Doncsev láthatóan nyitott volt a módosító javaslatokra és a változtatásokra, s ennek kapcsán azt mondta: ez nem a kudarc beismerése, hanem a siker kulcsa. Amennyire csak tudta, elkerülte annak a megválaszolását, hogy a kialakult helyzetért végül is kik a felelősök: azaz kik hozták meg azokat a kultúrpolitikai döntéseket, amelyek következtében a folyóiratok támogatására az idén valamivel több mint 500 millió jutott, vagyis 150 millióval kevesebb, mint tavaly? Annyit mondott, hogy a forráscsökkentésről és a pályázati rendszer átszervezéséről nem az NKA döntött, ez felsőbb szinten dőlt el, csakhogy hiába kapacitálta több résztvevő a felelősség kérdését, a legkonkrétabb válasza az volt: „mindenki tudja, mi zajlik most”.
S hogy mi zajlik? Ezt Pápay György, a Szépirodalmi Figyelő főszerkesztője úgy írta körül: a konferencia visszatérő motívuma, hogy mindenki rosszul járt, miközben azt mondják, hogy a gazdaság jobban teljesít. Ő volt az, aki megemlítette azt is: az NKA-n belüli struktúraváltás éppen egybeesett azzal, hogy a pályázatokat elbíráló kollégiumokban megjelentek a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) emberei, ami arra engedett következtetni – talán indokolatlanul –, hogy a kialakult helyzetért azt az MMA-t is felelősség terheli, amelyhez ömlenek az állami milliárdok.
|
Doncsev András NKA-alelnök a folyóiratokat képviselő közönség soraiból indul az előadói emelvény felé
Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Ami pedig a lapok állami támogatásának kritériumait illeti, az alapokat Margócsy István, a megszűnt 2000 szerkesztője fektette le: a magaskultúra az értelmiségi elit kis példányszámú folyóirataiban formálódott az elmúlt kétszáz évben, e fórumokon zajlottak a komoly viták, nem pedig tömeggyűléseken, ennél fogva értelmetlen dolog számon kérni a folyóiratok példányszámát. Kemény hangot ütött meg Papp Endre, a Hitel felelős szerkesztője, aki – vélhetőleg Doncsevnek címezve mondandóját – úgy fogalmazott: visszautasítja, hogy a hivatal a szőnyeg szélére állítja a lapokat azzal a felszólítással, hogy indokolják meg a létüket, elvégre a kultúrát a lapok csinálják, nem pedig a hivatal. Ugyanakkor meg is védte az NKA döntéshozóit: szerinte a kollégium abban tisztességes volt, nem hivatkozott valamiféle univerzális esztétikai mércére, a tagok a saját ízlésük, esztétikai elveik szerint szavaztak.
Érdemi vita bontakozott ki arról, hány lábon kell állnia egy kulturális lapnak ahhoz, hogy „életképes” legyen. Ezt a szót Papp Endre dobta be, aki közölte: a Hitel négy lábon áll, azaz nemcsak az NKA-ra támaszkodik, hanem mecénásokra, hirdetőkre és eladási példányszámra. Tompa Andrea, a Színház főszerkesztője ezt azzal árnyalta: nem az a kérdés, hogy egy lap hány lábra támaszkodik, hanem az, hogy ezek hogyan működnek. Példaként az NKA-t említette, amelynek szerinte kiszámíthatóbb és tervezhetőbb rendszert kellene működtetnie, az ugyanis nem járja, hogy az őszi lapszámok támogatására szeptember végi határidővel kell pályázni, ráadásul 70 napos elbírálási idővel. Margócsy azt mondta, hogy több lábon állni derék dolog, de a „fő láb” az állam, hiszen miért is hirdetne valaki egy kis példányszámú elitlapban, a témát Pápay György így fűzte tovább: az említett lábak nem egyenrangúak, és ha egy lap alól az NKA-t kirúgják, akkor dől az egész.
Zárásképpen Doncsev bejelentette: a tervezhetőség érdekében újra lesz hároméves támogatási időszak, változtatnak a kifogásolt pályázati határidőkön is, és átgondolják, hogy a jövőben hová pályázhatnak a többprofilú művészeti orgánumok.
Nyerges Gábor Ádám költő ötletére, hogy az NKA biztosítson „alaptámogatást”, az alelnök azt válaszolta: a törvény ezt nem teszi lehetővé, az NKA feladata ugyanis nem a lapok fönntartása, hanem kiegészítő támogatása.
