Ha csontjainkat...

Az áldozatok közül feltehetőleg többen nem hittek semmiféle istenben. Számukra elfogadhatatlan lehetne még egy ökumenikus egyházi ​szertartás is. Méltatlannak tartom tehát ezt a vitát arról, hogy ki volt zsidó, ki nem volt zsidó. A tengeri hajószerencsétlenségek áldozatait általában illetlenség a felszínre hozni, nyugodjanak a hullámsírjukban. De ha már felhozták a dunai halottakat, akkor ne temesse el őket sem rabbi, sem pap, sem az állam, hanem önkéntesek, akik együttérzésből nem sajnálnak egy napot az elföldelésükre.

Deák István
történész, Columbia University, New York

Az általam nagyra becsült ­Deák Istvánnak abban teljesen igaza van, hogy a nyilasok gyilkos golyói elvették az áldozatok és hozzátartozóik lehetőségét is attól, hogy döntsenek arról, mi legyen testükkel haláluk után. Maradványaik 65 évvel később, véletlenek sorozata ­miatt került elő.

Amikor a hidat rekonstruálták, ki akarták emelni a vízből a háborús roncsokat. Ekkor kerültek elő a csontok, amelyekről még senki nem tudhatta, mikor, hogyan kerültek a folyóba. Ki kellett nyomozni, s aligha lehetett úgy dönteni, hogy a város közepén emberi csontok maradjanak a mederben. Ez egész más, mint egy elsüllyedt óceánjáró esetében. Hasonlítsuk inkább a Balatonba zuhant német/orosz/magyar repülőgépek vagy az Alföld kies részén talált roncsok esetéhez. Senki nem szokta javasolni, hogy a csontokat hagyják ott, ahol vannak, az Alföldön vagy a Balaton közepén.

Persze lehettek a Dunából kiemeltek között kikeresztelkedettek is. De talán nem érdektelen tény, hogy ők is zsidókként kerültek a folyóba. Nem tudjuk, hogy voltak-e köztük kikeresztelkedettek, de ha általában elfogadhatatlan, hogy egy kikeresztelkedett zsidót rabbi temessen el, akkor miért nem ugyanolyan elfogadhatatlan, hogy egy hívő zsidót a zsidókat gyakorlatilag kizáró ökumené keretében helyezzenek végső nyugalomra?

Az az állam, amely a hídtól pár száz méterre lévő Kossuth teret az 1944-es állapotba állítja vissza, s amely éjjel lopja be újabb pár száz méterre a megszállási emlékművet – maradjon távol ettől a temetéstől. Annál is inkább, mert a törvények szerint az ismeretlen elhunytakat az önkormányzatnak kell eltemetnie. Ám Budapest, felvállalva a jogsértést, eddig egy lépést sem kívánt tenni a csontok eltemetéséért.

Úgyhogy talán az lenne a legjobb, ha „önkéntesek", de nevezhetjük őket együtt érző civileknek is, gondolkodnának arról, hogy mi történt, és mi történjen.

Dési János