Az eladó hosszan sorolta, hogy mit nem szabad enniük az egereknek, napraforgómagot és mogyorót csak módjával, mert elhíznak, a rizstől meg a babtól kiszáradnak, és vizet egy cseppet se, egész életükben egy kortyot sem isznak. Erre aztán mindenkinek felcsillant a szeme, ez még a fáraóknál is jobban érdekelte a lányokat. Tamáson is azt láttam, hogy legszívesebben ott helyben megitatná az állatokat, mi az, hogy elég nekik, ami a magvakban van. Mert senki sem adott nekik vizet, azért nem tudják, hogy milyen jó. Ha tudnák, nem is hagynák abba az ivást. Attól a perctől hülyének nézte az eladót, én pedig tudtam, hogy az egerek két hétig se fogják húzni.
Most meg persze nekem kell elmondanom Katinak meg Evelinnek, hogy elpusztultak. Hogy mi az a halál. Tamás anyja, aki könyvet is írt a nevelésről, azt mondja, ebben a korban nem szabad hazudni a gyerekeknek, mert akkor egész életükben hárítani fognak. Fogalmam sincs, hogy ez mit jelent, de Tamás készpénznek veszi az anyja minden szavát. Hiszen mindhárom Berekméri fiú vitte valamire: miniszteri tanácsos, szállodaigazgató, és a férjem, aki most nyitotta meg a harmadik kávéházát.
Szóval nincs télapó, nincsenek angyalok, fáraó királylányok meg pláne. Púder az egész. Kati tudja, hallotta eleget a nagyanyjától, hogy neki most nem szabad hazudni, ezért már reggel óta várja, mit mondok majd az egerekről. Az én anyám az állatmennyországról mesélne nekik, meg arról, hogy most ott ugrándoznak a barátaikkal. Egyszer majd mi is találkozunk velük. És akkor majd újra meg lehet őket simogatni. Vagy inkább beszéljek a kukáról? Hogy ott vannak egy nejlonzacskóba dugva? Hogy a városszéli szeméttelepen rohadnak majd el a mindent látó szemükkel? Időt akartam nyerni, ezért megígértem, hogy este, a balett előtt átbeszéljük a dolgot, és őszinte leszek, mert a nagymama szerint ez fontos.
Dögölne meg az egész rohadt bagázs!
Arra azért kíváncsi vagyok, hogy mit mondana a drágalátos fia viszonyáról. Hogy hazudik az egész családjának. A zakója zsebében találtam meg a mozijegyeket. Arra a napra szóltak, amikor üzleti megbeszélésen volt. Szerelemfelhő, am. rom. film. Nyolcadik sor kilences és tízes szék. Hajnalban ért haza, volt egy kis parfümillata, de hát annyian zsúfolódtak össze a kistárgyalóban, mondta erre, aztán gyorsan le is zárta a témát. Nem vártam sokat, már másnap az orra alá dugtam a jegyeket. És milyen volt a film, kérdeztem. Neki is előadtad, hogy ölni is lehetne a romantikus mozikkal? Rám nézett a hidegkék szemével, és azt felelte, hogy a kollégáinak vette, a cég ajándéka volt. És ette tovább a rántottát. Talán őt is bántotta, hogy a nagy Berekméri Tamás, a sikeres vállalkozó csak egy ilyen szánalmas kifogást volt képes kinyögni. Akkor miért a te zsebedben maradt az eltépett jegy? Erre felállt, odalépett hozzám, és megszorította a csuklóm. Nem a te dolgod, sziszegte az arcomba. Aztán ügyelve, hogy a villa és a kés ne csörömpöljön a tányéron, befejezte a reggelijét.
