galéria megtekintése

Hiteltelen nulla

17 komment


Varga G. Gábor

Nullaszázalékos hiánnyal tervezi a 2017-es költségvetést Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Szakértők a pesszimistától az optimistáig ehhez hatszáz-, de lehet, hogy csak háromszázmil­liárdnyi átrendezéssel számolnak, ennyivel kevesebbet kell költeni és többet beszedni annak érdekében, hogy teljesüljön a látványos cél. A politikusoktól szokatlan előrelátásról tanúskodik, hogy a világban uralkodó pénzbőség idején húzzuk feszesre a nadrágszíjat. Egy dolgot biztosan elmondhatunk: a kormány tutira megy, bár ez első hallásra lehet hihetetlen. De hiteltelen is, hiszen másfél hónapja még szórta a pénzt. A családok vásárlóerejét érdemben nem emelő egyszázalékos jövedelemadó-csökkentés a költségvetésnek 120 milliárdjába került. Aztán ott van a csak az első évben több milliárdba, majd ennek a sokszorosába kerülő családi otthonteremtési támogatás, igaz, ettől legalább remélhetünk némi beruházást, amely hozhat élénkülést.

Orbán, Varga és Matolcsy mégis tutira megy. Még ha nagy valószínűséggel a terv inkább szlogen, amely a hitelminősítőknek szól, mintsem szilárd szándék. Célja, hogy megtörjön végre a jég, és kikerüljünk a bóvliból. Önbeteljesítő jóslatként értelmezhetők Varga szavai, hiszen a hitelminősítők immár aligha tudnak elugrani. Elvégre Magyarország jó adós, bárki szívesen finanszírozza, maximum fintorogva. De ha megvan a felminősítés, csak ezzel önmagában rengeteget spórolnak az adósságfinanszírozáson. Kétszázalékos gazdasági növekedés, valamint (nominálisan) befagyasztott kiadások mellett ez már hozza a nettó hasznot, így alig kell húzni a nadrágszíjon. Az államadósság elleni harcot eddig fakarddal vívta Orbán Viktor, de a fegyvert most legalább egy kiskésre cserélheti. 2017-ben ráadásul ismét felpörögne az uniós pénzek felhasználása – Lázárék erőfeszítései is új színben tűnnek fel tehát –, ami beruházási hullámot  indít, ergo növekedési lehetőséget is. Orbánék kezére játszik az igen alacsony infláció is, így alig tűnik fel, hogy nem növelik a kiadásokat, s politikailag sem jelent nagy kockázatot, ha nem jut több oktatásra, egészségügyre vagy épp szociális kiadásokra. Igaz, erre érzésből sem adnának többet.

Egy probléma van a forgatókönyvvel. Hogy hiteltelen: nehezen hihető, hogy 2017 második felében és 2018 elején ne szórnák a pénzt a választások előtt. De itt érvényes Orbán Viktor mondása, hogy akkor menjünk át a hídon, ha odaértünk! A korai költségvetési tervezés jegyében most egyelőre üzennek a hitelminősítőknek, szűkítik a lobbik mozgásterét, s ha megvan a felminősítés, beindul a pénzspájzolás. Orbánék onnantól bármit megtehetnek. Ha nem tartják a nullás hiányt, ha az elcsúszik pár tizedszázalékkal, nem veszik zokon a befektetők. Ha mégis, az csak 2018 májusában derül ki a statisztikákból, amikor a fideszes képviselők már elfoglalták a parlamenti helyek általuk remélt többségét, s lassan megalakul az új Orbán-kormány. S hogy a szegényekre, egészségügyre, oktatásra továbbra sem jut több a nagyon kevésnél, hirtelen érdektelenné válik. Lám, mégsem olyan nagy az előrelátás.

 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.