Ezen a héten mutatták be a harmadik Bridget Jones-filmet, amelynek főhőse a Szex és New York szereplői mellett a mai napig a világ legnépszerűbb szingli figurája. Pedig akadnak a moziban és tévében náluk sokkal szeretni valóbb szinglik is, vagy minimum olyanok, akiknek a kattantságán jól szórakozhatunk. Nekünk ők a kedvenceink.
hirdetés
Pszichoszingli (Young Adult, 2011)
Charlize Theron fenomenális a lassan a negyedik X és az alkoholizmus felé tartó ifjúságiregény-szerző Mavisként, akinek szemlátomást kezd meglazulni a kapcsolata a valósággal: amikor arról értesül, hogy gimis szerelmének gyereke született, ezt jelnek veszi, hogy ideje hazatérni a szülővárosába visszahódítani a pasit. Theron lubickol a narcisztikus, élvezetesen utálatos figurában, aki nem hajlandó tudomást venni arról, hogy a volt pasija egyáltalán nem akarja felmelegíteni a kapcsolatukat, és egyre kínosabb helyzeteket teremt maga körül. De az a legjobb, hogy Mavis mégsem egyszerűen röhejes, hanem a szuper forgatókönyvnek (Diablo Cody) és rendezésnek (Jason Reitman) köszönhetően viselkedésében mindenki ráismerhet saját életének némely nem annyira fényes pillanatára.
Annie (Kristen Wiig) másképp, de nem sokkal kevésbé szétesett, mint a pszichoszingli: feladta az álmát, hogy cukrász lesz, és egy ékszerüzletben dolgozik, amit rühell, ellenszenvesek a lakótársai és egy öntelt seggfejbe (Jon Hamm) van beleesve, aki csak szexre használja. Amikor elkezdi úgy érezni, hogy a legjobb, éppen férjhez menni készülő barátnője is lecserélte egy menőbb barátnőre, kirúgják a szar melójából és még az albérletéből is kiteszik, akkor érthető módon elveszti a lába alól a talajt, szánalmas jelenetet rendez a barátai előtt, aztán összeomlik. Paul Feig filmje iszonyú felszabadító, mert hétköznapi esendőségükben mutatja meg a nőket, paráikkal, hisztijeikkel, kicsinyességükkel és nem utolsósorban azzal a robbanásszerű hasmenéssel együtt, amit néha nem lehet megúszni.
Álom luxuskivitelben (Breakfast at Tiffany's, 1961)
hirdetés
Minden szinglifilmek anyja ez, amelyben Holly Golightly kisestélyiben majszolja a péksüteményt és issza papírpohárból a kávét az ékszerbolt kirakata előtt kora reggel – arról álmodozva, hogy egyszer majd valaki az ő ujjára is gyémántköves gyűrűt húz. A kisvárosi lány egyetlen ütőkártyája a megjelenése, amivel megfűzhet valami gazdag pasit, kivéve, ha mégis inkább betoppan az igaz szerelem. A macskáját kegyetlenül az esőben útnak eresztő Holly Golightly se nem eszesebb, se nem szimpatikusabb, mint Bridget Jones vagy Carrie Bradshaw, viszont sokkal stílusosabb, tekintve, hogy Truman Capote találta ki és Audrey Hepburn játszotta el.
Szerelemre hangszerelve (Begin Again, 2013)
Kicsit spoilerezünk: látatlanban romantikus filmnek hihetnénk a Szerelemre hangszerelvét – különösen félrevezető magyar címe miatt –, de valójában pont nem a szerelemről szól, hanem a függetlenségről és az önmegvalósításról. Meg persze a zenéről, amin keresztül két főhőse, a frissen megcsalt-szinglivé vált Keira Knightley és a lecsúszott zenei producer, Mark Ruffalo egymásra talál. John Carney filmjéből olyan erővel árad a pozitív energia, hogy bármilyen testi vagy lelki bajra gyógyszerként ajánlanánk, de természetesen elsősorban arra az esetre, amikor valakit emlékeztetni kell rá, hogy szakítás után is van élet.
Alkalmi (Casual, 2015-)
hirdetés
Ez a sorozat tízmilliószor életszerűbben ábrázolja a szingliség állapotát, mint a Szex és New York és társai. Egy negyven körüli pszichológusnő elválik hűtlen férjétől, és kamaszlányával együtt beköltözik öccséhez, egy megrögzött agglegényhez, aki egy társkereső site-ot üzemeltet. A nő sok csetlés-botlással tér vissza a randizás világába, a pasi próbál végre kapcsolatot kialakítani valakivel, a lány pedig éppen most ismerkedik a pasizással. A három különböző élethelyzetű, egy fedél alatt élő szingli bénázása a nemrég befejeződött második évadban vált különösen átélhetővé és meghatóvá, ahogyan az írók elmozdultak a vicceskedéstől az igazi karakterközpontú történetmesélés felé. Itthon az HBO2 és HBO3 csatornán adják, érdemes rámenni.
