galéria megtekintése

Égig érő nyomor

1 komment


Körösi Ivett

A Torre de David Venezuela fővárosának ikonikus épülete, amely 45 emeletével és 190 méteres magasságával lenyűgöző kilátást nyújt a környező hegyekre és a caracasi belvárosra. A tájban azonban nem jómódú üzletemberek vagy hírességek gyönyörködnek, hanem az a háromezer házfoglaló, akik már hét éve laknak a felhőkarcolóban – Latin-Amerika egyik legnagyobb függőleges nyomornegyedében.

Torre de David
Reuters

A saját törvények szerint élő közösség tagjai már nem sokáig nézhetnek le Caracasra a toronyból, a kormány megkezdte ugyanis a felhőkarcoló kiürítését, a több ezer lakónak pedig rendes lakhatást ígértek a fővárostól távol. „A szükség hozta, hogy itt kell laknom, de a torony jó otthonom volt. Hét évig éltem itt. Hiányozni fog, de ideje továbblépni" – nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek Yuraima Parra, aki kisgyermekével egyike volt az első 160 családnak, akiket július végén költöztettek ki a felhőkarcolóból. A folyamat hetekig is eltart majd, hiszen becslések szerint 750 család élte mindennapjait a felhőkarcolóban.

A Venezuelában uralkodó politikai-gazdasági káosz jelképévé vált David-torony ironikus módon egy pénzügyi központ fő ékessége lett volna, ha minden David Brillembourg üzletember elképzelései szerint alakul. Az építkezés a kilencvenes évek elején kezdődött, de még a lift sem készült el, amikor Brillembourg 1993-ban meghalt. Egy évvel később az országot sújtó válság elérte csúcspontját, sok bank bedőlt, magával sodorva a beruházás mögött álló cégeket. A félkész pénzügyi központ az állam kezébe került, amely nem tudott túladni rajta.

 

Egy ideig parlagon hevert, mígnem 2007-ben egy elszánt tömeg meghódította az épületet, létrehozva a várost a városban. A tornyot éveken át vizsgáló Alfredo Brillembourg és Hubert Klumpner, a venezuelai székhelyű Urban Think Thank urbanisztikai központ vezetői szerint a legkülönbözőbb társadalmi-gazdasági háttérrel és életvitellel rendelkező emberek költöztek a toronyba. Nagyrészt családok kerestek menedéket az épületben.

– Sok az egyedülálló anya, sok lakó nem is venezuelai. A külföldiek többsége kolumbiai emigráns – mesélte a Népszabadságnak a szakember, a néhai David Brillembourg rokona. Hozzátette, hogy még közalkalmazottak is éltek toronyban; volt egy rendőr, aki egy évig lakott ott a családjával.

A házfoglalást Alexander Daza bűnözőből lett lelkész vezette, aki idővel a torony „királya" lett, és uralma alatt sokak szerint jól működő rendszert épített ki. Ezt többségében azok mondják, akik jártak bent; az emberek jó része veszélyes bűntanyaként" emlegeti a tornyot. Köztük az a lapunknak nyilatkozó fotós, aki 2010 óta többször is visszatért, hogy megörökítse a toronyban élők mindennapjait. Iwan Baan képein is látni, hogy a közösség úgy-ahogy lakhatóvá tett 28 emeletet: lift hiányában kialakítottak egy motoros taxi szolgáltatást, falakat húztak fel, elintézték a vízellátást, sőt számos otthonban lapos tévé, a „teraszon" pedig hatalmas parabolaantenna virít.

Akár a mozgó városként funkcionáló óceánjárókon, itt is minden megtalálható, csak szerényebb formában: boltok, edzőtermek, műhelyek, szépségszalonok és játéktermek népesítik be az emeleteket. Sőt, templom és fogászat is működik a felhőkarcolóban.

Az emeleteknek választott képviselőik vannak, akik döntenek az új lakókról, és akikhez a régiek az ügyes-bajos dolgaikkal fordulhatnak. Alfredo Brillembourg tapasztalatai szerint a David-torony nem bűntanya, de nem is testesíti meg a tökéletes utópiát.

Párhuzamosan működik egy demokratikus és egy önkényuralmi rendszer. Utóbbi feje Daza, aki a börtönben tért meg, majd a házfoglalás után megtisztította az épületet a nemkívánatos elemektől. „Jól élünk. Nincsenek lövöldözések. Nem járkálnak gengszterek fegyverrel a kezükben. Itt jóravaló, dolgos emberek élnek" – írta le az állapotokat a férfi a New Yorker újságírójának, aki úgy festette le Dazát, mint egy amerikai sheriffet, aki megtisztította megyéjét a rosszfiúktól.

Jorge Silva / Reuters

Bár a toronyban kialakult nyomornegyed felszámolása látványos intézkedés, a Caracasban tapasztalható lakhatási krízis ezzel közel sincs megoldva. A pénzügyi központ többi tornyát is házfoglalók lakják, csakúgy, mint 155 egyéb caracasi épületet. A kormány megtűri őket, hiszen nincs hová tenni ezeket az embereket. Bár a néhai elnök, Hugo Chávez híres volt a legszegényebbeket célzó szociális programjairól, a lakhatási gondokat nem sikerült megoldania.

Az elmúlt évtizedekben – a városba áramló tömegek és az elszegényedés következtében – félmillióval kevesebb otthon van a fővárosban, mint amennyire szükség volna. Ezt igyekeznek megoldani olyan projektekkel, mint a mostani kilakoltatásért cserébe felajánlott házak, de a lapunknak nyilatkozó Tomas Opitz, Venezuelában felnőtt magyar származású építész-fotográfus szkeptikus a megoldást illetően. Az embereket Cúába, Caracastól hatvan kilométerre költöztetik.

– Ha valakinek jó állása volt a fővárosi metrónál, és mondjuk így is hajnali ötkor kellett kelnie, hogy beérjen a munkahelyére, akkor ott kénytelen lesz háromkor kelni. Hol itt a megoldás? – tette fel a kérdést.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.