Az 1955-ben Tiszaföldváron született Szicsek János eleinte ódzkodva írta rá a saját nevét még a címke hátuljára is. – Aki pálinkával vagy borral foglalkozik, az nem ad nevet a terméknek, hanem esélyt kap rá, hogy az általa készített termék szerezzen nevet neki – vallja.
Ma már külföldön is népszerű: a Tiszazugban megbúvó üzem bonyolítja a hazai pálinkaexport ötven százalékát. A vevők azonban kiszámíthatatlanok. Az oroszországi bemutatkozáskor a magyarországi tapasztalatok alapján a nők elé tett mézes pálinka és a férfiaknak kínált törköly gyorsan helyet cserélt mindenki legnagyobb megelégedésére. Míg a cseresznyepálinka itthon kiment a divatból, a kanadai piacot épp ezzel sikerült meghódítani.
|
| Fotó: Szicsek Pálinkafőzde |
A modern tiszaföldvári üzem mellett ott áll a régi is, emlékeztetve arra, honnan indultak el. Szicsek Jánosnak már az édesapja is szeszfőzdés volt, 1945-ben azonban tönkrement. Ezután egy saját kezűleg bütykölt berendezése volt csupán, olyan kicsi, hogy az államosításkor le sem foglalták, hanem csákánnyal szétverték.
A szakmunkásképzőben tehenészetet tanult, mert ott adták a legmagasabb ösztöndíjat, így segíteni tudta a családját. Egyetlen munkahelye volt, a helyi Lenin Termelőszövetkezet, igaz, itt négy év alatt öt különböző munkakörben dolgozott.
Szó szerint egyik napról a másikra lett bérelszámoló vagy épp népművelő, de 1982-től már ő vezette a téesz szeszfőzdéjét. A privatizáláskor megvette az üzemet, 1990-től már saját termékeit palackozta. Ekkor derült ki, hogy vállalkozóként milyen hasznosnak bizonyul a sokféle munkakörben szerzett tapasztalat.
Visszaadni Tiszaföldvárnak, amit az adott
 |
| Fotó: Szicsek Pálinkafőzde |
Azt meséli: igyekszik minél többet visszaadni szülőföldjének abból, amit kapott. Nem tudta tétlenül nézni a településen tapasztalható pusztulást. Apránként megvásárolta a szomszédos, használaton kívüli telkeket, és kitakarította őket.
Így létrejött egy héthektáros birtok csapadékvízből táplált halastóval, baromfiudvarral és gyümölcsfákkal. A helyiek éppúgy bejárhatnak ide horgászni vagy bográcsozni, mint az alkalmazottai. Budapesten, a Rákóczi úton jó tíz évvel ezelőtt nyitotta meg a Magyar Pálinka Házát, ami nem márkabolt, a konkurencia termékeit is kínálják. Ma már hetven termelő több mint ezer terméke sorakozik a polcokon. A döntés a vevőé.
Nagyot változott a pálinka megítélése. Húsz éve még a falusi kocsmák reggeli itala volt. Disznóvágás, vidéki rokonlátogatás kötelező kelléke. Ma már a szalonkultúrába tart. Szicsek szerint a fogyasztói igények változása – politikai nézetektől függetlenül – egybeesett egy egészséges nemzettudat kialakulásával. Az emberek büszkék a hazájukra, a pálinka pedig az italt megillető helyre került.
A közvélekedéssel ellentétben ő azt állítja, hogy szerencsés generáció az övé, a hatvan körüliek. A rendszerváltáskor már volt munkatapasztalatuk és kapcsolatrendszerük, így ők alakíthatták ki a pálinkafőzdés szakma kereteit.
A Magyar Pálinka Háza a lánya szívügye volt, aki lelkesedésében, elkötelezettségében a legjobban hasonlított az édesapjára. A huszonnyolc éves Emíliát egy betegség következtében veszítette el, a cég fejlesztésével kapcsolatos ötletei azonban tovább élnek. Nagyobbik fia a cégvezetésben lép apja nyomdokaiba, a kisebbik az export szervezésében próbálgatja a szárnyait. Persze Szicsek János tudja, hogy egy sikeres apa milyen teher lehet. Igyekszik hagyni a fiainak, hogy kialakíthassák a saját útjukat.
Ő pedig úgy érzi: saját sikereivel édesapja megpróbáltatásaiért vesz elégtételt.
