Szalóki Ági és Palya Bea a tranzitzónában énekel a menekülteknek, de sok más csoporttag is kivonul, hogy hangszereivel, énekével kicsit elviselhetőbbé tegye pályaudvarok környékén várakozók napjait. Pándi Balázs világhírű dobos és újságíró ott van az első buszon, amely menekülteket szállít az osztrák határra – a csoporttagok egy emberként éljenzik képes beszámolóját.
Van, aki a koncertjének bevételét ajánlja fel, mások a vendéglistán szereplőket kérik adományozásra. Az összegyűjtött pénzekből ételt, ásványvizet és gyógyszereket vesznek a tagok. Rock- és metálbandák, jazzénekesnők és elektronikuszenei DJ-k intézkednek közösen, elképesztő összhangban.
Pénteken kisebb fennakadást jeleznek: a Migration Aid valamennyi raktára megtelt, emiatt úgy tűnik, hogy amíg nem szortírozzák és osztogatják szét az adományokat, a további csomagokat nem tudják fogadni. A csoport erre lázas szervezkedésbe kezd. Csakhamar érkezik a jó hír a Facebook-üzenőfalra: Nagy Zsolt, a Dürer Kert egyik tulajdonosa elérhetővé tett egy, a szórakozóhelyhez tartozó, használaton kívüli épületrészt a célra.
A zenészközösség szombat reggel tízre takarítást szervez. A tagok előbb azt nyomozzák le, akinek van ipari porszívója, aztán pedig azokat, akik a helyszínre tudják szállítani a masinákat.
Az egykori leánynevelde (később népfőiskola) termei majd' egy évtizede állnak elhagyatottan – van ajtó, amelyről nemes egyszerűséggel le kell vágni a lakatot, mert már senkinek nincs hozzá kulcsa – ennek megfelelően óriási a por. Bihari Balázs (szintén zenész: a Hippikiller együttes frontembere s egyben a Dürer kommunikációs vezetője, a raktár-projekt ötletgazdája) koordinálja a munkálatokat, eligazítja az embereket, ha kell, fertőtlenítőt szerez, üdítőt hoz a portól prüszkölő sepregetőknek, és persze közvetíti az eseményeket a csoport felé.
A munka eleinte elég kilátástalannak tűnik: 250 négyzetméternyi tömény kosz. Aztán sokasodnak a munkás kezek: van, aki csak fél órát tudott (munka)napjából szakítani, mégis eljött, s olyan is akad, aki szombat este még félmaratont fut, de nem akart tétlenkedni. Mellettem egy nyolcéves forma kisfiú porszívózza elszántan a pormacskákat. Minden segítségre szükség van: délután néhány megpakolt személyautó és egy lengyel teherautó érkezik, de a csoport tagjai addig is sorra hozzák az adományokat. Mire elkészülünk a nehezével, visszatér az egyik sofőr, kezében néhány meleg pizzával.
Nem sokkal később megérkezik Pásztor Anna, aki nem csak az Anna & the Barbies együttes frontasszonya, de a csoporté is. Néhány perc alatt felméri a terepet, megköszöni a takarítóbrigád munkáját, és már indul is az autópályára, hogy visszaszállítsák a Keletihez az azóta már Ausztriában járó menekültcsapatok által hátrahagyott babakocsikat. Szombat lévén a zenekarok kisbuszai mind munkában vannak, így egyetlen szabad járművet sem sikerül felhajtani. Anna nem esik kétségbe: a koncertre indulásig még van néhány óra, ha kipakolják az együttes turnébuszát, fordulhatnak egyet vele.
Néhány pillanat múlva agyontetovált angol úriemberek állnak sorban az autó mögött: Anna az esti rockfesztivál sztárfellépőit is rávette, hogy segítsenek a pakolásban. Újabb néhány perc, és az énekesnő már az autópálya felé robog – hogy ne pazarolja az időt, telefonál és üzeneteket ír a Facebookra, ismét köszönetet mondva a takarítóknak.
A csoportnak – amely még mindig csak háromnapos – szombat estére hétszáznegyven tagja van.
