Mi, naiv hülyék...

SÁRA JÚLIA: Aha.

NYERGES ANDRÁS: Nem ezt hívják iPadnek?

SÁRA JÚLIA: Én is arra gyanakodtam.

MAGAZIN: Nem, ezzel csak könyveket lehet olvasni. Van rajta egy polcra való.

NYERGES ANDRÁS: És mindig rá lehet tölteni újakat?

MAGAZIN: Persze. És össze sem kell firkálni őket, ha valamit ki akarunk emelni, csak benyomunk egy bookmarkot.

NYERGES ANDRÁS: Egy micsodát?

MAGAZIN: Könyvjelzőt, oda, amit majd gyorsan szeretnénk megtalálni.

SÁRA JÚLIA: Pedig könyvbe firkálni olyan jó.

MAGAZIN: Nagyon. De rossz tőle az ember lelkiismerete.

SÁRA JÚLIA: Ez kicsit olyan, mint a fénykép a mobilon. Nagyon praktikus, de azért mégis olyan jó régi fekete-fehér fényképeket kézbe venni. Más, mint amikor egy mobilt vesz körül a család, és azon nézegeti magát. Én nosztalgikus lélek vagyok. Jó, hogy ezen a kis olvasón ott van a könyvem, örülök neki, de azért nekem jobban tetszik, hogy az András könyvét meg lehet fogdosni.

NYERGES ANDRÁS: Jó, de ha veszek egy új könyvet, akkor egy másikat már ki kell dobnom. Már két sorban vannak, már keresztben is, a padlón is, mindenhol...

Banczik Róbert

MAGAZIN: És az e-book nem ég, nem zúzódik. Évszázadokon át pusztították a könyveket, elzárták őket egy időre vagy örökre, de az ekönyvet nem lehet elpusztítani.

SÁRA JÚLIA: És ha mégis? Ha le tudják kapcsolni, ki tudják tisztogatni az egész internetet? Egy tuti megoldás van. Megtanulni és a fejünkben tárolni a könyveket, mint a Fahrenheit 451-ben.

NYERGES ANDRÁS: Nekem egyszer sikerült elektronikus formában elveszteni azt, ami most itt tapogatható papíron. Megvolt a regénynek a harmada, amikor eltűnt. Én félönkívületi állapotban írok, s olyankor technikailag nem mindig tudom, hogy mit csinálok. Valamit megnyomhattam, amit nem kellett volna.

SÁRA JÚLIA: Jaj, ez szörnyű!

NYERGES ANDRÁS: És nem lehetett visszahozni. Szenvedtem, mint a kutya. Újra meg kellett írni. Akkor tanítottak meg rá, hogy amit aznap írtam, rögtön küldjem el e-mailben önmagamnak, mert akkor már nem tud megsemmisülni. És ez bevált.

SÁRA JÚLIA: Én csak akkor vagyok nyugodt, ha ki van nyomtatva. Az akkor már megvan, ha csak le nem ég a ház. De a Mester és Margaritából tudjuk, hogy kézirat nem ég el.

MAGAZIN: 2002-ben költözködtünk. Rengeteg dobozban rengeteg könyv, rengeteg szenvedés. Még évek múlva is voltak könyves dobozok a pincében. Egyszer eláztattuk a pincét, vagy száz könyvünk tönkrement.

SÁRA JÚLIA: Amikor én költöztem, a költöztetők rettenetesen szentségeltek, hogy ők még életükben ennyi könyvet nem cipeltek. De én a könyveket pakoltam ki legelőször, el sem tudnám képzelni, hogy akár egy éjszakát is dobozban töltsenek.

MAGAZIN: Én valahogy azt hittem, hogy Sára Júliának biztosan mindenféle kütyüje van. Tabletje, iPhonja, e-book-olvasója, és még dedikációt is tud bele mesterkedni.

SÁRA JÚLIA: Számítógép, internet, Facebook – és itt vége.

NYERGES ANDRÁS: Nekem még mobilom sincs.