Mert én vagyok a hülye, ha csak egy pillanatra is eszembe jut a válás. Olyan ügyvédekre futná a pénzéből, akik a lányokat is elvennék tőlem. Kiderülne, hogy iszom és hogy verem őket. Kész pokol a férjem élete. Én meg olyan vérszegény történeteket mesélhetnék a bíróságon, hogy még a szeme se rándult, amikor elmondtam neki, egy csomót érzek a bal mellemben. Akkor is valami olyasmi volt a tekintetében, hogy intézzem el gyorsan a problémát, ha már ilyen pocsék génekkel rendelkezem. Ha már behurcoltam a hibát, a tévedést a családba. Még szerencse, hogy a lányok ereiben Berekméri-vér folyik, az majd ellensúlyozza mindazt, amit tőlem örököltek. Akkor sokat sírtam, és a válásra gondoltam. Sajnáltam magam. És hogy miért nem láttam ezt előre. Apám arca van előttem, amikor az eljegyzés után mondani akar valamit, de aztán inkább bedob egy újabb sört, rá Unicumot, sokat, hogy a végén már csak tátogjon, mint a hal. Aztán rájöttem, hogy még mindig szerelmes vagyok. A nyugalmamba, a biztonságomba. Itt, ebben a házban, ha nem cseszem el, senki sem fog háborgatni. És akkor inkább meggyógyultam.
Nekem amúgy se volt pénzem soha, vidéki vagyok, az apám mészáros. Kész csoda, hogy Tamás annak idején észrevett. Az meg főleg tetszett neki, hogy bevállaltam azt is, amire más csak fintorgott. Ebből lett a villa, a család, az egyiptomi egerek. A nyugalmam díszletei. Most mégis csak a mozira tudok gondolni, meg hogy vajon mióta tart? Próbálok nem dühös lenni, elhessegetni azt a képet, hogy épp most fáslizott körbe az élet, a sors. A lányok előtt nem merek sírni, attól félek, hogy az tényleg rosszat tenne nekik. Anya nem lehet gyenge. Anyának igazat kell mondania.
Valaki megitatta az egereket, nem jut más eszembe. Előtte teletömte őket rizzsel, és úgy. Nem tudtak ellenállni a csábításnak. Halálra itták magukat. Amikor az ujjam hegyével hozzájuk értem, selymes volt a szőrük. Alatta a girhes testük, mint a bádog. Öklendeztem, amikor ruhacsipesszel beletettem őket a nejlonba. Mint két kis csomó, olyanok voltak a tenyeremben.
Kati egész délután a tekintetemet keresi. Az iskolában már mindenkinek elmesélte, hogy reggel nem találta a kedvenceit a terráriumban, és hogy ez nem varázslat. Anya ma elmondja a titkot. Nincs télapó, nincsenek angyalok, és az a legjobb, ha minél hamarabb elfelejti a fáraókat. És hogy az a királylány jut a legmesszebb, aki nem undorodik semmitől. Az apjukhoz futnak majd panaszkodva. Imádják őt. Apu a szent, aki ha akarja, fel is támaszthatja az egereket. De biztos, hogy újakat vesz. Az egész állatboltot zsebre vághatná.
Berekméri: nem úgy szól ez, mint egy varázsige?
Bepakoltam a balettruhát. A kicsi is velünk jön, imádja utánozni a nővérét. Katiról azt mondják, hogy van tehetsége a tánchoz, Tamásnak beszélt erről hosszan az oktató. Félrevonultak a terem sarkába. Akkor még nem tűnt fel, hogy a férjem véletlenül hozzáért a derekához, a szoknya felett.
Bemegyek a gyerekszobába. A lányok engedelmesen ülnek az ágyuk szélén, várják az igazságos mesét. Hol vannak az egerek, akik tegnap reggel még olyan virgoncan futkároztak az üvegbirodalmukban? Egy nagy szempár az egész fejük. Két hideg tó. Az állatmennyország kapuja nyikorogva tárul ki.
Veszek egy mély levegőt.
– Apátok ölte meg őket – mondom ki végül. És mielőtt elkezdenének zokogni, erélyesen rájuk szólok: – Indulás, ma nem fogunk elkésni!
