Néhány éve még mindketten a Komjádiban úszták a tempókat. Takács Rita kikapcsolódásképp, Jókuti András a napi két vízilabdaedzésén. Azóta Rita szakmája lett a sport, András pedig a gasztronómiánál kötött ki.
MAGAZIN: A gasztroblogolásból meg lehet élni?
JÓKUTI ANDRÁS: Ezt sokan kérdezik, közeli barátaim is.
Nem feltétlenül, illetve vállalkozásként biztosan nem érdemes erre építeni.
Én igyekszem befektetésként tekinteni minden drága ételre.
TAKÁCS RITA: Hogy fog megtérülni a befektetés?
JÓKUTI ANDRÁS: Nagyon jó kérdés! Ezzel nem foglalkoztam. Kizárólag a saját lelkiismeret megnyugtatására szolgál az az elmélet.
 |
| Fotó: Koncz György / Népszabadság |
MAGAZIN: Esetleg megkeresi a TV Paprika.
JÓKUTI ANDRÁS: Igen, felkértek, hogy csináljunk sorozatot, ami egy kicsit frissebb. Ez a Séfek, kíméljetek!, amelyben kímélő ételeket készítünk.
TAKÁCS RITA: Elképesztő mennyiségű főzős műsor és gasztroblog van. Hogy lehet kitűnni?
JÓKUTI ANDRÁS: Amikor kezdtem, már akkor több mint nyolcszáz magyar gasztroblog volt. De utazós-csúcséttermes nem sok van. Sokat fektetek abba, hogy olyan éttermekbe is bejussak, ahova senki más. Nekem ez a specialitásom. Januárban megyek például Tokióba tíz napra. Előbb volt meg az összes étteremfoglalás, mint a szállás. Olyan helyekre mehetek be, ahova még a helyieknek sem egyszerű.
MAGAZIN: Ez hogy sikerült?
JÓKUTI ANDRÁS: A legkorábbi foglalásom a tokiói túrára öt hónappal előre volt meg. Helyi ismerősöket és minden legális eszközt bevetek. Egy olyan étterem van, ahova szinte lehetetlen bejutni, előfordulhat, hogy ki is marad. Elvileg csak tagoknak fenntartott hely.
TAKÁCS RITA: Hogy lehetsz tag?
JÓKUTI ANDRÁS: Kihalásos alapon. Ráadásul
az étterem keresi meg a tagokat, hogy az új évben minden hónapból válasszanak ki egy napot, amikor menni akarnak. Nincs telefonszám vagy weboldal.
Egy taggal összebarátkoztam a neten. Lehet, hogy ő bevisz.
MAGAZIN: A TV Paprikán Takács Rita is főzött már.
TAKÁCS RITA: Igen, Jokó – ez az uszodai beceneve – még bíráskodott is felettem.
MAGAZIN: Mit készített?
TAKÁCS RITA: Brassóit, de nem lett jó. Nem kevertem össze a húst a krumplival, mert azt gondoltam, hogy azt csak az anyukám csinálja így. Legközelebb felkészülten megyek.
 |
| Fotó: Koncz György / Népszabadság |
MAGAZIN: Mennyire játszik központi szerepet az evés az életükben?
TAKÁCS RITA: Nagyon. Az egész család szeret enni, jól is főznek a szüleim. A klasszikus magyaros konyhát képviselik. Csömörön kisgyerekkoromban minden évben disznót vágtunk.
JÓKUTI ANDRÁS: A magyar konyha nem is az, amit mi megtanultunk a II. világháború után. Előtte sokkal izgalmasabb és sokrétűbb volt, olyan alapanyagokkal, amiket újra fel kéne fedezni. Például a csombort.
MAGAZIN: A kevésbé izgalmas zöldségeket is értékeli?
JÓKUTI ANDRÁS:
Előfordult már, hogy három Michelin-csillagos étteremben az egyik előétel egy darab zeller volt. De fantasztikusan elkészítve. Amire tíz éve azt mondtam volna, hogy ne szórakozzatok már!
MAGAZIN: Ezek szerint vannak divatzöldségek?
JÓKUTI ANDRÁS: Vannak trendek, amikor felkapnak valamit, és elterjed. Magyarországon ilyen volt a medvehagyma karrierje. De a legjobb az, ha az idényhez igazodik egy szakács. Szerencsére ez a legtöbb étteremben így van.
Már nem az a poén, hogy valaki Peruból tud cseresznyét hozatni, hanem ha tél van, akkor előveszi a gyökérzöldségeket, és azokból csinál valami kreatívat és jót, mert az helyi és friss.
