 |
Rosenstein Tiborékhoz nemzetközi filmsztárok is járnak
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
Kezdő szakácsként dolgozott a Nagyszállóban és vidéken. Mindenhonnan felcsípett tudást. Hol a legjobb pacalét a nagykőrösi Aranykalász étterem Juliska nénijétől, hol a berni mártásét a Margitszigeti Nagyszálló séfjétől. Büfékben és kisvendéglőkben, majd a sajátjában is hasznosította a nagymamák receptjeit, a paradicsomos krumplit, a maceszgombócot vagy pedig a csécsi szalonnára emlékeztető, libahájasból készült inereszt. Egyedül egy kelt gombóc receptjét nem jegyzetelte le – mondja –, pedig ma őrült sikereket arathatna vele.
Arat enélkül is. A Rosensteint az egyik legjobb budapesti étteremként tartják számon. Csak az elitnek semmiképpen sem mondható VIII. kerületi helyszínt csodálják sokan. A Keleti pályaudvartól néhány utcára lévő helyre nem lehet csak úgy beesni, ide szándékkal kell jönni. A környéken élők biztosan nem engedhetik meg maguknak a legjobb alapanyagokból készült ételek árát.
A Rosenstein-ízvilág ma már fogalom. Hogy mi is az pontosan, nehéz elmagyarázni. Aki odajár, tudja. Rosenstein Tibor történetet is mesél egy házaspárról, amelyik évente hatalmas baráti társaságot hív össze. Tőle viszik a sóletet és a libatöpörtyűt, de minden vendég úgy tudta, hogy a vendéglátó felesége főzi. Az egyik meghívott, egy bankigazgató, az étterem törzsvendége, belekóstolt a sóletbe, és azonnal rákérdezett: „Ti ismeritek Rosensteint?” Így buktak le.
A zsidó konyhából a hangulatot, a szeretetet vitték át, igyekeznek ezt tovább is adni. „Úgy érzem, mindig irányított valaki, ha córesz volt. Talán akik elmentek mellőlem, rendbe tették az életemet.” Rosenstein Tibor kereknek érzi az életet. „Van saját üzletem, klassz kis családom, és anyagilag sem vagyok rossz helyzetben. Megvalósítottam magam, mert mindig voltak céljaim. Ezeket úgy értem el, hogy mindig emeltem a lécet. Csak annyira, hogy pipiskedve elérjem. Most már a fiam, Robi átvette az étterem vezetését, ketten lökdössük a lécet. Modernizáltuk az ételeket, de betartunk minden olyan utasítást, amellyel a minőség lesz a fontos.”
Náluk nagybetűs a vendég. A szakácsnak gyakran elmondja, ne becsülje le magát annyira, hogy rosszat ad ki a kezéből, amikor jót is tud csinálni. Persze néha egy elrontott étel is szülhet jó receptet. Egy őrült rumli alkalmával ott felejtették a tűzhelyen a petrezselymes krumplit. Majdnem megégett. Nem volt idő pótolni, ezért belekalkulálta, hogy szemrehányás lesz belőle, amikor a vacsora végén kimegy érdeklődni, hogy ízlett az étel. Ehelyett azt mondta az egyik törzsvendég: „Tibi, mondd már el a feleségemnek, ezt hogy csinálod. Tudod, hány éve könyörgöm, hogy pirítsa le a petrezselymes krumplit!”
|
Rosenstein Tibor megvalósította önmagát
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság
|
Mindent főznek, marhapofától halig, kagylótól békacombig. Emblematikus ételük a szalontüdő, a sólet és a rengeteg liba. Disznóhús is van az étlapon, végül is ez nem kóser étterem. Ezt eddig senki sem kifogásolta, sőt. Minden második magyar, aki hazajön Izraelből, náluk akar enni egy jó rántott karajt. Az éttermet évekig nem hirdették, a telefonszámuk nem volt benne a telefonkönyvben. Kézről kézre járó névjegykártyájuk volt az ajánló. Egyszer betoppant egy úr, nem akart enni, csak a telefonszámot elkérni. A tudakozóban dolgozott, sok volt az érdeklődő, és titkos a szám.
Telefonszám nélkül is járnak náluk nemzetközi filmsztárok. Tele a vendégkönyv, a falakon fotók. A rendező Szabó István sokakkal vacsorázott itt, Glenn Close-tól Helen Mirrenig. Robert de Niro Andy Vajnával érkezett. Először hozzák őket, azután jönnek szólóban is. Mint Warren Beatty, aki Los Angelesben azt hallotta, itt lehet Budapesten az egyik legjobb halászlét enni. Politikusok is járnak hozzájuk minden pártból. A jobbikos Vona Gábor is jót evett, jól érezte magát náluk.
Egyedül Csurka István nem ment, pedig ismerték egymást, annak idején sokat járt a Rosenstein által is vezetett Kispipában. Megüzente: nem akarja kompromittálni. A szélsőséges indulatok nagyjából elkerülték őt és az üzletet is. Talán két alkalommal próbálkoztak náluk. Egyszer horogkeresztet rajzoltak az üzlet falára. Letakarították. Aztán meg a felesége kocsiját kenték össze, és rátettek egy feliratot: „Majd jövünk. Haider.” Rosenstein Tibor megkérdezte a főpincért: „Van Haider névre asztalfoglalásunk?” Nem volt.
