galéria megtekintése

Legnagyobbat a Bibliával lehet ütni

1 komment

Csepelyi Adrienn

A Jóistenhez ír dalokat, publicisztikában szól hozzá az ország dolgaihoz, és ötvenévesen is az útját keresi. Prieger Zsoltot, az Anima Sound System frontemberét a születésnap és a húsz évvel ezelőtti első nagylemez apropóján kérdeztük, amellyel újra koncertezik a zenekar.

– Az Anima több generáció meghatározó élménye. Tud együttes ma is olyan sokat jelenteni az országnak, mint a kilencvenes években?

– Teljesen megváltozott a képlet.

Egészen más dolgokkal lehetett bekerülni a közérdeklődés centrumába: nemzeti identitásról folytatott polémiákban vettünk részt, parlamenti felszólalást eredményeztünk, Barcelonától Moszkváig vittük a magyar tradíció és modernség zenei ötvözetét. Ez ma úgyszólván lehetetlen: a popkultúra kiszorult az értelmes közbeszédből. Legfeljebb gyógyír a fájdalomra, ­rekreációs program. Kritikus vagyok a saját műfajommal szemben: a popzenét talmibbnak tartom, mint az úgynevezett „magasművészet” megnyilvánulásait. Egy Pilinszky-vers vagy egy Rothko-festmény 200 év múlva is beárazható, a popzene az itt és a most ölelésében jön létre. Ennek ellenére mindig igyekeztem tartalommal megtölteni.

 

– A tartalom viszont, akárcsak a forma, rengeteget változott. Mi volt a vezérelv?

– Ami éppen izgatott, azt beleraktam: a radikális szabadságelvű korszakomban úgy gondoltam, arról kell beszélni, ami a legjobban emeli a szabadságfokot. Amikor épp elegem volt a kommunizmusban általam annyira áhított kapitalizmusból, a konzumidiotizmusból, megcsináltuk a We Strike lemezt Noam Chomsky vendégszereplésével. Akkor azt gondoltam: a társadalom kívülről megváltoztatható, és ehhez marxista prakticizmusra van szükség, a felszabadítás teológiájára.

Az ötvenéves Prieger Zsolt mindig különutas volt, de minden korszaka egy irányba mutatott
Az ötvenéves Prieger Zsolt mindig különutas volt, de minden korszaka egy irányba mutatott
Fotó: Somay Márk – Bajtek Erika

– Most épp hol tart?

– Hogy sokkal egyszerűbb, ha magunkon kezdjük a változtatást. Ez egy spirituálisabb út. Most érkeztem el abba a stádiumba, hogy el tudom fogadni az attitűdöket, amiket képviseltem, mert rájöttem: mind egy irányba mutattak. Olyan jó volt átélni a lemezújrajátszó koncerteken, hogy a régi a dalok ma is működnek, hogy a régi ­kompozíciók, elvek egymásba tudnak simulni, sőt, ma is hatással tudnak ránk lenni!

– Van, ami akkor jelentett valamit a közönségnek, sőt társadalmilag is értelmezhető volt, a jelenlegi kontextusban viszont valami egészen mást jelent?

– Például, hogy a nemzeti hagyományokat miként lehet korszerű módon, és nem egyfajta árvalányhajas, gémeskutas-fokos módon interpretálni.

Nekem Kós Károly és Benedek Elek a hősöm, és nem Wass Albert.

A nemzeti identitás és a modernség nem zárja ki egymást. De ez nemcsak a magyar kultúrára vonatkozik. A Gipsy Sound Clash című lemezünk elsőként nyúlt bele az urbánus roma kultúrába: nem egyfajta „húzd rá, cigány, és ragasztok a homlokodra egy húszezrest” romantikával, hanem a telepi roma haverjainkkal csináltuk. Ezek – noha van bennük ideológia meg koncepció – nem a hajuknál fogva előrángatott témák. Akkor éppen ezek foglalkoztattak.

–  És ma mi?

– Sok minden: szerelmes verseket és dalokat írok a Jóistenhez, Indiába készülök a zenekarommal, február elején játszunk egy nagy fesztiválon és az utat összekötjük nepáli, ­bhutáni és tibeti együtt zenélésekkel.

A húszéves Hungarian Astronaut című lemez és a zenekar húsz évvel ezelőtt
A húszéves Hungarian Astronaut című lemez és a zenekar húsz évvel ezelőtt
Forrás: Anima Sound System

– Mennyire kezeli az átalakulásait rugalmasan a környezete és a szakma?

