A Nemzeti Együttműködés Rendszere a demokrácia színlelésével láthatatlanná álcázza belső politikai tartalmát. Megnevezhetetlenné és felismerhetetlenné maszkírozza magát, elrejti fasiszta és nemzetiszocialista tulajdonságait.
Ungváry Rudolf az immáron második kiadást megélt sikeres könyvében a demokrácia elleni lázadás új formáját mutált fasisztoid rendszerként jellemzi. A 2010-es keltezésű orbáni állam nem azonos a történetileg megvalósult fasiszta vagy nemzetiszocialista rendszerek egyikével sem, mert „másnak tetteti magát", magára keni a demokratikus mázt. Rejtett ideológiája mégis a vezérelvre, az erőkultuszra, a feltétlen hűségre, a szervezett káoszra, a megszállt államra és a kirekesztésre épül.
Ungváry számba veszi az orbáni hatalom Magyar Bálinték által vázolt maffiaállami jellegzetességeit, igaz, ezt mindössze szociológiai magyarázatnak tekinti. Mint írja, csak fizikai szinten magyarázza a Fidesz Magyarországát. Érdekes a „toxikus vezér" fogalmának leírása, és Ungváry említi a Bitó-féle megfejtést is, amely „a vezér traumatikus szeretetéhségére" koncentrál („emiatt akar mindenkit, aki nem szereti, kirekeszteni, politikailag nem létezővé tenni").
Az orbáni rendszer eszmetörténeti alapjai a fasizmus és a bolsevizmus gyilkos évtizedeibe nyúlnak vissza, a végén – a világ más tájaihoz hasonlóan – a populizmus a végállomás (Fehéroroszországban, Argentínában és nálunk is). Ungváry kissé lázas stílusával a „nihil köztársaságába, a baloldaliság és a liberalizmus programozott vereségéig" juttat el bennünket.
