galéria megtekintése

Kerepesi-féle szocbrigád

1 komment


Vári György


Kádár alatt jobb volt, mert mégiscsak valahogy inkább összetartoztak az emberek, nem csak a pénz után rohant mindenki, törődtünk is egymással, és legalább mindenkinek volt megélhetése, nem aludtak ennyien az utcán, nem volt ekkora a kiszolgáltatottság, és akkor voltak fiatalok is, akik ma már idősek, köztük azok, akik 1944 és 1956 után érkeztek a viszonylagos biztonságba: nem lőnek, és van mit enni.

Ismerjük és talán értjük is ezeket a mondatokat és azokat is, akiktől származnak. Róluk van most szó. A 70-es években a valóságra alapozó regényfikció szerint egy gyár könyvtárrészlegén szabálytalan szocialista brigád alakul egy marginalitásban élő ellenzéki, egy kirúgott szeminarista, fel nem szentelt kispap vezetésével. A melós és irodai dolgozó „kisemberek" ülik körbe, jobbára pálya- és életkezdők, akiknek álmai túlmutatnának az évtized sivár perspektíváin: filmekről, könyvekről, bonyolult erkölcsi dilemmákról beszélgetnek, szóba kerül az Isten és a kommunizmus, és megmutatkozik a létező szocializmus alig titkolt elidegenedettsége, magányukban és átmenetinek tűnő egymásra találásukban.

Először a kör megy szét, hogy megkezdődhessenek az egyéni életpályák, aztán meg lassan és nyúlósan a rendszer folyik széjjel, kényszerpályák és döccenők, elégedetlenségek és illúziótlanságok nyomulnak a helyébe. A könyv lapjain megszólaló, kettészakadt életű generáció összegző visszatekintése ez, azoké, akik mostanra értek az öregkor révébe. Róluk szól Kamarás István író, szociológus játékos és mélabús, fikciót és dokumentumot keverő tényregénye, a felszabadulás-félszabadulás-megszállás környékén születettek generációjáról, akik közé többé-kevésbé maga Kamarás is tartozik.

 

Megjelennek a Kádár-kor részben hazug ígéretei, a mobilitás, a felfelé és előbbre jutás esélyeinek felemás megléte és lezárulása, a rendszerváltás világos csődje is, továbbá a történelmen túli remény Bulgakovnál és Tarkovszkijnál: hogy ez, egyedül ez mégiscsak megmarad minden újabb találkozáskor. Isten legalábbis elméletileg fennálló lehetősége. És szól a könyv a halál előtti, utolsó nagy vigaszról, arról, hogy akiknek közös a múltjuk, mindig otthonra lelhetnek egymás társaságában, bármilyen rémes is az a közös múlt: hogy mi '28-asok, mi '47-esek félszavakból is értjük egymást.

A könyv alaphangja Kamarás szeretnivaló gyerekkönyveiből, meséiből is ismerős, megbocsátó humor, szkeptikus bölcsesség tónusa. Amit olvasunk, az egy miniközösség képzelt szociográfiája, sűrű leírása és tanmese is egyúttal: tanulsága és megoldása nincs, de vigasz azért van benne. A Kétfülűek, ahogy a nevük is mutatja, olyanok, mint mi, egy kis Magyarország, a szüleinké, akik nagyon megérdemelték már ezt az aprócska emlékművet.

Kamarás István: Kétfülűek

Pro Pannónia Kiadói Alapítvány

184 oldal, 1900 Ft

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető