– A filmnek nem ártott, sőt, ha pikírt akarnék lenni, azt mondanám, hogy talán még használt is ez a rengeteg negatív kritika és a társadalmi tudattal kapcsolatos mindenféle belemagyarázások, amelyeknek semmi közük nincs az alkotók szándékaihoz, céljaihoz. Semmi ilyesmit nem állít a film, az meg már más kérdés, hogy egy-egy gesztusba ki mit magyaráz bele. Ez egy fikció, nem dokumentumfilm, ha én csinálnék egy filmet az emberevő zombikról, azzal még nem reklámoznám a kannibalizmust. Talán még van a filmben pár ezer néző, de rengeteg film jön ki, nehéz a piacon maradni. Komoly külföldi érdeklődés mutatkozik a film iránt, a fesztiválok részéről is, szerintem egyértelmű, hogy ez egy sikertörténet.
– Az ön felesége, Kálomista Zsuzsanna az MTVA egyik vezető pozícióban lévő alkalmazottja, a filmbeszerzés és -értékesítés tartozik például hozzá, az ön cége pedig műsorokat gyárt a köztévé számára.
– Ahogy ön is mondta, a filmbeszerzés tartozik a feleségemhez, a műsorok megrendeléséről nem ő dönt, ahhoz nincs semmi köze, bárki ellenőrizheti az MTVA nyilvános szervezeti és működési szabályzatában.
|
Kálomista Gábor
Teknős Miklós |
– A Duna TV előző vezetésének alvállalkozóként dolgozott, ők műsort rendeltek egy Jadedragon Kft. nevű cégtől, amelyet ők továbbadtak – jóval alacsonyabb árért – a Megafilmnek, a különbözet – majd 150 millió forint – sorsa máig ismeretlen. Ön azt nyilatkozta, nemhogy nem felelőse, egyenesen sértettje az ügynek.
– Feljelentést is tettünk az MTVA-val közösen, miután tudomásunkra jutott, hogy a Duna TV által kifizetett összegnél jóval kevesebbért gyártottuk le ezeket a sorozatokat, amelyek minden ellenkező híreszteléssel szemben nem tűntek el, az ön által említett esetben a Hacktionról, egy másik, ugyanide köthető szerződésnél pedig a Munkaügyekről volt szó.
– De mennyiben számít ön sértettnek, ha így van? Kötött egy szerződést, teljesítette, kifizették megállapodás szerint. Kár csak a közvagyonban keletkezett.
– A Jadedragon Kft. nem fizette ki még nekem sem a megállapodásunk szerinti teljes összeget, jelentős részével tartozott, abban maradtunk végül a képviselőjükkel, hogy lemondanak a jogokról, mi meg elengedjük a követelésünket.
– Az MTVA közleményben jelezte, hogy a Jadedragon egy referenciák nélküli, viszonylag frissen alakult cég volt a szerződéskötés idején. Ön ezek alapján nem fogott gyanút, hogy valami nincsen velük rendben? Hogyan kerültek kapcsolatba?
– Egy régi ismerősön keresztül kerestek meg, hogy tudnánk-e filmet gyártani, és éppen akkor nem sok mindent csináltunk, megmondom férfiasan, volt szabad kapacitásunk, persze hogy azt mondtuk, hogy tudunk, ez a profilunk, volt ötletünk, megcsináltuk. Én akkor a Duna TV és a Jadedragon szerződésébe nem láttam bele.
– Nem akarta mégis megnézni?
– Hogyan nézhettem volna meg alvállalkozóként?
– Nyilvános adat, még én is kikérhettem volna.
– Nézze, engem megbíztak egy feladattal, teljesítettem, nem hiszem, hogy a Duna TV gazdálkodását felügyelni az én dolgom lett volna.
– Az Átlátszó.hu önről festett portréjában az áll, hogy a Magyar Mozgókép Közalapítványtól (MMKA), amíg működött ez a szervezet, a cégeivel 23 film elkészítésére összesen 1,1 milliárd forintot nyert el.
– Nem a cégeimmel, egy céggel, a Megafilmmel mind a 23 esetben. Ennek azért van jelentősége, mert érdemes volna egyszer azt is összeadni, hogy más érdekkörök különböző vállalkozásokkal mennyi pénzt kaptak összesen az MMKA-tól, meg kéne nézni a tulajdonosi körök közti átfedéseket is, egészen mások lennének akkor az arányok. Ez az 1,1 milliárd forint azért 13-14 év során jött össze, született belőle 23 elkészült nagyjátékfilm. A Megafilm biztosan nem olyan cég, amely teljesítmény nélkül vett volna fel támogatást az MMKA-tól. Nem azt mondom, hogy mások igen, de mi egészen biztosan nem. Én nem azért akarok filmet csinálni, hogy pénzem legyen, akkor és azért akarok, amikor van valami mondanivaló, amivel egyetértek, megérint. Majd másfél évtized alatt 23 filmre 1,1 milliárd, filmenként átlag 50 millió, ez annyira botrányosan sok lenne? Az Átlátszó azt írja, hogy az én támogatásaimat nem vizsgálta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, lehet, de minden hónapban vizsgált az APEH, annyiszor jelentettek fel, hogy el nem tudja képzelni.
