Mozikba került az 1910-es évek bűnügyi históriája, a Mágnás Elza-történetet feldolgozó Félvilág. A férfi főszereplővel, Kulka Jánossal arról beszélgettünk, kutatott-e Schmidt Miksa, a kiscelli bútorgyáros élete után, mitől lesz valaki filmszínész, és a feketelisták után van-e olyan médium, amelynek ne nyilatkozna.
A rendkívül gazdag Max Schmidtet játssza Kulka János a filmben, azaz Schmidt Miksát, a kiscelli bútorgyárost. Nem nagyon kutatott az eredeti figura után, meg akarta tartani olyannak, amilyennek elképzelte: szenvedélyeitől sújtott, meggyötört, a szakmáját magas szinten művelő művészemberként. Ismerős neki az összeszedett, biztos lábakon álló, a világban jól igazodó férfi, aki efféle szenvedélytől, amelyet a nő iránt is érzett, atomjaira esik. Józan pillanataiban a vállalkozás reménytelensége miatt soha nem adna százezer pengőt egy lehetetlen filmre, ahogy tette Elza esetében, aki az orléans-i szüzet akarta eljátszani. Kiforgatja magából a pusztító szerelem.
A kritikusok dicsérték a játékát, egy kritika szerint „igazi filmszínésszé érett". Úgy érzi, szerencséje van a kritikusokkal, mindig elfogultak voltak vele, különösen a filmes szerepeinél. Néha azt gondolja, ez a második művészi életének kezdete.
Mitől lesz a színészből filmszínész? – kérdezzük. – Van az a híres mondás: „mire egy színész összeiszik magának egy arcot, akkor már nem tudja megtanulni a szöveget". Lett egy arcom 58 éves koromra anélkül, hogy sok mindennek kellene alávetni, és ez az arc már mesél – mondja Kulka. Megszerette a forgatást, öröm a kamera előtt állni. Lehet, hogy az az egyszerű oka: 35 éve játszik színházban, nem unja, de óhatatlanul jobban fárasztja. Ahhoz képest forgatni: hobbi, szórakozás, még akkor is, ha nehéz a szerep.
