galéria megtekintése

Örökre megőrizheti titkait Mátyás király budapesti kútja

2 komment


Csordás Lajos

Huszonöt éve, 1991 augusztusában avatták fel a Ludovika közelében a több évszázados történetű Illés-kút rekonstrukcióját, amelynek visszaépítése a civil örökségvédelem egyik első nagy sikere volt. Ez is szolgál történelmi tanulságokkal a Kádár-kor végéről, ezen túl pedig egy Mátyás királyig visszavezető história tárul fel.

Az elveszett kút nyomában

Valamikor 1985 kora nyarán néhány elszánt városbúvár (és valódi búvár is!) ásókkal és lapátokkal felszerelkezve kezdett kutatni a Ludovika egykori lovardája, az akkori Alfa mozi (ma még Természettudományi Múzeum) közelében. Egyikük Buza Péter újságíró – lapunk egykori rovatvezetője – volt, akit akkor már szenvedélyesen foglalkoztatott Budapest múltja. Várostörténeti nyomozásai közben tűnt fel neki az a furcsaság, hogy több régi forrás is említ az Orczy-kert közelében egy híres régi kutat, amelynek az 1800-as években látványos épülete is volt még.

A történelmi források szerint köze lehetett Mátyás király Pest melletti vadászbirtokához, arról pedig egészen konkrétan megemlékeznek az írások, hogy Mária Terézia szívesen fogyasztotta a vizét, sőt, Pesten árulták is azt. Különösen vonzódtak hozzá a pesti szerbek. Csernovics Arzén ortodox pátriárka például ennek a közelében kért letelepedési lehetőséget a városi tanácstól a XVII. század végén.

 

De a XX. századra nyoma sem maradt, nem is tudott róla senki. A kis expedíció ennek megtalálására indult. Tagja volt Éder Miklós, a Hadtörténeti Múzeum nyugdíjas munkatársa, aki egykor a Ludovikára járt, és a kutatás egyik legaktívabb résztvevője, Horváth Győző is, a KPVDSZ Vörös Meteor Természetbarát Egyesület búvárainak vezetője. Vizes ügyről lévén szó, ha netán merülni kell. De előbb ásni kellett.

Először azt gondolták, hogy talán az a kis református kápolna rejthette az egykori kútházat, amely a XX. század első felében állt a Ludovika kertjében. Mi sem tűnt tehát egyszerűbbnek az Illés-kút megtalálásához, mint megkeresni ennek a II. világháborúban elpusztult kápolnának a helyét. Hamarosan meg is lelték az alapjait, s mellettük egy lefedett kútgödröt, teledobálva faragott épületkövekkel, csillár- és fegyvermaradványokkal, egyebekkel. Ám kiderült, ez mégsem az, amit a XIX. századi térképek jelölnek, s amely Illés kútjaként volt ismert. Mert annak kicsit arrébb kell lennie.  

Az Illés-kút  rekonstrukciója
Az Illés-kút rekonstrukciója
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Az újabb helyszínen aztán föld-, salak- és homokrétegek alatt egyszer csak kövön koppant a szerszám. Régi járólapokra bukkantak, amelyek nemsokára elvezettek egy boltozatig, amelyet áttörve megtalálták az aknát. Elődeink ugyanis valamikor gondosan leboltozták a nyílást, sőt egy kis járatot is építettek belőle a Ludovika lovardája felé. Több évtizedes, sőt talán egész évszázadnyi rejtőzködés után 1985. október 26-án feltárult a kút mélye. A faragott, íves mészkő idomokból kirakott akna egészen jó állapotban volt, csak a fák gyökerei nőtték be kissé. Abból az épületből viszont, amely a XIX. században állt fölötte, csak az alapkövek maradtak meg a helyükön.

