galéria megtekintése

Megnyerte a pert, sírógörcsöt kapott

3 komment

K. Zs.

"Mekk mesternek" nevezik ellenzéki politikusok Nyíregyháza fideszes polgármesterét, Kovács Ferencet, aki - szerintük - úgy szaladgál a városban, mint elefánt a porcelánboltban. A legújabb hír, hogy már a második, jogellenesen kirúgott volt vezető beosztású dolgozó is pert nyert az önkormányzat egyik cége ellen. Az asszony elsírta magát, a város fizethet.

Immár a második jogellenesen kirúgott, korábban vezető beosztásban lévő dolgozója nyert munkaügyi pert a városi köztulajdonban álló Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. (NyírVV) ellen: a felügyelőbizottság volt tagjához hasonlóan most jogerősen pert nyert a cég volt üzemeltetési igazgatója, Cs. Józsefné is, így a cég köteles az elmaradt munkabérét (mintegy 6 millió forintot) megtéríteni neki.

Az asszony a bírósági határozat kihirdetése után sírógörcsöt kapott, mert lelkileg megviselte, hogy három éve, a kirúgása óta kellett küzdenie a becsületéért.

Mindez Helmeczy László megyei közgyűlési képviselő (Összefogás Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Felemelkedéséért Egyesület) és Lövei Csaba nyíregyházi önkormányzati képviselő (Együtt) mai sajtótájékoztatóján hangzott el.

 

Múlt hónapban Orosz Zoltán, a cég volt vezető raktárosa, egykori felügyelőbizottsági tagja is pert nyert: a férfit azok után rúgtak ki állásából, hogy gyanús kifizetésekre lett figyelmes, s emiatt feljelentést tett. A bíróság kötelezte a NyírVV-t mintegy 4 millió forint elmaradt bér és kamatai kifizetésére, valamint Orosz visszavételére.

Az ügy érdekessége, hogy a két dolgozót éppen az a Bocskai Péter rúgta ki, aki a NyírVV ügyvezetőjeként különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás vádjával állt bíróság elé. Sőt, éppen azon ügy miatt került a vádlottak padjára, amelyet az említett Orosz Zoltán robbantott ki. 

Helmeczy László, az Összefogás Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Felemelkedéséért Egyesület elnöke, a két volt NyírVV-dolgozó jogi képviselője a mai sajtótájékoztatóján éles hangon bírálta Kovács Ferenc nyíregyházi fideszes polgármestert, akit következetesen "Mekk mesternek" nevezett, s azt mondta róla, hogy úgy szaladgál a városban, mint elefánt a porcelánboltban.

Helmeczy szerinte érthetetlen, hogy a "Mekk mester" indoklás nélkül kirúgja Schlanger András színidirektort a nyíregyházi színház éléről, mert megrendült benne a bizalom, ugyanakkor a vádlottak padján ülő, hűtlen kezeléssel és magánokirat-hamisítás vádolt Bocskai Péterben továbbra is töretlen Kovács Ferenc bizalma. 

A politikus hozzátette: az sem lényegtelen, hogy most az adófizetők pénzéből kell fizetni Orosz Zoltánnak és Cs. Józsefnének, igaz, az ilyen rossz hírek el sem jutnak a nyíregyházi lakosokhoz a helyi sajtótóból, amely nem adja le a fideszes városvezetést negatívan érintő híreket. Erről Helmeczy azt mondta: "üzenem Mekk mester úrnak, hogy a hír sem az övé, meg a tévé sem, hanem a városé".

Végezetül Lövei Csaba képviselő azt mondta: látatlanban meg tudja ígérni, hogy föltárják a botrányos ügyeket, mert lesznek még olyanok, akik feljelentésekkel sétálnak be az ügyészségre. Hozzátette: üzeni a polgármesternek, hogy Nyíregyházán az a bizonyos pohárt kezd túlcsordulni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.