– A közalapítvány erős emberével, Vincze László finanszírozási igazgatóval jó viszonyban volt, miközben ön rendszeresen bírálta az MMKA működésének átláthatatlanságát. Nem ártott ez a barátságuknak?
– Szerintem nem, de erről őt is meg kéne kérdezni. Éppen a Népszabadságnak adott interjúban, 1997-ben bíráltam először az MMKA döntési mechanizmusát, tényleg azt gondoltam, hogy átláthatóbban kéne működnie, és változtatási javaslatokat is tettem. Hosszú ideig vezettem a Magyar Producerek Szövetségét, mivel a producerek döntő többsége egyetértett velem, őket is képviseltem, az ő fellépésüket próbálják utólag az én one-man-show-mmá degradálni. Az, hogy én kedvezményezett voltam, még nem igazolja a rendszert, és attól még nem fogom elhallgatni, amit gondolok.
– Az egyik legfőbb kifogása az volt, hogy gyakran olyan produkciók, amelyek sok pénzt kaptak, kevés nézőt hoztak. De nem épp azt kéne államilag támogatni, hogy a művészfilmek elérjenek a közönséghez, a terjesztést, a vizuális nevelést stb.? Nem épp a közönségfilmek állami támogatása szorul indoklásra?
– De hát én is ezt mondom folyamatosan, hogy a mozihálózatokkal komoly probléma van, hogy a forgalmazás nincs rendbe téve.
– De akkor miért az államilag támogatott, de kis nézőszámot produkáló filmeseken kéri mindezt számon?
– Én csak a tét nélküli filmkészítést viselem nehezen, ha egy rendező nem jelzi rögtön az elején, mit ajánl. Lesz-e a filmnek százezer, kétszázezer nézője, vagy megállja-e a helyét egy A kategóriás fesztiválon. Mondjuk meg, miért csinálom a filmet, mert az, hogy van egy ötletem, kevés, és nem csak a fesztiválokat kell kielégíteni. Ami a közönségfilmeket illeti, azok sem tudnak a magyar piacon megtérülni ilyen jegyárakkal és látogatási mutatókkal. A Csak szex és más semmi több mint 450 ezres nézőszámot ért el, de az sem volt elég. Ne felejtse el, hogy a bevétel jó része a mozinál és a forgalmazónál marad.
– Ha már a nézőszámoknál vagyunk: a Hacktion második évadát úgy rendelte meg az MTVA, hogy az első évad majdnem mindig alatta maradt még az M1 heti nézettségi átlagának is a 18–49 éves korosztályban. Rosszul tették, fel kellett volna bontaniuk az önnel kötött szerződést?
– Azért azt ne felejtsük el, hogy ha átlagos nézettségre törekedtünk volna, nem versenyzünk a kereskedelmi tévéken futó főműsoridős sorozatokkal, a Barátok közttel és a Jóban Rosszban-nal, ezért egy másik műsorsávba, nem főműsoridőbe próbáljuk meg ezeket eladni. Ha késő este megy a Hacktion, jóval kockázatmentesebben jobb mutatókat produkált volna már a legelején. Egy sorozatnak különben is van egy bizonyos kifutási ideje, meg kell ismerni, meg kell szeretni. Most már tisztességesen is szerepel a sorozat, az utóbbi hónapokban voltak egész jó nézőszámai is. Nem lehet egy ilyen vállalkozást, amelybe nagyon sok anyagi és szellemi munkát fektettünk, több száz embernek ad munkát, 14 rész után megítélni. Szerintem ez egy nagyon magas színvonalon készülő munka, és ahogy egyetértünk abban, hogy a művészfilmeket közpénzekkel kell támogatni, úgy az olyan sorozatokra is igaz ez, amelyek igényesebben, gondosabb munkával, kifinomultabb filmes eszközökkel, több idő alatt és több helyszínen készülnek el, mint a szappanoperák. Örülök, hogy a megrendelőnek volt türelme és engedte továbbmenni.
– Vitézy László, aki több, a Médiatanács által támogatott tévéfilmjének volt a rendezője, egyúttal részt vett az ORTT-s filmtámogatások döntés-előkészítő bizottságának munkájában is.
– Az ORTT-nek rengeteg bizottsága volt, a frekvenciapályázatokról döntő bizottságoktól kezdve a számtalan médiamecenatúráról döntő bizottságig, ezekben értelemszerűen az egyes területeket átlátó szakemberek dolgoztak. Hogy a döntés-előkészítésben mikor vett részt, nem tudom, abban a testületben, amelyik a végső döntéseket hozta, biztos, hogy nem volt benne.
– Ha formális összeférhetetlenség nincs is, nem aggályos erkölcsileg, ha olyan szervezetektől kap megrendeléseket, filmtámogatásokat, amelyek barátait, munkatársait vagy a feleségét foglalkoztatják?