– A szakma a kilencvenes évek óta megszokta, hogy én különutas vagyok, az attitűdöm meg azóta csak békésebb lett. Hálával telt ember vagyok.

– Akkor is, ha nem értik vagy félreértik?

– Ez mindig is így volt velünk. Mondjuk, amikor a Parlamentben ellenünk harsogtak a kisgazdák, hogy meggyalázzuk a magyarságot a Himnusz-adaptációnkkal, ami tulajdonképpen egy tisztelgés volt a Bujdosó című, erdélyi konceptlemezünkön. De azóta a politika, a társadalom még beszűkültebb lett. A kilencvenes években roma meg zsidó zenéket játszottunk, fekete énekesünk volt Londonból, és egy naiv szabadsághitben éltünk. Aztán amikor a honlapunk üzenőfalán beindult a büdös cigányozás meg niggerezés, elgondolkoztam: lehet, hogy az általam feltételezett kommunikációs csatorna zenekar és közönség között nem is létezik?

– Lehet valaki egyszerre kirekesztő, akár náci és Anima-hallgató?

– Sok ilyen van.

És az úgynevezett kirekesztő náci is lehet remek szakember vagy művész. Nem értek egyet azzal az axiómával, hogy csak bizonyos attitűdből lehet valaki jó művész. Vannak jó példáim: Dosztojevszkij és Ezra Pound.

Az egyik egy szlavofil szélsőjobbos volt – mellesleg a kedvenc íróm –, a másik egy virtigli fasiszta. Utóbbi mégis a kedvenc költőim egyike. Nemrég a ­Nemzetstratégiai Intézet táborában jártunk, ahol a Csinálj gyermeket! című számunk a himnusz. Fantasztikus emberekkel találkoztam. Bármelyik oldalról lehet valaki „animás”, ez nem pártpolitikai hozzáállás kérdése. Nyitottnak kell lenni. Katolikus filozófiát olvasok, haszid történetekkel szórakoztatom magam, Erdélyben érzem a legjobban magam. Világpolgár vagyok, de egy hét után sírok a hazám után. Most akkor én mi vagyok?

– Szándékosan kerüli a rajongó szót, amikor a közönségükről beszél?

– Az Animáé nem a sztárközönség felállás. Ma előbb van menedzser, zenekarfotó, marketing meg szponzor, mint dal. Nálunk meg volt dal és dal és dal, koncepció és lemez, lemez, lemez, és csak azután csináltunk zenekarfotót. Ja, és negyed évszázada a magam menedzsere vagyok.

– Hatféle felállásban játszottak a Sziget nagyszínpadán. A folyamatos tagcserék dacára az Anima mindig organikus, szerves egész maradt. Mi adja az állandóságot?

– A keresés, kutatás. Az egyre hangsúlyosabb. Új dolgaim is olyanok, mintha Arvo Pärt és Björk ötvözete lenne: énekelek benne, kísérleti zajok egyesülnek videókkal. November 16-án meg a Müpában játszunk szimfonikus zenekarral. Az lesz Fanni lányom utolsó fellépése velünk: új utakat keres ő is, én is, és ez jó érzés. Mondom, ez egy nyitott műhely. Októberben jön egy Prieger50 album, sok kiadatlan zenével, mint például az ÉV kísérleti ambientes-dubos furcsasága, rajta az első magyar rappel.

– Jól érzékelem, hogy az utóbbi időben ismét fontosabbnak érzi a társadalmi üzeneteket?

– Az elmúlt években számtalanszor elmondtam, hogy nem vagyok hajlandó politikával foglalkozni, most meg azon kaptam magam, hogy politikai aspektussal is rendelkező publicisztikákat írok. Ezek még véletlenül sem pártpolitikai írások, hanem arról szólnak, hogy vannak általános emberi értékek, amiket, például, képviselnek bizonyos könyvek. Legutóbb Nicolaus Cusanus 500 évvel ezelőtt írt, muszlimokkal párbeszédet folytató keresztény könyvének aspektusából írtam Schmidt Máriáról, aki bezárkózáspárti, és hazánk „izraelizációját” hirdeti.

Vallom, hogy a szent iratokkal meg a Bibliával lehet ütni a legnagyobbat egy álszent hatalmon.

Mert ami mostanában felénk folyik, az bizonyos szempontból teljesen ember- és istenellenes. Az önmagát kereszténynek, jobboldalinak tartó hatalom főpublicistája a pápát idió­tázza? Szóval ez már tényleg több, mint kafkai.

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.