galéria megtekintése

Csőd szélén a Bárka

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 23. számában
jelent meg.


Szemere Katalin
Népszabadság

Csőd szélén a Bárka Színház. Tetemes adósság, bizonytalan jövő, a színházvezetés nem tudja, milyen évaddal tervezhet. A színészek java felmondott, a műszak is kezd elszivárogni, legutóbb a júniusi fizetésük egy részét kapták meg. Még kérdés, hogy a beígért tulajdonosváltás helyett felszámolják-e a teátrumot működtető céget vagy megmenti valaki.

A Bárkának jelentős a hiánya, negatív a teátrumot működtető nonprofit kft. saját tőkéje, 64 millió forint tőkepótlás kellene. Jelenleg 27 millió forint a 2013-as, úgynevezett szállítói tartozás, az idei pedig 30 millió forint fölött van. Szabó Attila gazdasági igazgató azt mondja, mindennek az a legfontosabb oka, hogy több mint két éve nincs új tulajdonosa a színháznak. Az alapító józsefvárosi önkormányzat – amely 1996 óta tartotta fenn – nem tudta tovább finanszírozni, úgy döntött, átadná az államnak.

Korábbi tervek szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetembe tagozódott volna be, majd kiderült: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) veszi magához az intézményt. A 70 millió forintnyi 2013-as műsor-finanszírozás mellett ígéretet kaptak további egyszeri 50 millió forint támogatásra is, amellyel a tilitoli idő alatt felgyülemlett adó- és járulékhiányt egyenlíthették volna ki. Ez sosem érkezett meg.

Az államtól 2014-ben KIM-fejezeti pénz érkezett, amelyet csak a Bárkára költhetett. A tervezett 178,9 millió forinttal azonban sosem gazdálkodhatott a színház. Rögtön levonták belőle az 54 milliós NAV-tartozást és további 17 millió forint különadót, amelyet azért kellett fizetnie a cégnek, mivel nonprofit kft.-ként állami tartozása volt. Így nagyjából százmillióból működhetnek az idén.

 

Csakhogy a Bárka – a jelenlegi műsorpolitikával – havi 20-22 millió forintból fut, a pénz tehát az év első felében elfogyott. Vártak a kerületi tőkepótlásra, hiszen utoljára 2013 januárjában – átmeneti finanszírozás keretében – kaptak 24 millió forintot. Azóta egy fillér sem érkezett, pedig a gazdasági igazgató szerint a támogatás tulajdonosi kötelezettség lenne.

A KIM – az ígéretek dacára – sosem vette át a Bárkát, állítólag a vezetők attól tartottak, nincs mivel indokolni, miért „vásároltak” színházat. A történet új fejezetét a választások után indították: a KIM megszűnt, helyét a Miniszterelnökség és az Igazságügyi Minisztérium vette át. Bár a havi állami támogatást az idén az igazságügy utalja, már deklarálta, a Bárka nem fér bele a profiljába. Mert a Miniszterelnökségnek miért lenne szüksége színházra? Inkább az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozhatna, de az elmúlt években az Emmi inkább leépített, mint bővített (Játékszín, Budapesti Kamaraszínház).

Kicsi az esély arra, hogy megmenekül a Bárka. Képünkön jelenet Mladenovic–Gyarmati: Igazság című előadásából
Kicsi az esély arra, hogy megmenekül a Bárka. Képünkön jelenet Mladenovic–Gyarmati: Igazság című előadásából
Bócsi Krisztián

A Miniszterelnökség parlamenti államtitkársága kérdéseinkre azt válaszolta: a színházat működtető kft. átvételéről az előző kormányzati ciklusban döntöttek. Az átvétel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. feladata. Amint ez, illetve a cég átvilágítása megtörténik, döntés születhet a Bárkát működtető társaság sorsáról. A színházat már kétszer átvilágították, az eredmény az MNV Zrt.-nél van – mondta erre a gazdasági igazgató.

A színház vezetői reménykedve várják a józsefvárosi önkormányzat közgyűlését, de kérdésünkre, várható-e érdemi döntés a csőd szélén lévő teátrum működtetésével kapcsolatban, a hivatal így válaszolt: „A Bárka Színház állam részére történő átadásával kapcsolatban a Józsefvárosi Önkormányzat tavaly decemberben minden szükséges döntést meghozott. Az átadásátvételi eljárás jelenleg is folyamatban van, további önkormányzati döntésre nincs szükség”.

Egyébként a jelenlegi fenntartónak már a nyáron pályázatot kellett volna kiírnia a színház igazgatói posztjára, mivel Seress Zoltán mandátuma novemberben lejár, és az előadó-művészeti törvény szerint a kiírásnak fél évvel ezt megelőzően kell megjelennie. Erre úgy reagált a kerület: „Az új vezető személyéről szóló pályázatot az új tulajdonos fogja majd kiírni. Az átmeneti időszakban nyilván megbízott ügyvezető lesz a színház élén.”

Jelenleg két státuszban lévő színésze van a Bárkának, Gados Béla és a tavaly végzett Marofka Mátyás. Rajtuk kívül negyven műszaki, valamint adminisztrációs munkában dolgozó munkatársa meg rengeteg szerepszerződéses művész. Nekik nagyon sokkal tartozik az intézmény. Eddig tízen küldtek ügyvédi felszólítást. Hogy ez perré fajul-e, hamarosan kiderül.

Az elmúlt egy évben minden jel arra utalt, nincs gazdája a Bárkának, de bezárni se akarja senki. Lenne persze megoldás arra, hogy ne szűnjön meg újabb színház: vagy olcsóbb, működőképesebb struktúrává alakítás, vagy magánosítás, azaz épülethasznosítás, mint a Játékszín és a Centrál esetében.

Szabó Attila nem tartja elképzelhetetlennek, hogy ha pályázatot írnak ki, és a kritériumok megfelelnek az általa elképzelteknek, akkor egy művészigazgatóval közösen ő maga is megpályázná a Bárkát. Vegyes – befogadó – színházat működtetnének, amelyben helyet adnának függetleneknek is, és bővített funkcióval, kulturális központként segíthetné a szomszédos közszolgálati egyetemet és hamarosan épülő campusát is.

Turay Kálváriája

Bár nem tudja tovább finanszírozni a Bárkát a VIII. kerület, nemrég megállapodott a Turay Ida Színházzal, hogy beköltözhet a Kálvária téri, egykor Józsefvárosi Színházként működő épületbe. A hírek arról szóltak, hogy a kerület beszáll az épület felújításába. Lapunk kérdésére az önkormányzattól megtudtuk: a Turay Ida Színház bérli a helyiséget az önkormányzattól, kizárólag ez a jogviszony áll fenn. Nem terveznek közszolgáltatási szerződést kötni a Turayval, de a színház részéről sem érkezett ilyen igény.

A felújításra sem nyújt anyagi támogatást az önkormányzat, azt teljes mértékben a beköltöző intézmény finanszírozza. Minden ezzel ellentétes híresztelés hamis. Ahogy annak még a látszatát is kerülik, hogy a Bárka ügyeit nem rendezték, közben más színházat támogattak – írták levelükben, és így folytatták: „nem tartjuk szerencsésnek, hogy az egyik színház átmeneti gondjai és az igazgató alaptalan híresztelései miatt egy másik – az ügytől teljesen független – színházra készülnek rárontani”.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.