galéria megtekintése

Kerékpárral a munkásgyarmaton

1 komment


Csordás Lajos
NOL

Ha más miatt nem, az egykori Fekete Lyuk „mulató" miatt sokaknak ismerős lehet az úgynevezett Mávag-kolónia. A Lyuk ugyanis ennek a sötétlő háztömbnek a szívét jelentő közösségi épületnek a pincéjében működött a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején, a bibliai hangzású Golgota utcai bejárat mellett.

Néhány évig tombolt itt a rendszerváltó underground. Itt léptek fel a könnyűzenei kultúra fekete bárányai, a meg nem értettek, a vadak, a másutt vállalhatatlanok. Füstös, fülledt, félhomályos lyuk volt és amikor földübörgött a boltívei alól a sub bass, igazi pokol tornácaként hatott. Micsoda kontraszt, hogy most egyházi nyugdíjasklub működik benne. Gondolom, használatbavétel előtt alaposan besprickelték a sarkokat szenteltvízzel.

Ez a felvétel azonban még néhány évvel a Fekete Lyuk-korszak előtt készült, a nyolcvanas évek elején, egy riport mellé, mely arról szólt, milyen csendes az élet a munkáskolónián, amely azért mégsem volt már a munkásosztály paradicsoma, bármennyire annak számított a századelőn, amikor felépült. Mert a lakások túlnyomó többsége egyszobásnak épült, hajdan fürdőszoba sem volt hozzájuk, később mindenki a konyhából vagy a spejzból választotta le a fürdőkádnak való helyet és vezettette be a gázt.

A kolónia – ahogy régi képeslapokon szerepel: a munkás-gyarmat – házai 1908-1909-ben épültek fel a MÁV Gépgyár dolgozói számára. Egy egész háztömböt ölelnek körül a négyemeletes épületek, melyek egy nagy belső udvart fognak közre. Ezt a bizonyos udvart egy középső, közösségi épület osztja ketté, benne étteremmel, színházteremmel, fürdővel és egy belőle kiemelkedő, merész vonalú víztoronnyal. Az általa elválasztott két udvarrész közepén pedig szigetként szintén egy-egy kétemeletes épülettömb áll, az egyikben mosodával, a másikban óvodával.

 
Ganz kolónia
Boros Jenő / Népszabadság/archív

A telep huszonnégy lépcsőházára – melyek közt nincs 13-as, csak 12/a -összesen 628 egyszobás, 10 kétszobás és 10 háromszobás lakás szerveződik. Utóbbiak, a háromszobásak a gépgyári tisztviselőknek, a kétszobásak az előmunkásoknak jártak. Valaha több mint háromezer ember lakott itt: nem volt ritka, hogy három-négy gyerekkel szorultak egyszobás lakásokba a családok.

A XX. század eleji viszonyok között ez mégis munkásjólétnek számított. Annak a dolgozónak, aki ide bekerülhetett, „sínen volt az élete", annak volt jövője a gyárban, melynek üzemcsarnokai itt zengtek az utca túloldalán.

A telep valaha öntudatos munkásközössége a hatvanas évektől kezdett hígulni, szétzilálódni, amikor már nem csak mávagosokat költöztetett ide a tanács. A nyolcvanas évek elején azért részben még megvolt, a riporter még találkozhatott őslakosokkal, akadt, aki 1924 óta lakott itt, és bár négy gyerekkel nyomorúságos volt az élete, mégis nagyságos asszonynak érezte magát, de az is örült, aki csak egy évvel korábban kapott itt lakást.

A Mávag-gyarmat megkormosodott falai között forgattak filmet, és megörökítették életét irodalmi művekben is. Itteni fiatalokról szól például a Csinibaba: a kulturális-szórakoztató épülettömbben, a hatalmas színházteremben vették fel például a film Ki mit tud?-os jeleneteit, ahogy korábban a Hanussen, A napfény íze, a Vörös zsaru, a Max bizonyos felvételeit is.

Nemrég Gergely Ágnes Két szimpla a Kedvesben című könyvében olvastam, hogy bizony ők is ide jártak, a mozdonygyári kolónia nagytermébe táncolni az ötvenes évek elején, vagy sakkozni a könyvtárába, később pedig fellépett színpadán a mozdonygyári színjátszókörrel az Értünk harcoltak című darabban, melyben partnere az ifjú Latinovits Zoltán volt.

A régi, kolonialista öntudat nyomokban azért még ma is megvan. Bár a színháztermet egy amerikai baptista gyülekezet birtokolja, s a régi közösségi terek sem a lakók közösségéé ma már, de azért akadnak, akik megpróbálják megmenteni a telep emlékeit, hagyományait és ezzel erősíteni a vegyes összetételű lakóállomány identitását. Néhány éve, talán a századik évfordulón például a víztoronyba szerveztek túrát. Legutóbb akkor jártam ott.

Az udvaron még látszottak a rozsdásodó feliratok, melyek rég érvényüket vesztették. Az egyik például ez volt: „A lakótelep területén motorkerékpározni és kerékpározni szigorúan..." Valószínűleg tilos. Csak a piros festék, mellyel a tilos szót kiemelték, rosszabbul állta az idők próbáját, mint a fekete, és talán már akkor sem lehetett olvasni, amikor ez a kislány – vajon mi lehet ma vele –, 1982 őszén a köröket rótta kempingbiciklijével a B épület udvarán, az alagsori mosoda tetőablaka körül.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.