Továbbá ugratják is egymást a műsorvezetők. Olyan szellemes évődésekkel, mint hogy bárcsak rohadna meg a másik, és hogy amikor majd a golyóival játszik egy madár (az is van, szegény), akkor nem lesz ilyen jókedve, illetve nincs is intelligenciája, nem lehet mit csekkolni.
Bármelyik találomra kiválasztott hetedikes kettős szellemesebb és ízlésesebb szópárbajokat rögtönöz a nagyszünetben, nem is ez a lényeg. Az ő funkciójuk az, hogy jelezzék: a szereplők nyomorultak, mi sokkal különbek vagyunk náluk. Röhögj rajtuk bátran, élvezd, mennyire szánalmasak. El lehet például dönteni telefonos szavazással – igazán nem nagy pénz –, kinek a félelmét és kiszolgáltatottságát lehessen megtekinteni másnap élőben.
Ezt a „kikapcsolódást” és „szórakozást” kínálja a kilátástalan robotban megfáradt magyar lakosság számára a csatorna, amelynek nemrég olyan fontos lett a társadalmi tudatosság. Hogy azt hihessük, csak ők a nyomorultak, szegények, nem azok, akik a tévé előtt ülnek.
Nem mindazok, akiknek ugyanígy kell eladniuk mindenüket, amijük van: munkaerejüket, kreativitásukat, az értelmes élet lehetőségét. VV Aureliónak nemigen van egyebe, amit áruba bocsáthat, mint a méltósága, úgyhogy ő azt dobja be, annak a megtaposására lehet keresletet generálni. Arra már nem is legyintünk, amikor Bódi Sylvi megállapítja, hogy a férfiak után mosni a nők dolga, ez természetes. Hát persze.
Bárdos András, a legkiválóbb magyar tévés újságírók egyike is részt vesz a műsorban egy másik csapat tagjaként. Előzőleg híveik hosszan izgulhattak, nem emigráltak-e Bárdosék, és megállapították, hogy lám Magyarországon már ők sem tudnak élni. Éppenséggel ezt is lehet gondolni a nagy publicitással járó nagy felelősségről és így is le lehet zárni nagyjából a közepén egy újságírói pályát. Megtiltani igazán nem lehet.
Mégis, talán nem árt emlékezni ennek az ígéretes évadnak az elején Kornis Mihályra, aki adás közben távozott évekkel ezelőtt egy tvstúdióból, amikor kollégái a valóságshow-kat védelmezték kifinomult érvekkel. Valószínűleg ő volt az utolsó Magyarországon, aki nagy nyilvánosság előtt, emlékezetesen lépett föl Aurelióék és Bódy Sylviék –mindannyiunk – elidegeníthetetlen emberi méltóságáért. Azóta ez már a kutyának se fáj.