SÁRA JÚLIA: András nyert.

NYERGES ANDRÁS: A Facebookból én nem kértem – így védem az integritásomat. Az internetet használom, de csak úgy, mint a betanított majom, akit három műveletre beidomítottak. Ha csinálok valami hülyeséget, úgy várom haza a fiamat, mint a megváltót. Ő pikk-pakk megoldja. Ennek a generációnak ez már benne van a vérében. Így nőttek fel.

MAGAZIN: Júlia nem így nőtt fel?

SÁRA JÚLIA: Á! Még telefon sem volt otthon. A sarokra mentünk ki telefonálni. Amikor az első randevúk jöttek, akkor már volt otthon telefon, és azért ült otthon az ember, mert várta, hogy hívja az illető. Nem lehetett elmozdulni. Akkor lett mobiltelefonom, amikor az első nagyjátékfilmemet rendeztem. Már mindenkinek volt, és az mégsem ment, hogy pont a rendezőt ne lehessen elérni.

NYERGES ANDRÁS: Én hatéves koromban voltam technikailag az élvonalban. Előbb tanultam meg írógépen írni,mint kézzel, csak rosszul idegződött be. Egy ujjal gépeltem. Hatvanéves koromban szoktam át a szövegszerkesztőre nagy keservesen.

SÁRA JÚLIA: Az első forgatókönyvemet még én is egy Erika típusú írógépen gépeltem. És amikor azt mondták, hogy ez így nem jó, akkor a nyolcvan gépelt oldal ment bele a kukába, és kezdtem elölről.

NYERGES ANDRÁS: Nekünk öt darab írógépünk volt, illetve van. Váltogattam őket, de egy idő után már szalagot sem lehetett kapni hozzájuk.

SÁRA JÚLIA: És kézzel írni? Füzetbe? Az nem volt?

NYERGES ANDRÁS: Nem. Már az iskolában is utáltam kézzel írni. Görcsöt kapott az a két ujjam, amivel fogni kellett a tollat, ezért mindig tömörségre törekedtem, amit a tanárok nem mindig díjazták.

SÁRA JÚLIA: Innen a művek tömörsége. Megfejtettük a titkot.

MAGAZIN: El tudják képzelni, milyen lesz a könyvheti Vörösmarty tér húsz év múlva, amikor már a papírkönyv esetleg olyan különc ritkaság lesz, mint most a bakelitlemez.

SÁRA JÚLIA: Virtuális könyvhét lesz a virtuális Vörösmarty téren. A technika eluralja a világot, jó magas fejlettségi szintre jutunk, az emberi kapcsolatok még jobban beszűkülnek, az intimitás még inkább kivész majd az életünkből.

NYERGES ANDRÁS: És sokkal több Mamikóra lesz szükség abban a világban. (…)Ami a Vörösmarty teret illeti, hát éppen most alakítják át a régi jó Városligetet. És mert ez is olyan jó kis meghitt, régi tér, valakinek majd eszébe jut ezt is átalakítani.

MAGAZIN: Vagy vissza, mint a Kossuth teret. Visszaépítik az üvegpalota helyére a pesti német színházat...

NYERGES ANDRÁS: Az túl szép lenne.

MAGAZIN: Júlia mindig ezen a téren köt ki. A Mamikó is itt fejeződik be.

SÁRA JÚLIA: Az Egérút című filmem meg itt kezdődik. A főszereplővel itt készítenek interjút,mint első kötetes szerzővel. Pont úgy, mint most velem.

NYERGES ANDRÁS: A fiamat pici korában kihoztuk ide a könyvhétre, és ő borzasztóan élvezte a nagy nyüzsgést, mi meg azt, ahogy élvezi. Aztán (…) elkezdett bömbölni, s én akkor vettem először a nyakamba, rögtön csönd lett. Fölülről bámulta a nagy könyvheti forgatagot.

SÁRA JÚLIA: Biztos akkor határozta el, hogy ő is író lesz.

