Gyakran kérdezik tőlünk, hogy akkor tehát egy fotográfusnak mindenhez kell-e értenie. Mindenhez persze nem lehet érteni, hiszen délelőtt egy politikai eseményen fényképezünk, délben egy órásmesternél, délután egy szénbányában, este meg egy hokimeccsen, de azért a felkészülés és az említett gondolkodás sokat segít.
Aztán arról is gyakran faggatnak, hogy a fotós mennyire bátor. Ezt például nehéz eldönteni, hiszen – szemben az újságíró kollégával – a fotóriporternek egy-egy veszélyes szituációban is az események közvetlen közelében kell lennie, és hogy ehhez éppen bátorság kell vagy vakmerőség, esetleg a szakma szeretete vagy szimpla hülyeség, azt csak az események tükrében lehet megítélni. 2006-ban az MTV ostromát a székház bejárata előtti lépcsőről fényképeztem, ott álltam, ahol repültek a kövek, ahol mindenki valódi életveszélyben volt. De mert igyekeztem a legjobb hírképet elkészíteni, valahogy kikapcsolt a veszélyérzetem, és csak másnap, a televízióban látott felvételek láttán döbbentem meg: úristen, ezt megúsztam épségben?
Pedig megdöbbenhettem volna a helyszínen is, mert láttam a közelemben dolgozó megvert vagy kővel eltalált, vérző fejű kollégákat, az összetört, vízágyúval tönkretett – nem mellesleg milliós értékű – fényképezőgépeket. Megdöbbentem magamon, de mégis: két évvel később, a sokkal durvább belgrádi zavargások alatt megint a tömegben dolgoztam, pedig ott végül úgy megkergettek a helyi focihuligánok, hogy futva menekültem. Ráadásul egy sorfal között zavartak, és a sorfalban mindenki ütött, ahol ért, olyan volt az egész, mint Jancsó Miklós Szegénylegények című filmjében, amikor a csendőrök megvesszőzik a közöttük szaladgáló meztelen nőt.
És arrafelé tényleg nem vicces ez, mert a belgrádi focihuligánokhoz képest a magyar fociultrák egy hímzőszakkör. Ott körbevesznek, egy kis benzint locsolnak rád, és hamar vége lesz a történetnek...
Szóval van... volna valamiféle helyes aránya a bátorságnak és az óvatosságnak.
Azt is gyakran kérdezik, hogy egy fotós lelkileg miképpen dolgozza fel a tragédiákat. Legyek őszinte? Nehezen. Amikor megérkeztünk a vörösiszap-katasztrófa helyszínére, először rettenetesen bután néztünk, mert azt sem tudtuk, hogy mi ez az ijesztő és szürreális mesevilág; egyáltalán, mi az a vörösiszap. Aztán amikor lassan képbe kerültünk, hogy miről is van itt szó, és belenéztünk az út közepén álló vérvörös kutya már-már emberi tekintetébe, vagy láttunk egy gyereket, aki a kopott macijáról reménytelenül pucolgatja a vörösiszapot, láttuk a hozzátartozóikat éppen elveszített emberek irracionális küzdelmét, amelyet azért folytattak, hogy mentsék az életük, múltjuk darabkáit, hát tudod!... És persze a menekülttáborok, a sehonnan sehová tartó emberekkel, a velük vándorló kicsi gyerekekkel...
De miközben izgalmas, meg szívszorító élményekről beszélünk, azért ne tagadjuk: a mi munkánk nyolcvanöt százaléka dögunalom. Leggyakrabban protokolleseményeket fényképezünk. Öltönyös emberek bejönnek egy terembe, leülnek egy asztalhoz, majd fél óra múlva felállnak, és ugyanazon az ajtón távoznak, amelyiken érkeztek. És én ezt tizenhárom éve próbálom változatosan, sokrétűen és aktuálisan bemutatni...
A Népszabadságnál nevelkedett fotográfusok döntő többsége azért választotta ezt a hivatást, mert van véleménye a világról, és számára a fényképezés a véleménynyilvánítás eszköze. De a hivatalos munkán kívül is így van ez. Ha találkozunk egy érdekes, tanulságos vagy fontos társadalmi helyzettel, akkor előbb utánanézünk, sok mindent elolvasunk, megtudunk róla, aztán elmegyünk a helyszínre, ismerkedünk az emberekkel, és egy idő után már a fényképezőgépet is elővesszük. Aztán elmegyünk újra a helyszínre és még nagyon sokszor. Én is rengeteg szabadidőt, energiát áldozok arra, hogy végül megszülessenek azok a képek, amelyek fontosak, hitelesek, és a legpontosabban tükrözik a mondanivalómat.
|
| Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
Hosszú ideig fényképeztem azokat a mongolokat, akik egy kicsi Tolna megyei településen, Hőgyészen laknak, huzamosabb ideje fotózom a Moszkva teret. Rendszeresen fényképezem a magyar street workout művelőit, akik konditermek helyett a közterek adta eszközöket használják edzésre. Sárvidék című sorozatomat öt éve készítem. Amikor ezt fotózom, mindig van nálam gumicsizma és egylábú fotóállvány, amelynek segítségével nemcsak fényképezni tudok, de ha úgy adódik, a sárból is képes vagyok kievickélni, ezen kívül a kóbor kutyákat is el tudom kergetni vele. Sokszor kemény munka ez, de fontos, mert a segítségével tudok mesélni a földutak mellett élő, sokszor nyomorúságos helyzetben élő emberekről. És számomra fontos volt a megyei fociról készült sorozatom is, talán sikerült vele elmondanom, hogy a fociba öntött milliárdok tükrében hogyan látom én az őszinte, a foci igazi szeretetét tükröző megyei labdarúgást.
És, ha az ember ezekkel a munkákkal még nyer is egy fotópályázaton, akkor annak nagyon örül. Még akkor is, ha tudja: az elismerések csak szakmán belül számítanak. A pék és a zöldséges sohasem fog értesülni arról, hogy nyertem egy díjat, de ez mindegy is.
Ebben a munkában az a fantasztikus, hogy a fényképezőgép segítségével hihetetlen széles skálán látom át Magyarországot. Nagyon örülök annak, hogy a Népszabadság legendás műhelyében kezdhettem a fotóriporteri munkát, és bár ez a műhely a napi rohanásban ma már másképpen működik, azért kollégáim, Korponai Tamás, Teknős Miklós, Reviczky Zsolt és Veres Viktor ugyancsak a Sajtófotó pályázaton nyert díjai is jelzik: még mindig erős ez a rovat. Nem mellesleg fontos számomra, hogy alapítója lehetek a Pictorial Collective nevű csoportnak, ahol fotós kollégáimmal, barátaimmal igazi műhelymunka folyik."
Díjazott kollégáink (Sajtófotó 2015):
Sport (egyedi)
1. hely: Korponai Tamás (Népszabadság): A labda bűvöletében
2. hely: Móricz-Sabján Simon (Népszabadság): Megye foci
3. hely: Móricz-Sabján Simon (Népszabadság): Szarka Ákos, street workout
Sport (sorozat)
1. hely: Veres Viktor (Mediaworks kiadó): A börzsönyi El Classico
Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi)
2. hely: Teknős Miklós (Népszabadság): Használt gyógyfürdő
Menekültválság (egyedi)
3. hely: Reviczky Zsolt (Népszabadság): (meg)Menekültek?
