Mit mond a zsarnokgyilkosságról az, akinek leglelkesebb rajongói Magyarországot már évek óta minden árnyalás nélkül zsarnokságnak látják, és annak egyik áldozatát éppen Alföldiben vélik felfedezni?
Hamar kiderül, a Nemzeti Színház volt igazgatója leginkább semmit sem szeretne mondani a témában.
Brutust a tisztesség szobraként mintázza meg, Julius Caesart pedig karizmatikus vezetőként. Egyik sem igazán veszélyes vagy alantas. A zsarnokgyilkosság így nem válhat egy folyamat megérthető végpontjává, pusztán a történelmi tett újrajátszása marad.
A címszerepet alakító Hegedűs D. Géza még a bemutató előtt elmondta a politika iránt hirtelen érdeklődést mutató kereskedelmi híradónak: fontos, hogy a nézők lássák az áldozat testén ejtett mind a 23 késszúrást, neki emiatt többször is tusolnia kell a darab alatt. A szúrásokat, a vér fröcskölését valóban tökéletesen követni lehet a Vígszínház karzatáról is, csak a döfések okát nem akarja bemutatni senki.
A technika és szakmai tudás uralja a Pesti Színház bemutatóját is. Gothár Péter színészeivel és zenészeivel a színpadi trükkök százát vonultatja fel, és folyamatosan változtatja, melyik varázslatba enged bepillantást, és melyik titkát tartja meg magának.
A holttest annak ellenére eltűnik, hogy a darab során állandóan szemmel tarthatja a néző, a hangeffekteket azonban orrunk előtt állítják elő a szereplők, Varró Dániel dalparódiáit pedig még feliratozzák is, hogy az utolsó kínrímet is megértsük.
Valóságos tűzijátékká változik így a Két úr szolgája. Jó is, hogy szünet nélkül játsszák, így nem fordulhat meg senki fejében, hogy a permanens röhögtetésbe belefáradva, félidőnél azt mondja: nagyon köszönöm, tényleg igazán zseniális volt minden ötlet, de most már elég.
A Vígszínházban volna szünet a távozásra, mégis marad a nézők nagy hányada, hátha kikerekedik valami mondanivaló a végére. A remény hal meg utoljára, mondják, és ennél a darabnál különösen sok hullán át jutunk el a könyörtelen végig.
Talán Alföldi is érzi a közönség várakozását, így az El Kazovszkijtól kölcsönzött fekete kutyákat egyre többet tolja be a színpad közepére és a néző arcába. Az öt méter magas fekete sziluettek beszűkítik a karakterek mozgásterét, kiszolgáltatják azokat egymásnak, és a végén győz az egyetlen, akire ezek a dögök hallgatnak: Octavius.
Alföldinél a zsarnokgyilkosság nyitja meg az utat a karikatúra egyszerűségével ábrázolt valódi zsarnoknak. A Vígben az arisztokrácia az új fordítás ellenére is bikkfanyelven, zengő hangon nyírja ki magát, és őrzi nemességét az öngyilkosságig.
A Pestiben viszont az alsónép diadalmaskodik: Gothárnál az urak aberráltak ugyanis, csak a szolgák esze és szíve van a helyén.
Milyen szerencse, hogy Mészáros Máté és Bata Éva szeretetteljes és intenzív játéka két óra röhögés után azzal a jóleső illúzióval engedi el a nézőt, hogy a boldogság odalent van.
GOLDONI: KÉT ÚR SZOLGÁJA, Pesti Színház
SHAKESPEARE: JULIUS CAESAR, Vígszínház