– A feleségem végzett közgazdász, már fiatalon bekerült a filmszakmába, ő volt talán az első, aki külföldre magyar filmeket adott el nagy mennyiségben a rendszerváltozás után, komoly kapcsolatrendszerre tett szert. Amikor az MTVA megalakult, megérdemelt felkérést kapott erre a pozícióra, nem lett volna tisztességes vele szemben, ha miattam vissza kell utasítania, és az se, ha emiatt nekem abba kellene hagynom a filmkészítést, talán nem tartozom a legrosszabbak közé a magyar filmkészítők sorában, a közönség és a fesztiválelismerések is ezt igazolják. Az MTVA nem is vásárol tőlem filmeket.
– Az Index szerint lobbizott azért, hogy Andy Vajna kormánybiztos legyen.
– Már akkor, amikor a Magyar Mozgókép Közalapítvány elnököt választott, komolyan lobbiztam Vajna mellett, ő aztán igazán bizonyított már, de akkor egyedül maradtam.
– De rendben van, hogy először lobbizik Vajnáért, aztán pedig többek közt hozzá, a filmalaphoz pályázik?
– Vajna nem azért lett kormánybiztos, mert nekem barátom, hanem az eredményei, a hozzáértése miatt. Szakmailag Vajnánál nincs alkalmasabb ember arra, hogy a magyar filmet talpra állítsa, én azért harcoltam, hogy az MMKA elnöke legyen. Én a mindenkori filmfinanszírozókhoz pályázom, azokhoz is, akikkel ápolok baráti viszonyt és azokhoz is, akikkel nem. Sógor-koma viszonyok nem most vannak a filmtámogatásban, azok inkább voltak, a jelenlegi rendszer sokkal tisztább. Nemsokára várható Hajdú Szabolcs filmje, aki szinte ki is kérte magának, hogy pénzt kapott a filmalaptól, Mundruczó Kornél filmje stb. Az én támogatásom, a meglehetősen sikeres Coming out a jobboldali elhajlás bizonyítéka?
– A Thália Színház, amelynek ön menedzser-igazgatója, PR- és marketingfeladatokkal bízta meg az ON-R Communication Kft.-t, a kapcsolattartó Szepesi Arnold volt, akinek édesanyja, Kaszó Klára régóta együtt dolgozik önnel a síszövetség elnökségében.
– Kaszó Klára az RTL Klub jogi igazgatója volt, én pedig sokat dolgoztam az RTL-lel, régen ismerem. Az ON-R vezetője az RTL Klubnál dolgozik, Szepesi Arnoldot nem én, hanem ő alkalmazta, a cég jelölte ki kapcsolattartónak, én ezt elfogadtam, nem mondtam azt, hogy nem jöhet, mert ismerem kétéves kora óta. Azóta különben sem ő, sem a cég nincs már itt.
– Az önök érkezése után létrehozott fesztiváligazgatói posztot a Halász Jánossal közeli ismeretségben lévő Lantos Anikó foglalta el.
– Benne volt a pályázatunkban feketén-fehéren, hogy a Thália befogadó színházi profiljának ezt a részét erősíteni kívánjuk tematikus fesztiválok szervezésével, a Humorfesztivállal, a Határon Túli Színházak és a Vidéki Színházak Fesztiváljával, ezért van itt Litkai Gergely, akit szintén régen ismerek, illetve Lantos Anikó, akit szintén, de az ön által említett viszony nem játszott szerepet a megbízásában. Megint csak azt tudom mondani, mint a többi ilyen, gyanakvó kérdésére is: attól, hogy valaki valakinek a rokona, ismerőse, még nem feltétlenül tehetségtelen. Térjünk vissza az ON-R-ügyre, mondtam, hogy a cég vezetőjét jól ismertem, de nem úgy ment az együttműködés, ahogy képzeltük, elbúcsúztunk, itt dolgozott az egyik legjobb barátom fia, máshogy képzeltük a dolgokat, elváltunk. Nem érdekel, ki kinek kicsodája, a teljesítményt kell nézni, és szerintünk a fesztiválok egyre jobban működnek, ahogy az egész színház is. Kialakult egy saját repertoárunk, ami eddig nem volt, vannak előadásaink, amelyekre nem lehet jegyet kapni, jelentős művészek szerződtek ide kvázi társulati tagként, Molnár Piroskától Schell Juditon át Szervét Tiborig, akiről most már hivatalosan is kijelenthető, hogy nemsokára érkezik. Réthly Attila lett a főrendezőnk, engem, higgye el, egyikőjük világnézete sem foglalkoztat, de dolgozott velünk Alföldi és Koltai Róbert, és hívtam Kulka Jánost is. Engem már mindennel megvádoltak, az antiszemitizmustól kezdve a protekcionizmusig, hogy tönkreteszem emberek karrierjét, bár név szerint senki sem tudja, ugyan kikét. Ezek a pletykák erősebben alakítják az ember megítélését, mint az, amit csinál. Miért kell elterelni a szót arról, hogy milyen filmeket csináltunk az évtizedek során? Miért kell arról elterelni a szót, hogy ez a színház nem nyavalyog, hanem teljesít?