Tehát meglett a kút. De hogyan tovább? Nyugtázzák, hogy megvan és temessék vissza? A nyolcvanas évek második felében már ennél merészebbeket is álmodhatott a civil tettvágy. Ekkorra már megalakult a Budapesti Városszépítő Egyesület, amely akkor sokakat vonzott, akik értéket láttak az ország jelentősen megkopott, de még menthető polgári ­örökségében. A kútkereső expedíció résztvevői is tagjai voltak a későbbi Budapesti Városvédő Egyesület elődjének, és itt találtak társakat a továbblépéshez. Tervezőt, kőszobrászt, kapcsolatokkal rendelkező pénzszerző támogatókat. Már akkor is jó volt tudni, melyik vállalattól, hivataltól lehet egy nemes cél megvalósításához felajánlott munkaerőt, szaktudást vagy anyagi hozzájárulást kapni.

Hőseink elhatározták, hogy visszaépítik azt a klasszicista kútházat. Azaz visszaadják Budapestnek az Illés-kutat, de ehhez se pénzük, se anyaguk, se engedélyük nem volt kezdetben, csak szenvedélyes tenniakarásuk. Nem részletezzük a több mint öt évig tartó folyamatot, az engedélyezést, a pénzszerzést, az ellenérdekeket. Ezeket ugyanis a helyreállítás akkori kezdeményezője és ötletgazdája, Buza Péter már összefoglalta egy hamarosan megjelenő kötetben.

A rendszerváltás küszöbén

– Ma mindezt nem lehetne egy hasonló civil összefogással megvalósítani – mondja kérdésünkre a szerző. – Ebből a szempontból sokkal nehezebbek a viszonyok. Akkor át lehetett lépni bizonyos határokat a cél érdekében a magunkfajta, hatalmi berkeken kívül állóknak is. Már bomlott a szocialista rendszer, érezhető volt, hogy rossz a hatalom lelkiismerete és a döntési pozícióban lévők hajlandók voltak engedni. Akkor még azt hittük – magunkról is –, hogy a civil mozgalmak lehetnek erősek. Nem úgy láttuk, ahogy ma, hogy pénz vagy politikai háttér nélkül nincs esélyünk.

Sajnos mára ki is öregedett az a generáció, amelynek még megvolt az önkéntes tenni akarásba vetett hite és hozzá a tettrekészsége.

Akkoriban egyébként ebből a lendületből a városvédőknek más eredményeket is sikerült elérniük, például akkor készült el az Andrássy út kandeláberesítése vagy azok a házról házra történő, önkéntesek által végzett állapotfelmérések, amelyek rengeteg adatot tártak fel a budapesti belső kerületek házairól.

A feltárás folyamata (jobb oldalon Buza Péter)
Fotó: Bandusia forrása

Sokan voltak segítségükre az Illés-kút újjáépítésének hat éve alatt. A hatalom berkein való keresztülvitelben és a támogatások megszerzésében legtöbbet talán Dalmy Tibornak köszönhettek, aki több mint ötven évig dolgozott a főváros közmű- és közlekedési infrastruktúrájának tervezésében, több hidunk rekonstrukcióját vezényelte és a 3-as metró főmérnöke volt. Akkoriban pedig a Városszépítő Egyesület elnöki pozícióját töltötte be. Sokat segített azzal, hogy az ügy mellé állt Frommer Miklós, a Fővárosi Vízművek egykori műszaki igazgatóhelyettese és fontos partner volt a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium egykori államtitkára, Varga Miklós. A közvetlen munkában Horváth Győző töltötte be az irányító menedzser szerepét, Vörös Márta volt a tervező, és a tavaly váratlanul elhunyt Tóth Kálmán kőrestaurátor faragta a díszített kőelemeket. Végül 2,5-3 millió forint körüli összegből és sok önkéntes munkával sikerült befejezni az újjáépítést. Olyan pénzbeli adományozók voltak, mint például a Kelet-Pesti Vendéglátó-ipari Vállalat, a főváros vagy a vízművek.