NYERGES ANDRÁS: Amiről nagyon igyekeztünk lebeszélni őt. Azt mondtuk, nézzen rám, keserű, nyomorult íróra, de nem lehetett eltéríteni. Tegnap egyébként annyit dedikált itt, hogy elfogytak a példányok, és a raktárból nem tudtak többet kihozni. Velem soha az életben nem fordult elő ilyen.

SÁRA JÚLIA: Én is gyerekkoromtól kötődöm ehhez a térhez. Anyukám, Szegedi Erika innen két lépésre, a Pesti Színházban játszott, és nagyon sokat jöttünk ide. Nekem ez volt a kultikus hely, ahogy a Váci utca is maga volt a csillogás, a nyolcvanas években itt voltak a legizgalmasabb üzletek. A nyüzsgő Vörösmarty térhez is fűződnek szép emlékeim, például a karácsonyi vásárokhoz, de még sokkal inkább a reggeli csendes, szellős Vörösmarty térhez. A Mamikó zárójelenete is a csendes, reggeli téren játszódik.

MAGAZIN: A legutóbbi regényében, a Háztűznézőben a rendszerváltás után a múlt alakjai, reflexei, életformái aktivizálódnak, feltámadnak, átveszik az uralmat, és ettől elég borzasztó lesz a világ.

NYERGES ANDRÁS: Egy fiatalember szép, értő, érzékeny kritikát írt róla a Holmiban, csak egyetlen ponton nem érezte hitelesnek a könyvet. Azt írta, hogy 1990 és 1994 között még nem volt olyasmi, hogy a múlt sötét alakjairól akarjanak utcát elnevezni. Pedig volt, csak már elfelejtettük. Az ifjú kritikus pedig akkor még óvodába járt.

SÁRA JÚLIA: Én gimnáziumba. A Toldyba. De nagyon más dolgok foglalkoztattak. Nincsenek különlegesen erős, személyes emlékeim a rendszerváltásról.

MAGAZIN: A Toldyban nem volt téma, hogy a gimnázium egykori legendás tanára lett a miniszterelnök?

SÁRA JÚLIA: Nekem ez akkor semmit nem jelentett. De lehet, hogy az egész folyosó erről beszélt, csak én voltam elszigetelődve a magam kis világába, nem tudom.

MAGAZIN: De hát ott volt az apja is, akinek az egyik főművét, a Pergőtűzbent akkor lehetett végre teljes egészében bemutatni, s létrehozták a Duna Televíziót, amelynek ő lett a vezetője.

SÁRA JÚLIA: Mi otthon a konyhaasztalnál nem ilyesmiről beszélgettünk. Nálunk a politika nem volt téma.Mindenki járt a maga útján. Nem ütköztettünk véleményeket a vasárnapi ebéd közben.

MAGAZIN: András Háztűznézője sokkal jobban hatott rám, mint amennyire egyetértek vele. Szerintem a társadalmi tragédiák nem ott kezdődnek, hogy egy háromtagú családnak, a rendszerváltás által leértékelt szociológus, Gyégyé családjának kicsit rosszabb helyre, 60 négyzetméteres lakásba kell mennie egy nagyobb belvárosiból. Szerintem úgy helyes, ha mindenki olyan lakásban lakik, amit megengedhet magának, ha az egyébként emberi életre alkalmas lak. Viszont a könyv olyan jól van megírva, hogy az ember megveszi Gyégyéék fájdalmát.

NYERGES ANDRÁS: Köszönöm szépen, ez a legjobb reakció, amit kívánhatok magamnak. Nem kell mindenben egyetérteni, de ha elértem, hogy ezt az állapotot, amit meg akartam jeleníteni, át tudja élni az is, aki másképp értékeli, már nem éltem hiába.

MAGAZIN: A Mamikó szereplőinek anyagi gondjaik általában nincsenek, sikeresek, jómódúak, viszont labilisak, boldogtalanok, tele vannak félelmekkel. András könyvéből kiderül, hogy a pénztelenség boldogtalanná tesz...

