Pedig Rushdie nem csinált mást, mint leírta azt, ami minden egészséges ember fejében végigmegy nap mint nap. Igen és nem, nem és igen vitáját. A Mohammed prófétának kinyilatkoztatott versek közül párat, amelyek megengednek három pogány istennőhöz való imádkozást, a Sátán által kinyilatkoztatott verseknek nyilvánítottak. Ahogy a két főszereplő lefelé zuhan az égből, a kétely és a hit szerepet cserél; a sátáni versekből isteniek lesznek. Mindez úgy van tálalva, mintha egy skizofrén elme játéka lenne. Igaz – és ebben Rushdie hibázott – érezhetően a szekuláris ember oldaláról írta le mindezt, rengeteg csípős odaszúrással, a prófétát, annak feleségeit, Gábriel arkangyalt és Ábrahámot becsmérlő kijelentésekkel.
Mégis: ez a főszereplő hasadt elméjében zajlik le, ezért csak mint alternatív univerzum, mint a szabad elme játéka jelenik meg. Hétévesen a templomban Krisztus stációit jártuk végig hittanórán. A végén, a tizenkettedik stációnál megállt a pap, felénk fordult, és szépen, nyugodtan elmagyarázta, hogy csak mi, római katolikusok mondjuk az igazat Krisztusról, minden más keresztény téved. Megszólalt bennem egy vészcsengő. Tudtam, hogy pár száz méterrel odébb ugyanezt mesélik a reformátusoknál és a baptistáknál, és mivel ők is keresztények, egyszerűen nem hihetem el azt, amit a pap mond.
 |
Választási nagygyűlés Varanasiban
Danish Siddiqui / Reuters |
Hála a jó égnek, az a gyermek tovább él bennem, néha odasandít a hatalmasoknak, és csak annyit kérdez: Tényleg? Ő a legjobb barátom. A hinduizmusban nincs „A Könyv”, nincs Biblia. Akárki, aki hindunak születik, és vallási tételt fogalmaz meg, üzenete a vallás részének tekintendő. Vannak jóságos, áldásosztó isteneik, mint az akadályokat tovagördítő elefántfejű Ganesha, és vannak vérszomjasak, mint a férfikoponyákból készült nyaklánccal táncoló Kali, a harag istennője. Van hindu, aki a húsevéstől való tartózkodásban látja a megváltás egyik eszközét, mások az élet részét képező, minden energiával való egyesülésben (amelynek része a húsevés és az alkohol is). Minden igenre ott egy nem és minden nemre egy igen.
Nem mintha ezek az igenek és nemek mindig könnyen átjárhatók lennének. A valláson belül a még mindig élő kasztrendszer, a vallások között a szektariánus erőszak képez Indiában a társadalom alatt húzódó kegyetlen törésvonalakat. Igaz, a csavar a kasztrendszerben is megvan: a vallás legfontosabb rítusaihoz elengedhetetlenek kasztja közül is a legalja, az emberiség mocskával törődő bhangik, utcaseprők és csatornatisztítók részvétele. Az év egy napján ők válnak a társadalom legfontosabb elemeivé. Magyarországról nézve a mostani, hat hét alatt több, mint 814 millió potenciális voksoló részvételével lezajló parlamenti választások is vásári cirkusznak nézhetnek ki.
Pondicherrybe tartó buszom rikító narancssárgára festett hajú olcsó Bollywood-csillag-imitátor mellett hasít el (kicsit megszaladt a henna); a napszemüveges, viaszbábu arckifejezésű figura egy rekedten bömbölő kisautón integet és kampányol, ki tudja melyik pártnak. A fő miniszterelnökjelölt, a hindu nacionalista Narendra Modi hologrammban jelenik meg ájtatos százezrek előtt, míg nincstelen özvegyek csókolják Rahul Gandhi, a másik oldal a, Nehru–Gandhi-klán miniszterelnökjelöltjének lábnyomát. A Simon- és Rogán-botrányok itt, a trópusi melegben legfeljebb egy legyezőbillentést váltanának ki; ahhoz, hogy a helyiek a szemöldöküket is felhúzzák, már több kell.
Itt nem nokiásdobozok, ausztriai számlák és Louis Vuitton-táskák csapják ki a biztosítékot, hanem bőröndökkel és arany ékszerekkel teli kofferek, különrepülőgépen hozatott olasz bőrszandálok, vagy az adófizetők több milliárd dollárral való megkurtítása egy mobiltelefon-frekvencia eladása során. Persze amértékletesség nem árt – emeli fel az európai bennem az ujját. A minap, amikor Srí Lanka ellen elvesztették a Twenty 20 krikettvilágkupa döntőjét, az egyik különösen rossz napot kifogó játékos házát kövekkel dobálták meg. Arra is volt példa hasonló esetben, hogy a szerencsétlen sportember szalmabábuját gyújtották fel.
Vagy ott van a több mint ezer muzulmán, aki 2002-ben Gudzsarát államban vesztette életét hindu nacionalista tömegek támadása miatt – mindezt úgy, hogy az államot a jelenleg legesélyesebb miniszterelnökjelölt, Modi vezette, és kétségek merültek fel afelől, valóban megtett-e mindent az öldöklés megakadályozására. Nagyon könnyű, túl könnyű az indiai választásokat európai magasságokból lenézni, holmi cigánykodásnak tekinteni. Mégis, az indiai demokrácia biztosabb lábakon nyugszik, mint a magyarországi. A választási szabályok szentek, az alkotmányban lefektetettek alapján független és eddig feddhetetlen választási bizottság biztosítja, hogy minden állampolgár az urnákhoz járulhasson és a választások tiszták maradjanak.
A világ egyik legfejlettebb választási rendszere működik immáron három hete fennakadás nélkül, több mint egymillió elektromos választási gép alkalmazásával. A jelek szerint az indiaiak élnek is alapjogukkal: az előrejelzések szerint 70–80 százalék közötti lesz a részvétel. A föderális államokból álló országban teljességgel elképzelhetetlen az a hatalomkoncentráció, ami nálunk ment végbe, a média már-már elfogadhatatlanul nyelves és olcsó – de legalább megteheti. A sokszínűség megvédi. A két fő erő (a hindu-nacionalista BJP és a Gandhiklán vezette Kongresszus Párt) regionális vagy akár egészen apró pártokra támaszkodik, nélkülük nem léphet kormányra.
|
Falusi asszony mutatja a szavazáskor festékbe mártott ujját
Danish Siddiqui / Reuters |
Van a parlamentben Indiai Kommunista Párt, Indiai Kommunista Párt (Marxista) és Indiai Kommunista Párt (Marxista-Leninista) kérem, nem mindegy: az indiaiak roppant büszkék nézeteikre és szeretik is hangoztatni azokat. Hol van ez az „egyszer kell csak nyerni, de akkor nagyon” diktumától? Akárki átélte már, tudja: az igazi csend az, amikor áthasítottunk az igenen és a nemen, s a kérdések végére értünk. Ott és csak ott van csend: mert élő, friss, nyitott; nem a kizárólagosság halotti csendje. „Egy elcsitított elme nem békés elme”– mondta e földön Sri Niszargadatta Maharádzs, az advaita (a dualitást tagadó) filozófia nagy alakja.
Hogy keresztény – de mégis az indiai földön fogant – példával éljünk: egy interjúja során megkérdezték Kalkuttai Teréz anyát, mit csinál, amikor imádkozik. – Istent hallgatom – mondta. Az újságíró továbbment. – És mit mond Isten? – kérdezte. – Ő is hallgat. Mindezt ma már a tudomány is kezdi alátámasztani: a legfejlettebb agykutatás a meditáció hatásait vizsgálva mutat rá az agyi pályák, berögződések nyitva tartásának fontosságára. A skizofrénia és a depresszió gyógyításának új gyógymódjának ígérkezik a „tudatosság” (mindfulness): az, hogy semmit nem nyomunk el, de nem is reagálunk rá; hagyjuk, hogy a gondolat és érzés átmenjen rajtunk. Úgyis jönnek, mindenfélék: ki tagadná? Az irányzat éppen ezért nem engedi a gondolatok címkézését, a bűn és a nem bűn kategóriáit, mivel az csak akadályt gördít az elme szabad folyásának.
Menjünk hát végig elménk indiai utcáján bátran, és nézzünk szembe a széppel és a csúffal. Bár a félelmetesen fájdalmasat és a csodálatosat egymás mellett mutatja fel, s néha kétségbe ejt, sőt végtelenül elszomorít, ezerszer inkább választom ezt, az indiai utcát a maga mocskával, kakofóniájával, a néha elővillanó késsel, mint a magyarországi urnák kétharmados síri csöndjét, az egy győzelmét.Mert vadságában megkapóan őszinte. Elég bátor vagy bölcs ahhoz, hogy az igent és a nemet egyszerre, egy pillantásban befogadja.