Jöhet, ami száz évvel ezelőtt része volt a magyar konyhának, mint a paszternák és a feketegyökér. Ugyanúgy lehet velük dolgozni, mint a sima gyökérrel vagy fehérrépával.
MAGAZIN: Jó, hogy említi. Régi vita baráti társaságunkban, hogy mi a pontos neve. Van, aki szerint fehérrépa vagy petrezselyemgyökér, felénk egyszerűen gyökérnek hívják.
JÓKUTI ANDRÁS: Az az.
A fehérrépa téves megnevezés.
MAGAZIN: Köszönöm! Többévnyi kétség végére tett ezzel pontot!
JÓKUTI ANDRÁS: Aztán ott a cékla, sokféle elkészítési módja van, például a fóliába csomagolva sütés. Te főzöl ilyeneket?
TAKÁCS RITA: Szívesen megcsinálok bármit. Úgy vagyok vele, hogy olyan nincs, hogy valaki nem tud főzni. Én bárminek nekiállok.
JÓKUTI ANDRÁS: Videós vagy tévés receptek alapján szoktál?
TAKÁCS RITA: Nem, csak leírtak szerint. Jellemző, hogy elsőre nagyon jól sikerül, aztán másodszorra, amikor meghívom a családot, rossz lesz. A férjemmel szívesen elmegyünk vidékre is, hogy együnk egy jót. Valahogy mostanában ez divatba jött. Vagy ez egyfajta sznobság?
JÓKUTI ANDRÁS: Szerintem ennél csak rosszabb divatok vannak. Most kezdi elfoglalni a gasztronómia azt a helyet, ami megilleti. Az én elméletem szerint a sznobok nagyon hasznosak az ügynek, hogy jót ehessünk és jót ihassunk mindenhol.
 |
| Fotó: Koncz György / Népszabadság |
MAGAZIN: Még különleges, hogy nő foglalkozik sporttal?
TAKÁCS RITA: Szerintem ma már nem. Eleinte a futballközeg volt kicsit furcsa. Nekik be kellett fogadniuk, hogy egy lány megjelent a színen. De már semmi különleges nincs benne. Egyre több női riporter van, aki férfias sportágakban is megjelenik.
Oda szerintem sose jutunk el, hogy nő focit közvetítsen Magyarországon, de pályaszéli riporter vagy műsorvezető lehet.
Nekem egyébként sose voltak kommentátori ambícióim. Az sem baj, ha a riporter valamilyen szinten focizott is.
MAGAZIN: Mindent kipróbál, amit közvetít?
TAKÁCS RITA: Nem. Éppen ezért nagyon óvatos vagyok. Inkább csak kérdezek. Nem szeretek állást foglalni, nem is ez a dolgom. A kommentátornak nehezebb.
MAGAZIN: Van olyan, amire nem számított a sportújságírásban?
TAKÁCS RITA: A rendszertelenségre. Ezt nem lehet megszokni. Az ember kénytelen dolgozni ünnepekkor, hétvégén.
MAGAZIN: S mi az ön munkájának árnyoldala?
JÓKUTI ANDRÁS: Igazából nincs. A baráti kört megszűri. Nehezebb összeszervezni velük egy ebédet.
TAKÁCS RITA: Nem mernék a helyükben főzni neked!
JÓKUTI ANDRÁS: Pedig
borzasztó hálás vagyok a házi kosztért!
Senkit sem kritizálok, ha nem látom a fogékonyságot. De hogy mi az árnyoldal? Nem jut eszembe semmi.
TAKÁCS RITA: Mondj valamit, mert mindenki gasztroblogger lesz!
JÓKUTI ANDRÁS: Néha kicsit stresszes. Egy hasonlóan fanatikus barátomat elvittem Koppenhágába a Noma nevű étterembe. Este kilenckor indult a repülő, nyilván nem lehet úgy hazajönni, hogy nem megyünk el vacsorázni egy másik érdekes helyre is.
 |
| Fotó: Koncz György / Népszabadság |
MAGAZIN: Mindig csak a munka!
JÓKUTI ANDRÁS: Hatra leszerveztem egy vacsorát. Volt öt-, hét- és kilencfogásos kóstolómenü. Jeleztem, hogy legkésőbb háromnegyed nyolckor el kell hagynunk az éttermet. Azt mondták, hét fogás belefér. Lenyeltük az utolsó falatot, fizettünk, és futottunk a metróhoz, amit éppen elértünk. A következővel már lekéssük a gépet. Nem könnyű foglalkozás a miénk.
