Török-Illyés Orsolya főszereplő: Abból a szempontból önéletrajzi, hogy azokat a témákat kerestük, amelyek minket is érintettek éppen egy évvel ezelőtt. Mint például az elmenni vagy itt maradni dilemmája. Olyan problémákat boncolgatnak, melyeket az átlagemberek megélnek, de végül sosem „beszélik meg".
Hajdu Szabolcs: Ezen az állapoton szeretnénk változtatni. Egy színházi produkció vagy film legnagyobb kérdése: aktívvá tudja-e tenni a nézőt? Nem kommunikálunk nagy igazságokat, megingathatatlan konzekvenciákat. Nincsenek a konfliktusok megfejtve, mert pont az ellenkező hatást értük volna el. Pontosságra és precizitásra törekedtünk. Nem akartuk, hogy a néző szégyenkezzen magára ismerve, csupán azt, hogy beazonosítson jelenségeket, és kezdje el a megoldásokat önmagában keresni.
|
Mind szerepelnek a filmben: Hajdu Lujza, Hajdu Szabolcs, Hajdu Zsigmond és Török-Illyés Orsolya
Kallos Bea / MTI |
A színpadi verziót elképesztően kicsit térben adták elő.
Török-Illyés Orsolya: Egymásnak passzoljuk a nézők figyelmét, mi határozzuk meg, hogy éppen hova kerüljön a fókusz, ez fokozott figyelmet és fegyelmet igényel.
Hajdu Szabolcs: Nagyon közel vannak a nézők, és nemcsak térben. Néha egészen baráti érzéseket táplálok a közönség iránt. Bizalmat. Olyan, mint amikor megosztjuk egymással az élményeinket. Ilyet színházban ritkán tapasztalok.
Ezt a fajta intimitást filmben nehéz megélni.
Török-Illyés Orsolya: Pedig az előadás néha egészen harsány, sőt néha mi is elröhögjük a jeleneteket. Nekem a film esetében talán még erősebb is ez az intimitás.
Hajdu Szabolcs: Saját lakásunkban saját gyerekeinkkel forgattunk. A nagy különbség valóban a közönség figyelmének irányítása, mert a színpadon megoszlik a színészek között. Aki a filmet nézi, csak azt látja, amit mutatok a kamerán keresztül. Sokkal konkrétabban kellett kitenni a hangsúlyos pontokat: azzal, hogy a kamera közelebb megy a színészhez, többet mutat a szereplők szubjektumából. De sem a színházi, sem a filmes verzióban nincs klasszikus főszereplő. Csak szereplők.
Előny, ha valaki látta a színpadi verziót?
Hajdu Szabolcs: Inkább érdekesség, de főleg szakmabelieknek, mert tisztán látszik a különbség a színházi és a filmnyelv között. Mindkét produkció önállóan megáll a lábán. Amikor a Karlovy Vary-i filmfesztivál művészeti igazgatója hosszú meghívólevelében elemezte a filmet, úgy éreztem, egyáltalán nem vetődik fel benne a kérdés, valódi filmet lát-e vagy csak egy színházi előadás filmes feldolgozását.
Hol próbálkoztak még?
Hajdu Szabolcs: Cannes-ban szinte az utolsó pillanatig versenyben voltunk. Ezután küldtük Karlovy Varyba, mert időben ez volt a következő A kategóriás fesztivál. Természetesen nagyon örültünk a versenyprogramba való meghívásnak.
Tizenhárom operatőre van a filmnek...
Hajdu Szabolcs: Így jött ki. Tizenketten voltak a metropolitanos operatőrosztályomban a végzősök. Senkit sem akartam direktben kiemelni, így mindenki kapott egy blokkot. A tizenharmadik meg a Bántó Csabi lett, vele dolgoztunk a pótforgatás alatt. Egy lakásban játszódik az egész, ez eleve adott egy egységet, és az is, hogy minimális volt a világítás a felvételek során, nagyjából természetes fényeknél forgattunk. Adott koordináta-rendszeren belül lehetett mozogni. Én pontosan tudom, melyik jelenetet ki vette fel, de a néző nem érzékeli a különbséget.
A film szinte titokban forgott.
Török-Illyés Orsolya: Nem volt cél, nem titkoltunk senki elől semmit. A sok pénzből készülő filmek körül van hírverés, de itt nem csak pénz, idő sem volt arra, hogy ezzel foglalkozzunk. Nem volt nagy stáb, csak mi és néhány barátunk. Nagyon gyorsan történt minden.
Hajdu Szabolcs: Ha elkezdtünk volna pályázni, még most sem volnánk sehol a hosszadalmas bürokrácia miatt. Tavaly februárban álltunk neki a színházi előadásnak, októberre már a filmet is leforgattuk.
Török-Illyés Orsolya: Negyvenesek vagyunk, nincs időnk arra, hogy hosszú éveket várjunk egy filmre.
