A következő levelet a Soproni Ortodox Izraelita Hitközség jegyzi, ez is egy meghívó, méghozzá a Soproni Neológ Hitközség vezetősége és tagjai számára az 50 éves jubileumát ünneplő Grünwald Manó rabbi köszöntésére (1922); a dokumentum a két helyi hitközség jó viszonyának kiváló példája.
Van aztán itt egy egészen régi, 1884-ben kelt jelentés is, amelyet a gyöngyösi polgármester írt a Heves megyei alispánnak, jelezve, hogy a hitfelekezetek közti gyűlölködés megakadályozására született belügyminisztériumi körrendeletben foglaltak maradéktalanul betartattak. Boldog békeidők.
Az antiszemitizmust, a szélsőjobboldali pártokat és mozgalmakat tárgyaló fejezetben persze már erősen ereszkedik lefele a sötétség. Az egyik legkeményebb emlék (1940) ugyancsak kiskunfélegyházi, a polgármester határozata, amelyben (kiváltképp a közelgő halottak napja apropóján) szép egyenesen kitiltja a zsidó virág- és kegyszerárusokat a keresztény temetőkből és azok környékéről, hangsúlyozván: a zsidók kegyeletsértő módon tisztességtelen versenyt támasztanak a keresztény árusokkal szemben.
Hasonlóan jó hangulatú az a levél is (1941), amelyben a Mozgóképszínházak Engedélyeseinek Egyesületét erősítő tagok egyike arról számol be egy másiknak, mennyire aggasztja, hogy az egyesület vezetőségében nagy számban vannak olyanok, akik a régi liberális zsidó szellemet képviselik: itt az ideje tehát, hogy a soros tisztújító közgyűlés után „a régi vezetők helyére erősen faji érzésű keresztény vezetők kerüljenek”.
A Zsidótörvények, munkaszolgálat című fejezet egy hirdetménnyel nyit (1944), a vonatkozó polgármester itt éppen a gyógyfürdőkből, éghajlati gyógyintézetekből, gyógyhelyekről, üdülőhelyekről tiltja ki az 1941. évi XV. tc. értelmében zsidónak tekintendő egyedeket, de találunk itt származást igazoló táblázatot és még egy levelet, amelyben az 1929-ben római katolikus vallásra áttért Fried Mária a zsidótörvény alóli felmentését kérte. Elutasították.
A német megszállás és a Sztójay-kormány, majd a kifosztás és a gettósítás idejéből való kollekció első darabja egy árvaszéknek címzett beszámoló, amelyben bizonyos dr. Schuller Zoltán tudatja, hogy nővére, szül.
Schuller Blanka, néhai Vida Gyula özvegye, Vida Dezső (a mohácsi izraelita hitközség elnöke) és felesége Wolf Lili a német hadsereg bevonulása után öngyilkos lett. Nem sokkal később az egri német parancsnokság kérelmét olvashatjuk, amelyben a zsidó ingóságok kiadását kérik. A listán – egyebek mellett – olyan tételek szerepelnek, mint például nyolc asztal, öt levesestál és két tepsi. A kért holmikat az egri illetékesek kiadták.
Láthatunk egy feljegyzést a zsidó telefonok leszereléséről (Gödöllő, 1944. III. 29), továbbá egy rendeletet, személyesen vitéz dr. Endre László Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei alispántól, a megbízhatatlan zsidók és kommunistagyanús elemek internálásáról, továbbá egy kérelmet a gyulai gettó részére napi 50 liter sovány tej kiadására, a Zsidó Tanács nevében.
Hatodikként a mentéssel, a mentességgel és az önmentéssel kapcsolatos iratok, levelek sorjáznak hosszú szomorú sorban, a kiállítást a hazatéréssel kapcsolatos dokumentumok zárják. Az egyik legcifrább levélváltás tanúsága szerint a szarvasi deportáltak takarókat kértek a vármegyei főjegyzőtől; a közgyám ezt nem támogatta, mondván, a deportáltak megfelelő anyagiakkal rendelkeznek. (!) Mint megtudhattuk, a községi jegyző szerint ez nem volt igaz, de a szarvasi elöljáróság végül úgy döntött: a kérelmet megtagadja, a pokrócokra ugyanis a hazatérő katonáknak is szükségük van. Otthon, édes otthon.
