A hatékony átszervezés pozitív példáiként említette meg L. Simon a Magyar Mozgókép Közalapítvány megszüntetését, az új típusú filmfinanszírozási szisztéma kiépítését, amelyről szerinte már lényegében mindenki belátta, hogy helyes volt. Ekként szólt a Magyar Könyv Alapítvány felszámolásáról is, ami a párhuzamosságok megszüntetésének szép példája is szerinte. Következő mondataiban ugyanakkor maga is elismerte, hogy bizonyos esetekben hasznos lehet, ha nem egyetlen testület diszponál egy-egy terület minden pénzforrása felett, úgyhogy végül nem lettünk sokkal okosabbak.
Arra a kérdésre, hogy nem érzi-e utólag elhibázottnak a reklámadóról szóló törvényt, amelyből – a pontatlan szövegezésnek köszönhetően – várhatóan a tervezettnél jóval kevesebb bevétele lesz az idén a költségvetésnek, antropológiai és jogszociológiai fejtegetésekbe fogott az emberi végességről, időbe vetettségről és tökéletlenségről. Arra a konklúzióra jutott, hogy tökéletes törvény nincs, a szabályozásokat folyvást alkalmazni kell az új és új kihívásokhoz. Az, hogy az utóbbi meglátás ehhez a meglehetősen friss jogszabályhoz hogyan kapcsolódott, nem vált világossá.
Általánosságban véve úgy látta, hogy még nem tudni, milyen hatása lesz az általa beterjesztett, „gyorsan" bevezetett törvénynek, de nemsokára kiderül, és ha szükséges lesz, ő nem csinál hiúsági kérdést abból, hogy részt vegyen a módosításában. Ez volt a legsúlyosabb pillanata a különben kedélyes beszélgetésnek: L. Simon fejében mintha meg sem fordult volna, hogy a teljes nyilvánosságot súlyosan érintő szabályozást nem kizárólag utólag lehet módosítgatni a szóban forgó vagy bármely egyéb vonatkozásban, hanem elő is lehet készíteni, például, szakmai és társadalmi egyeztetésekkel. Már ha tényleg egy-egy terület szabályozása a cél.
Zárásul L. Simon arról számolt be, hogy hogyan marad kultúrpolitikus is a Miniszterelnökség parlamenti államtitkáraként. Hozzá tartozik majd a teljes, az ő irányítása alatt „egységesülő" örökségvédelem (a műemlékvédelem és a régészet), illetve a nagy kulturális beruházások, ezek ügyeiben természetesen folyamatosan egyeztetni kíván a kulturális államtitkársággal. Helyettes államtitkárként többek közt bizalmi embere, Puskás Imre fogja segíteni ebbéli munkáját (együtt nyújtották be például annak idején a lex L. Simonként elhíresült törvénymódosítást is, amely létrehozta – akkor még az ő számára – azt az NKA-alelnöki pozíciót, amelynek átadását ezen a sajtótájékoztatón jelentették be).
Lapunk kérdésére, hogy jutnak-e pluszforrások az NKA idei, az előző két évhez képest igen szerény költségvetésébe – ez azért volna különösen aktuális, mert vannak kollégiumok, amelyek már most, az év első felének végére elköltötték szinte minden pénzüket –, L. Simon lényegében azzal válaszolt, hogy mindannyian a lottózók kezében vagyunk (az ötöslottó játékadójának 90 százaléka kerül az alaphoz).
Ezután futólag kitért tegnapi cikkünkre, amely a fideszes kultúrpolitikusok „káderkeringőjét" elemezte, mondván, hogy elolvasása után rögtön keringőztek is egyet, még a sajtótájékoztató előtt Doncsevvel, és csak reméli, hogy ezt a bejelentést (alighanem azt, hogy egy másik férfival táncolt) Kerényi Imre sem fogja félreérteni.
L. Simon mindössze négy, meglehetősen viszontagságos, a nagypolitikában eltöltött év után imponáló és riasztó profizmusra tett szert a sajtó kezelésében: felkészült, gyors és közvetlen. Megteheti, hogy minden tudósítót bizalmasan a keresztnevén szólít, mert mindenkinek tudja a nevét fejből, soha nem jön zavarba, bármilyen kérdés mellett képes hosszan és értelmesen elbeszélni, látványosan élvezi, hogy, úgy tűnik, ismét emelkedőben a csillaga Lázár János oldalán. Ennek demonstrálása volt talán a sajtótájékoztató leginformatívabb mozzanata.
