galéria megtekintése

'Zenekart vezényelni színtiszta varázslat'

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 27. számában
jelent meg.


Csepelyi Adrienn
Népszabadság

Őstehetség. A legnevesebb pályatársak hordták a tenyerükön. Robin Ticciati olyan hévvel beszél a zenéről, hogy egy mulatós diszkó közönségét is meggyőzné arról, inkább Berliozt hallgasson. A közönség- és kritikus kedvenc a héten a Budapesti Fesztiválzenekart vezényli.

Az angol királynővel vélhetően könnyebb interjút egyeztetni, mint vele. Ha azonban „elkaptuk”, elragadó beszélgetőpartner. Van benne valami a fiatal Kocsis Zoltán rakoncátlan bájából, de alaposan megfontolja válaszait. Az életben az ösztöneire hallgat, a zenében az ifjonti hév ellenére is igazi maximalista. A YouTube-on fellelhető egy videosorozat, amelyben Daniel Barenboim próbálja instruálni az ifjú maestrót. A közönség legnagyobb örömére – és nem kis derültségére – nincs könnyű dolga: Ticciati egy kisgyermek megzabolázhatatlan lelkesedésével kísérletezik a zenekarral és Beethovennel egyaránt. Többnyire sikerrel.

– Zenekart vezényelni színtiszta varázslat – mondja oly ábrándosan csillogó szemekkel, hogy kétségünk sem marad igazáról.

A londoni születésű karmester életének mindig is része volt a zene. Báty ja zongorázott, apai nagyatyja, Niso Ticciati zeneszerző volt, ám mivel többnyire kamaradarabokat és zongoraműveket írt, Robin még egyetlen szerzeményét sem vezényelte. Ő maga hegedülni, zongorázni és ütőhangszereken játszani is megtanult, végül azonban – 15 esztendősen – Sir Simon Rattle és Sir Colin Davis bátorítására vezényelni kezdett. Szemtelenül fiatalon dobták a mély vízbe: 2005-ben Riccardo Muti helyett beugorva ő lett a legfiatalabb karmester, aki a milánói Scalában dirigálhatott. Még mindig csak 31 éves, de már 2009 óta ő a Skót Kamarazenekar vezető karnagya, ez év nyarától pedig a rangos Glyndebourne-i Opera fesztivál zeneigazgatója is.

 

Bár a rettentő nyomást meg kellett tanulnia kezelni, nem tart a korai kiégéstől. – Ami az életben művészi szempontból megéri, az sohasem könnyű – mondja. – Kezdetben minden fellépés előtt azon agyaltam, jaj, mit fognak gondolni a zenészek, ha odaáll eléjük egy magamfajta siheder, meg hogy tetszik-e majd a közönségnek a koncert. De minél többet tanul az ember, annál kevésbé kérdőjelezi meg a saját tudását. Nem tudom, lehet-e az idegességet mérni, de úgy érzem, a színpadon minden egyes koncerttel kevesebb szerep jut az izgalomnak, és több a zenének.

Az új karmesternemzedéket képviseli
Az új karmesternemzedéket képviseli
Marco Borggreve

Ticciati életében pedig egyértelműen a muzsikáé a főszerep. – Igaz, nem mentek életeket, mint a mentősök vagy a tűzoltók, de mégis úgy gondolom: a zene megváltoztatja a világ energiáit, közvetetten mégiscsak életmentő lehet.

Szenvedélyességét részben olasz felmenői számlájára írja: – Ha az olasz napsütésben egy kávézó teraszán üldögélve finom eszpresszót kortyolgatok, úgy érzem, élek. De Skandináviában meg a fények nyűgöznek le, a világ minden pontján megtalálom a szépséget, szóval a romantika az egyik meghatározó tulajdonságom. De nem fűz különösebb kapocs az olasz zeneirodalomhoz: nagyon erősen kötődöm a német és a francia repertoárhoz is.

Ez utóbbit a pesti közönség is hallhatja mai, szombati és vasárnapi koncertjén a Művészetek Palotájában: a műsor az ifjú Berlioztól Ravelig terjed. A karmester a művek sorrendjének is különös jelentőséget tulajdonít: – A kontextus roppant fontos: Debussy egészen máshogy szól Fauré után, mint mondjuk Mozartot követően. Ez a program a francia zene számos színét villantja majd meg.

Ticciati nagy gourmand hírében áll, s nemcsak „műélvező”, hanem maga is szívesen főz. Ne lepődjön meg senki, ha a napokban belebotlik valamelyik fővárosi vásárcsarnokban, imád piacokra járni. – Remek dolog egy több Michelin-csillagos étteremben vacsorázni, és szerencsés vagyok, mert meg is tehetem. De az utcai büfék vagy a kifőzdék gyakran ugyanolyan izgalmas kulináris élményeket tartogatnak. Az ízek mellett a színek, a textúrák, de a hideg és a meleg összjátéka is lenyűgöz az ételekben.

Nem zárkózom el az extremitásoktól sem.

Ilyen szempontból hasonlóan viszonyulok hozzá,mint a zenéhez. Kedvelem a japán konyhát, a magyar ízekkel viszont csak most ismerkedem majd, korábban még sohasem jártam Magyarországon.

Bár állítólag remek vendéglátó, attól kissé megszeppenne, ha egy számára kedves zeneszerzőzsenit invitálhatna vacsorára otthonába egy időgép segítségével. – Ismerem magam: túlságosan elérzékenyülnék, ha Mozart vagy Berlioz közelébe kerülhetnék – mondja. – Annyi mindent kérdeznék tőlük, de persze ott állnék némán, meg sem tudnék nyikkanni. Épp ezért arra gondoltam, inkább William Shakespeare-rel intézzünk el egy találkozót, rendben? Korianderes-csilis báránybordát készítenék neki valami finom zöldségkörettel. Előételként halat szolgálnék fel, a desszert pedig egészen biztosan csokoládés lenne. Azt csak remélni merem, hogy kettőnk közül ő beszél majd többet...

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.