolni egy pozíciót, magyarázza Somogyi Hajni.
És sikerült? – kérdezzük óvatosan. „Hát, nagy a csönd arról az oldalról – mondja Nagy Gergely –, de az például beszédes, hogy amikor kiderült, egy napon lenne a Nemzeti Szalon és az OFF megnyitója, a Szalon nyitását egy nappal későbbre halasztották.”
