Több látványos munka tette meg a Budapest–London utat az Átfedések és az IXEK sorozatból, míg a Stage 2 és 3 című színpompás fali installációk most debütálnak. A bejárás során Kostyál érezhető lelkesedéssel avatott be többek között a fatáblára kifeszített vászonra festett Átfedések mögött rejlő, végtelen türelmet igénylő munka rejtelmeibe vagy a Rejtett struktúrák frottázs-sorozat műhelytitkaiba. A fiatal kurátor asszony egy érdekes családi vonatkozást is említett. Miközben Maurer Dóra művei a White Cube-ban láthatók, férjének, Gáyor Tibornak Carl Kostyál mayfairi kiállítóterme nyújt bemutatkozási lehetőséget a Lares et Pentes címet viselő tárlaton. A kurátor nem más, mint Maurer Dóra, aki Gáyor 2003-as, a Fészek Klubban megrendezett konceptuális, a római szaturnália ihlette struktúrákat tartalmazó kiállítását elevenítette fel a Savile Row-n.
Mint erről Maurer Dóra lapunknak adott interjújában beszámolt, a kapcsolat tulajdonképpen a Tate Baráti Köre magyar tagjainak köszönhető, akik 2013-14-ben meghívták a Tate múzeumcsoport munkatársait, kurátorokat és a kör gyűjtőit, hogy nézzenek körül néhány budapesti műteremben. Ő maga is Carl Kostyál londoni galériájában rendezte meg első önálló kiállítását angol nyelvterületen 2015-ben. Még mindezt megelőzően az Art Review 2012. márciusi számában Mark Rappolt sok illusztrációval és a címlapon a Hét elforgatás című fotósorozat egy fázisával mutatta be Maurer munkásságát. Ez volt az első a festőművésznő szerint mára már túl sok alkalomból, hogy emblémaként, absztrakció és ember együtteseként használták a széria egyik lapját, melyen a forgatott és egyre kisebbedő négyzet mögött arcának negyede is látható. Ami a White Cube-ban megvalósult tárlatot illeti, először valószínűtlennek, „méreten felülinek” érezte a Katherine Kostyál által felvetett lehetőséget, miután az ott már megjelentek közül többen nemzetközileg nagyon ismert nevek voltak. Ám Jay Joplin személyes meghívásának „várakozással tett eleget”. Katherine-nal és Pőcze Attilával, a budapesti Vintage galéria vezetőjével harmonikusan működtek együtt az előkészítés során.
Nem didaktikus retrospektív összeállítása volt a cél, az összefüggéseket jól felmutató múltbeli és aktuális munkákból válogattak. Maurer Dóra elmondta, hogy először elkészítette a kiállító tér modelljét és beleragasztotta a szóba jövő művek méretarányos ábráját, majd rájött, hogy még két nagylélegzetű darabra, fali installációra van szükség, mert már borzasztóan unalmas a képek katonás rendben felsorakoztatása a falakon. A tapasztalatok szerint nem az egyes munkák, hanem az összhatás keltett pozitív benyomást: a sok erős sín, az elrepülni készülő és más dinamikus formák, a tér betöltése örömet okoztak, több kritikus és látogató említette, hogy mosolygó emberek jöttek ki a kiállításról. Ennél többet a művésznő nem is szeretne.
Maurer Dóra közismerten nehezen válik meg alkotásaitól. „Fontosnak tartja nemcsak a művek, de akár az ún. műteremszemetek és meg nem valósult elképzelések maradványainak közelségét, mert ezek felismeréseket, új lehetőségeket tartogatnak, és nem engedik bezárulni a múltat”. Ettől függetlenül nem bánná, ha a White Cube galéria az előzetes érdeklődés alapján eladná néhány munkáját, akár a Tate Modern múzeumnak, főleg, ha ezeket valamilyen megfelelő kontextusban ki is állítanák, hiszen ez jelentene valódi részvételt az európai művészetben. Ezt példázza most éppen a „Performing for the Camera”, Pózolás a fényképezőgép számára című tárlat a Tate-ben, amelyen a művész korábban említett híres fotósorozata is szerepel.