– Mire elkészültünk lezajlott a rendszerváltás, ebből a szempontból is tanulságos a történet. A stabilitását vesztő rendszerben meginogtak korábbi biztosnak látszó ígéretek, az országos hatalomváltás ­miatt összezavarodtak a pénzügyeink. Épp időben sikerült befejeznünk – mondja Buza Péter. Aztán hozzáteszi: sajnos

az idegenforgalom máig nem fedezte fel az Illés-kutat. Mivel körbe van kerítve, csak az tud közel menni hozzá, aki jegyet vált a Természettudományi Múzeum szabadtéri dinókiállítására.

Bár ez abból a szempontból talán szerencsés, hogy nem rongálták meg. A területet mostanában átvevő Nemzeti Közszolgálati Egyetem a közelmúltban megvizsgáltatta a vizét, amelyet egyébként ma is bőséggel ad a kút, percenként 600 litert, és úgy tűnik, ihatóvá lehetne tenni rendszeres átszivattyúzással. Aki viszont rendszeresen használja, az a szerb ortodox egyház, amely minden év augusztusában itt tartja Illés-napi vízszentelését. Így idén is.

Itt is járt Mátyás király

Talán az idegenforgalom is felfedezné, ha sikerülne igazolni azt a többek által megfogalmazott hipotézist, hogy a terület valaha Mátyás király pesti vadaskertje volt, s ennek lehetett hajdan része a vízadó hely. Mint hamarosan megjelenő Bandusia forrása című könyvében Buza Péter kifejti, a hajdani vadaskerthez tartozhatott egyebek mellett a mai Klinikák, a Füvészkert, valamint az Or­czy-kert területe is. Mátyás vadászháza pedig véleménye szerint a Füvészkert igazgatósági épülete, a botanikus kert „kastélya” helyén állt, és a Mátyás-kori alépítmény felfedezhető a mai épületen.

Könyvében a szerző megindokolja azt is, hogy az egykori vadaskert díszkapujának vörösmárvány, feliratos kőtöredékei miért nem itt, hanem a ­Ferenciek tere környékén kerültek elő a belvárosban. ­Eszerint három évtizeddel a török hódoltság megszűnte után, 1718-ban az Üllői út mentén az Illés-kút környékének egy része – a Mátyás-kori kastélyromokkal, lövészkunyhó-maradványokkal és díszkapu töredékeivel együtt – Szeleczky Márton gazdag pesti polgár tulajdonába került. Neki volt ingatlana a Ferenciek terén is, támogatta a ferencesek akkoriban épülő rendházát, és rokonai, barátai is a tér környéken építkeztek. Buza Péter feltételezése az, hogy a vörösmárvány Mátyás-kori kődarabok Szeleczky Üllői úti birtokáról kerülhettek a belvárosba.

A városkutató feltételezi továbbá, hogy a Mátyás idejéből való vadászkastély romjaira már Szeleczky is épített egy emeletes úrilakot (ami részben a mai füvészkerti igazgatósági épület), nem pedig a későbbi tulajdonos Festetics Antal emeltette azt Pollack Mihállyal (ahogy a műemlékesek vélik). Festetics csak hozzáépíttetett. Ha pedig így volt, akkor feltehetően ez az a hely, amelyet 1751-ben Mária Terézia szintén felkeresett egy pesti hadgyakorlat alkalmával, sőt fia, II. József is. Mindezt pedig azért tették, mert ez lehetett a Rákos mezei hadiszemlék főparancsnoksági épülete.

E hipotézishez bizonyítékokat szolgáltathatna egy régészeti feltárás a füvészkerti épület körül. Ennek kieszközléséhez azonban ma már nincs meg a civil erő.

Viszont jó hír, mondja a várostörténész, hogy ősszel a kert intézményi gazdája, az ELTE talán kutatásokat kezd a régészeti tanszék hallgatóival az épület körül.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.