 |
Müller Heni
Kőmíves István |
Ha nem is hódítottuk meg mind a 65 szobát, kísérteties élményekben azért volt részünk bőven, kétségtelen viszont, hogy még így, romosan is gyönyörű ez az egész. Hogy most mi van odafenn, érthető módon nem derül ki, nyilván balesetvédelmi okokból sincs megnyitva a komplett Continental, a slam bajnokság a földszintet tölti meg.
Azt viszont tényleg megtölti, na. Négy városból gyűlt össze a mezőny, sepsiszentgyörgyi, marosvásárhelyi, csíkszeredai és kolozsvári szövegelők jutottak tovább az előzetes selejtezőkről, közülük tizenketten mérkőztek meg a bajnoki címért.
De van még egy város, amely adott versenyzőt a döntőnek: Bock Balázs Budapestről érkezett, ő a szentgyörgyi fordulóban kvalifikálta magát tavasszal. Ahogy a magyarországi OB-ken is felléptek erdélyi slammerek tavaly, miért ne történhetne ez meg fordítva is?
Az est egyébként Horváth Anna alpolgármester megnyitójával indult – a döntőt a Kolozsvári Magyar Napok keretében rendezték meg –, meglepetésszerűen verses beszédben köszöntötte a srácokat, aztán az erdélyi slameseményekre már-már hazajáró vendégek, a most magukat szakmai zsűriként is exponáló Gábor Tamás Indiana és Süveg Márk Saiid közös produkciójával indult el igazán a show.
A Rákóczi-induló és a Birodalom visszavág főtémájával is operáló szövegben az alkotók az úgynevezett táposságtematikára, illetve a slam erdélyi elterjedésének módjára fűzték fel mondandójukat. (Tápos: az „anyaországi”, illetve belhoni magyarok gúnyneve odaát.)
A szabályok itt is ugyanazok, mint Magyarországon: három perc áll a versenyzők rendelkezésére, ehhez jár még 15 másodperc tiszteletidő, ezalatt mondhatják el, mi nyugtalanítja, mi teszi boldoggá, dühössé őket, mit gondolnak a világról éppen. A véletlenszerű sorsolás eredményeképpen Benedek Szabolcs kezdte a versenyt, és elsőnek lenni mindig hálátlan feladat, ilyenkor sem a zsűri, sem pedig maga a publikum nincs még kellőképpen ráhangolódva az ügyre.
Könnyen előfordulhat, hogy az egyébként nagyon erős produkció is gyengébb pontokat kap, mintha akár csak negyedórával később kerülne sorra... Őt Bock Balázs és Kocsis István követte a színpadon, majd Morár Ervin lépett a mikrofonhoz.
|
Birtalan Andrea
Kőmíves István |
Az első kirobbanó sikert a tavalyi bajnok, André Ferenc aratta, a háborúról beszélt, éppen megfelelőképpen adagolva a rettenetet és az akasztófahumort. Csinta Áron a két legjobb barátját emlegette, „illusztráció” gyanánt fel is hívta őket a színpadra, s amikor a host, B. Szabó Zsolt figyelmeztette, hogy az eszközhasználat nincs megengedve a versenyen, Csinta halálos nyugalommal tette helyre, az egyébként végig némán álló Morár testvérekre mutatva: az ember nem eszköz.
A tavalyi ezüstérmes, Müller Heni is rendkívüli ovációt kapott, akárcsak a keresetlenségével és kétségtelen punkságával operáló Horváth Előd Benjámin, akit mindenki csak Benjinek hív. Morár Róbert után a fent már idézett Keresztesi Dávid, majd Farkas Róbert Csaba következett, végül pedig az est másik női szereplője, Birtalan Andrea, aki visszafogottságba ojtott óriási feszültségével aratott sikert, biztosan uralva nemcsak a tekinteteket, de a füleket is.
A döntő döntőjébe az első forduló pontszámai alapján André, Müller, Horváth, Keresztesi és Birtalan jutott, s ahogy gyakran megtörténik, most sem mindenki hozta közülük az előzetesen „beígért” színvonalat, igazán gyengét viszont egyikük sem produkált.
A tavalyi bajnok ezúttal harmadik lett, a mindössze 18 éves Birtalan Andrea iszonyúan erős szöveggel és előadással másodikként végzett, a költőként már hosszú évek óta aktív, slammerként viszont csak nemrég debütáló Horváth Benji pedig azt mutatta meg, hogy a gyomorból jövő őserő nyerni tud.
Nevezhetjük akár punknak is.