SÁRA JÚLIA: ...az enyémből pedig, hogy a pénz sem boldogít. Hát igen. Szorongó, neurotikus, álmatlan emberek. Az álmatlanság presztízs is. Aki egész nap építkezésen dolgozik, este eldől és elalszik. Ez a fajta neurózis azért sokkal inkább az értelmiségi lét sajátja.

MAGAZIN: Nem tudnak sem azonosulni a szerepükkel, sem megszabadulni tőle. Külső elvárásokkal vezérelt, ezektől elromlott vagy ezektől boldogtalan emberekkel van tele mindkét könyv, és ezzel kerül szembe a két önazonos főhős, Gyégyé és Mamikó.

SÁRA JÚLIA: Mamikó jól is alszik.

MAGAZIN: A végén viszont őt is brutálisan kitaszítják a biztonságérzetéből, amelyből egész életében a világ iránti bizalmát merítette, amitől képessé vált rá, hogy mindenkitől bizalmat kapjon, s mindenkinek bizalmat adjon, mindenkit belenyugtasson a világba. A nyugdíj előtt az óvodásokat, nyugdíj után a szorongó értelmiségieket. De mi lesz most Mamikóval? És nélküle a világgal?

SÁRA JÚLIA: Az a jó, ha az olvasó ezen gondolkodik. Ha mindenkinek saját elképzelése lehet erről.

MAGAZIN: És mi lesz Gyégyével? A regény 1993–94 fordulóján véget ér. Az én életem például ahhoz képest konszolidálódott. Gyégyééké nem konszolidálódik?

NYERGES ANDRÁS: Sok Gyégyéé nem. Nem minden törés gyógyul be, van, ami végleges nyomot hagy. Tudok értelmiségi családról, melyet húsz-huszonöt éve ért anyagi katasztrófa, és ennek következményét azóta is görgeti maga előtt. Mi a feleségemmel mindketten a Köztársaság című lapnál dolgoztunk. Egy nap azt mondták, akinek van valami kis tartaléka, nyugodtan élje föl, mert a fizetését utólag mindenki megkapja, és a lap is él tovább. Mi, naiv hülyék, elhittük, aztán egyik napról a másikra mindennek vége lett. Benn ragadt mindkettőnknek 3-3 havi fizetése, és a tartalék is odalett. Azóta se pótlódott vissza.

MAGAZIN: És Gyégyé története sem folytatódik egy következő regényben?

NYERGES ANDRÁS: A következőben, a Batyuban biztos nem. Az korábban játszódik, készen is van, de az elvégzett munka örömébe páni félelem vegyül, mert egyáltalán nem tudhatom, lesz-e rá kiadó?

MAGAZIN: Bízzunk benne. A Köztársasággal együtt egyébként sok kísérlet indult és halt el. Sok naiv hülye gondolta akkor, hogy nyugatias szellemi világot lehet itt most berendezni. Én a Beszélőből lett hetilapnál követtem ezt végig. Eladhatatlanul színvonalas, komoly, tartalmas, elemző liberális lap volt.

SÁRA JÚLIA: Számomra is meghatározó forrás volt. Az én baráti köröm is ahhoz állt közel.

MAGAZIN: Nyerges András nyilatkozta egyszer, hogy megrögzött balliberális. Nyilván Júlia is az, ha a Beszélőhöz állt közel. Milyen liberálisnak lenni a mai világban?

NYERGES ANDRÁS: Én azért a liberalizmust csak a ballal együtt vállalom, nélküle nem. Nekem a bal nagyon fontos.

SÁRA JÚLIA: A liberális lassan az idealista szinonimája lesz. Én az igazi emberi értékekben hiszek, és akkor ezt mindenki úgy címkézi fel, ahogy akarja. És ha ezeknek az értékeknek a szempontjából nehezebb a helyzet, akkor annál több erőt fektetek azok képviseletébe. Annál jobban küzdök értük.